Életveszélyes ez a fájdalomcsillapító: rettenetesek a mellékhatásai

Olvasási idő kb. 1 perc

A világ számos országában már betiltották, egyes helyeken azonban még mindig széles körben használják ezt a veszélyes fájdalomcsillapítót.

A gyógyszer egy brit apa, Mark Brooks halálával került a figyelem középpontjába: a férfi mindössze négy nappal azután vesztette életét, hogy vállfájdalmaira Nolotilt írtak fel neki.

Szörnyű mellékhatásokról és az életüket megváltoztató sérülésekről számoltak be azok a betegek, akik egy spanyol orvosok által széles körben alkalmazott fájdalomcsillapítót szedtek. A minden fájdalomra és lázra is alkalmazott Nolotil nevű, metamizoltartalmú gyógyszert noha a világ több mint negyven országában – köztük az Egyesült Királyságban – már betiltották, Spanyolországban még mindig népszerű:

az orvosi ellátások során az oda érkező turistáknak is ajánlják. 

A veszélyes fájdalomcsillapítót a világ több mint negyven országában betiltották
Fotó: Priscila Zambotto / Getty Images Hungary

Egy Spanyolországban élő brit nő arról számolt be, hogy a kezén és a lábán is amputálni kellett az ujjait az orvosok által egyértelműen a Nolotillal összefüggésbe hozott vérmérgezés következményeként.

Idézőjel ikon

Egy Malagában élő ír nő a vállfájdalmaira szedett Nolotil miatt halt meg kis híján.

A gyógyszer használata ellen kampányoló Cristina Garcia del Campo szerint csaknem negyven olyan brit van, aki 2016 óta a gyógyszer beadása után halt meg, ám mint mondta, ez a szám sokkal magasabb is lehet. 

Az Egyesült Királyságban csak gyilkos gyógyszerként emlegetett pirulát az úgynevezett agranulocitózisnak nevezett állapotért teszik felelőssé, amely a fehérvérsejtek elpusztításával növeli a szepszis kockázatát, sőt, szervi elégtelenséget és más szövődményeket is okozhat. 

.

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!