Nagy gond van a vérnyomásmérőkkel: a legdrágább sem megbízható

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A bolti forgalomban kapható vérnyomásmérők megbízhatóságával komoly problémák adódnak – derült ki egy fogyasztóvédelmi tesztből.

A magas vérnyomás nem jár fájdalommal, de megfelelő kezelés hiányában életveszélyes lehet, hiszen károsíthatja az ereket, ezáltal pedig megnövelheti a szívinfarktus és a stroke kockázatát. Sokan éppen ezért otthoni körülmények között is rendszeresen ellenőrzik vérnyomásukat. A Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje azonban azt mutatta,

Idézőjel ikon

sajnos egyáltalán nem alap, hogy minden esetben megbízható, pontos eredményt olvashatunk le a kijelzőről.

Nem mérnek pontosan a vérnyomásmérők

A teszt során a szakemberek egy nemzetközi szervezetekkel való együttműködés keretében 11 márka 18 vérnyomásmérőjét – köztük 8 csuklós és 10 felkaros terméket – vizsgálták meg, a legnagyobb súllyal a pontosság és megbízhatóság kérdését véve figyelembe.

A vérnyomásmérők megbízhatósága gyakran kifogásolható a teszt alapján
Fotó: Nico De Pasquale Photography / Getty Images Hungary

A mérésekből az derült ki, hogy ha pontos és megbízható vérnyomásmérőt szeretnénk otthonra, alapos kutatómunkát kell végeznünk a vásárlás előtt. Ugyanis bőven akadnak termékek, amelyek

közel sem pontosak, vagy éppen esetleges, hogy mikor mit mutatnak.

„Az egyik legdrágább tesztelt termék, a 47 ezer forintos átlagáron kapható Boso medicus exclusive például meg se közelítette a pontosan mérendő értéket, ellenben ezt megbízhatóan és következetesen tette” – hívta fel a figyelmet az egyesület. Sőt, még a legpontosabb vérnyomásmérők sem bizonyultak 100 százalékosan megbízhatónak. Ez annyit jelent, hogy otthoni állapotkövetésre megfelelhetnek, de pontos képalkotásra alkalmatlanok.

A kezelésük legalább könnyű

A vizsgálat keretében szakemberek és önkéntesek is értékelték, hogy mennyire egyszerű vagy éppen bonyolult a vérnyomásmérők beüzemelése, kezelése, a mandzsetta felhelyezése, a kijelző és a gombok értelmezése, vagy éppen a használati utasításban való tájékozódás. Ilyen szempontból a készülékek kifejezetten jól szerepeltek.

A tapasztalatok szerint jellemzően felhasználóbarát készülékeket terveztek a gyártók.

Az eredmény alapján a sorból leginkább a Medisana BU 586 voice néven futó termék lógott ki, de összességében ezzel is viszonylag jól boldogultak a tesztelők.

Előnyük, hogy könnyen használhatók
Fotó: Fiordaliso / Getty Images Hungary

Használatuk odafigyelést igényel

A fogyasztóvédők arra is kíváncsiak voltak, hogy a helytelen használat mennyire befolyásolja a kijelzett értéket, illetve a készülékek sérülékenységét is tesztelték egy ejtésvizsgálattal. „Ez azért is érdekes, mert otthoni körülmények között előfordulhat, hogy nem tökéletesen helyezzük fel a mandzsettát, vagy véletlenül elejtjük az eszközt” – írták. A jó hír, hogy a boltok polcain akadnak strapabíró készülékek, viszont

Idézőjel ikon

van olyan vérnyomásmérő, amelyik kifejezetten érzékeny a helytelen használatra, illetve rosszul viseli, ha egyszer-egyszer kiesik a kezünkből.

Ilyen például a Medisana BU 535 terméke, amely egyébként egy pontos, megbízható és jól használható otthoni vérnyomásmérő. A teszteredmény arra is rávilágított, hogy az otthoni vérnyomásmérők átlagára 10 és 49 ezer forint között mozog, de nem feltétlenül kell a legdrágábbat megvenni, hiszen – ahogy a fentiekből kiolvasható – a magas ár sem jelent garanciát a pontosabb mérési értékre.

Kíváncsi vagy arra is, hogy a digitális lázmérők mennyire megbízhatóak? Kattints ide, és megtudhatod! 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.