Veszélyes lehet ez a gyógynövény, akár be is tilthatják

Olvasási idő kb. 2 perc

A kurkuma egy fűszerként is használható gyógynövény, ami számos egészségügyi probléma esetén segítségünkre lehet, azonban túlzott fogyasztása akár veszélyekkel is járhat. Nem véletlen tehát, hogy vannak, akik a növény betiltását javasolják.

Gyulladáscsökkentő, antioxidáns, méregtelenítő, antimikrobális tulajdonságainak köszönhetően fertőtlenítőként, immunerősítőként és emésztésjavítóként is sokan fogyasztják a kurkumát akár fűszer, akár étrend-kiegészítő formájában.

Ezeknek az embereknek veszélyes lehet a kurkuma

Az orvosok figyelmeztetése szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, mert a kurkuma kúraszerű alkalmazásának bizonyos esetekben súlyos következményei lehetnek. Ez az oka annak, hogy a szakértők korlátoznák vagy akár be is tiltanák a kurkumakészítményként árusított kurkumint, aminek a fogyasztása számos egészségi kockázattal, sőt veszéllyel jár. 

Bár a kurkuma gyógynövénynek számít, bizonyos betegségek esetén súlyos veszéllyel járhat a fogyasztása
Fotó: Shutterstock

A kulináris ételekhez használt kis mennyiségű kurkuma nem ártalmas az egészségre, azonban vannak olyanok, akiknek óvatosnak kell lenniük, ha a kurkumát gél vagy tabletta formájában szedik étrend-kiegészítőként. Miután az ázsiai konyha kedvelt fűszere számos aktív alkaloidot tartalmaz, azoknak, akik az alábbi egészségügyi problémával küzdenek, nem árt, ha óvatosak.

A kurkuma kúraszerű alkalmazása nem javasolt annak, aki

  • epehólyag-problémákkal, epevezeték-elzáródással küzd,
  • vérzékeny, a készítmény ugyanis gátolja a véralvadást,
  • cukorbeteg, mert a kurkumin csökkentheti a vércukorszintet,
  • refluxos,
  • gyermeket szeretne, a kurkuma ugyanis ronthatja a férfiak termékenységét,
  • vashiánnyal küzd, mert a kurkuma nagy mennyiségben gátolja a vas felszívódását,
  • májbeteg,
  • műtét elé néz vagy már túl van rajta, mert a kurkuma vérhígító hatással rendelkezik,
  • mellrákkal, méhtestrákkal, petefészekrákkal, endometriózissal vagy miómával küzd,
  • várandós, mert a kurkuma a terhes nőknél is menstruációt idézhet elő,
  • szívritmuszavarral küzd.

Akár a meggyengült immunrendszer erősítésére, akár antibiotikus kezelések miatt, a bélflóra helyreállítására vagy a puffadás megszüntetése érdekében van szükségünk probiotikumra, fontos, hogy minél természetesebb forrásból jussunk hozzá. Mutatjuk, melyek  a szervezetünk számára hasznos élő baktériumokat tartalmazó élelmiszerek.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.