Ilyen döbbenetes mértékben csökkenti a véradás a szívinfarktus és a stroke kockázatát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy a véradás életeket menthet. Egy véradás akár pontosan három életet is megmenthet. Aki önzetlenül vért ad, nem számít cserébe jutalomra vagy fizetségre, ennek ellenére mégis kap valamit: olyan előnyökhöz jut, melyek meglepő egészségügyi prioritással járhatnak.

A vérünk három kulcselemből áll: vérsejtek, vérlemezkék és plazma. Ezen összetevők mindegyike más-más beteg megsegítésére használhatók. A vörösvértestek nagy segítséget jelentenek a műtétre váró betegeknek, a vérlemezkék gyakran a rákos betegekhez kerülnek, míg a plazmát gyakran használják traumás és égési betegek kezelése esetén.

Az emberi vér semmivel sem helyettesíthető

Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy emberi vér mindig van készleten, és amikor szükség van rá, használják. De a vért nem lehet előállítani, csak olyan embertől származhat, aki hajlandó a saját vérét adományozni. Hazánkban egyebek között a Magyar Vöröskereszt szervezésében tartanak véradásokat. A szervezet információi szerint naponta mintegy 1800 véradót kell toborozniuk, hogy biztonságos vérkészlet álljon rendelkezésre műtétekhez, baleseti sérültek ellátásához, vérkészítményekhez, illetve transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez. Ennek ellenére vannak olyan időszakok, amikor előfordul vérhiány, ami potenciálisan késleltetheti a fent említett esetekben a betegek kezelését.

Naponta csaknem kétezer önkéntes véradóra van szükség, hogy elegendő vérkészlet legyen az országban
Fotó: urbazon / Getty Images Hungary

Az önkéntesektől származó véradományt az Országos Vérellátó Szolgálatnál dolgozzák fel. Itt bevizsgálják, tárolják, majd átadják felhasználásra a kórházaknak. 

A véradással azonban nem csupán azok járnak jól, akiknek a gyógyulásához szükség van vérre, hanem maguk az adományozó önkéntesek is számos egészségügyi előnyhöz juthatnak.

Jót tesz a mentális egészségünknek

Valójában a véradás csodákat tehet a mentális egészségünkkel. Számos tanulmány kimutatta, hogy mások megsegítése csökkentheti a stresszt, valamint a negatív gondolatok és az elszigeteltség érzését, javíthatja az érzelmi jóllétet, illetve erősíti az összetartozás érzését.

A véradás az egyik legjobb ajándék, amelyet a betegek, legyenek azok a szeretteik vagy akár ismeretlenek, kaphatnak tőlünk.

Ez egy olyan személyes és bensőséges cselekedet, amely után nagyon jól fogjuk magunkat érezni, hiszen tudjuk, hogy a véradományunk közvetlen hatással lehet egy rászoruló életére.

A véradás felér egy szűrővizsgálattal

Véradás előtt minden esetben megvizsgálják a vérünket, és kielemzik a legszükségesebb laborértékeket. Egy-egy véradás alkalmával megmérik a vörösvérsejtszámot, a vérnyomást, de még a szívverésünket is ellenőrzik. Véradás előtt többféle fertőző betegségre is letesztelnek bennünket. Ilyen például a HIV, a hepatitisz és 1-es típusú humán T-sejtes leukémiavírus. Ez utóbbira azért van szükség, mert összefüggésbe hozható a leukémia egyik típusának kialakulásával, illetve hozzájárulhat különféle idegrendszeri és gyulladásos betegségek kialakulásához is.

Véradás előtt kisebb laborvizsgálatnak vetik alá az önkénteseket
Fotó: Jonathan Kitchen / Getty Images Hungary

Csökkenti a szívinfarktus és a stroke esélyét

A rendszeres véradás csökkenti a vérnyomást és a szívroham kockázatát. A szakemberek úgy vélik, hogy ha valakinek túl magas a hemoglobinja, a véradás segít csökkenteni a vér viszkozitását, ami akár vérrögképződéshez, szívrohamhoz és szélütéshez is vezethetne.
A kutatók azt találták, hogy a véradásnak ez az előnye jelentősebb a férfiaknál, mint a nőknél. Úgy gondolják, ennek az az oka, hogy a nők menstruációs ciklusával természetes módon, véradás nélkül is csökken a vér viszkozitása. 

Egy másik tanulmány bizonyossága szerint a félévente megismételt véradás igen jelentősen, csaknem 90 százalékkal csökkenti a szívinfarktus és a stroke kockázatát.

Az egészségügyi kockázatok elkerülése érdekében az örökletes hemokromatózissal élők szervezetéből rendszeresen eltávolítják a vért annak érdekében, hogy megakadályozzák a vas felhalmozódását. Ez a vérkészlet azonban nem vész kárba, szerencsére mások számára felhasználható, hiszen a „megcsapoltak” alapvetően egészséges emberek, akik olyan génmutációval születtek, ami miatt túl sok vért termelnek.

Csökkenti a daganatos megbetegedések kialakulását

A magas vasszintet a rákkal is összefüggésbe hozták, mégpedig azért, mert a túl sok vas megnöveli a szabad gyökök mennyiségét a szervezetben, ami pedig különféle daganatok kialakulását okozhatja.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.