Szeretnéd tudni, hányféle vegyszer van a szervezetedben? Jó eséllyel több, mint ahány éves vagy

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tudománynak nincsenek jó hírei: rengeteg vegyszer kimutatható a szervezetünkben, kinél több, kinél kevesebb. Így könnyen lehet, hogy többféle vegyszer van a szervezetedben, mint ahány éves vagy, ugyanis nemrég a kutatók arra jutottak, hogy legalább ötvenféle új károsanyag-maradvánnyal kell számolnia mindannyiunknak. Noha egyáltalán nem biztos, hogy ezt a szervezet ne tudná kezelni, mégis elég aggasztó a ma már kutatásokkal is igazolt szám.

A kutatók több mint 50 új, az emberek szervezetében megbúvó környezeti vegyszert fedeztek fel, amelyek túlnyomó többsége kevéssé ismert vagy ismeretlen vegyület. Ezeket a vegyi anyagokat – amelyeket korábban soha nem figyeltek meg embereknél – ráadásul terhes nőkön és újszülötteken végzett vizsgálatok során mutatták ki.

Az eredmények aggasztóak, mivel nagyon keveset tudunk ezekről a vegyi anyagokról és lehetséges egészségügyi hatásaikról – állítják az új tanulmány kutatói. Ráadásul a terhes nők és újszülöttjeik különösen sérülékeny populációt alkotnak.

És az 50 csak az újonnan felfedezettek száma...
Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

„Nagyon aggódunk a terhesség alatt fellépő expozíciók miatt, mert ez egy nagyon sérülékeny fejlődési időszak” – mondta Tracey Woodruff, a tanulmány vezető szerzője. „Amire most rábukkantunk, később befolyásolhatja az anya egészségét. A magzat számára pedig sérülékeny fejlődési időszak ez, így gyermekkori és akár életre szóló következményei lehetnek” – fűzte hozzá.

Az újonnan kimutatott vegyszerek közül kettő perfluor-alkil- és polifluor-alkil-anyag vagy PFAS volt. Ezek a néha fogyasztási cikkekben, például tapadásmentes edényekben és pizzásdobozokban használt vegyszerek hosszú ideig az emberi szervezetben maradnak, és felhalmozódhatnak. Az újonnan felfedezett anyagok közül tíz lágyító, vagy valamilyen műanyaggyártáshoz használt vegyszer volt. Például az egyik kimutatott lágyító, a ftalátnak nevezett vegyi anyag gyakran megtalálható a gyorsételek csomagolásában, és káros egészségügyi hatásokkal járhatnak. Az újonnan kimutatott vegyi anyagok közül kettőt a kozmetikumokban használnak. Mindezekből azt is megtudhatjuk, hogyan kerülnek a szervezetünkbe nem kívánt, apró élettársaink

Harminchét újonnan felfedezett vegyi anyag azonban olyan volt, amelyről a kutatók alig vagy egyáltalán nem rendelkeznek információval – írták a szerzők az Environmental Science & Technology folyóiratban megjelent tanulmányban. 

Annak ellenére , hogy a terhesség a fejlődés sérülékeny időszaka, hiányoznak az adatok azokról a vegyi anyagokról, amelyeknek az anyák és a magzatok potenciálisan ki vannak téve – nyilatkozta Woodruff a témában.

Ehhez a tanulmányhoz a kutatók 30 várandós nőt vettek fel, tőlük vérmintákat vettek, valamint az újszülöttől köldökzsinórvért is vettek közvetlenül a születés után. A kutatók ezután egy viszonylag új, nagy felbontású tömegspektrometriának nevezett technikával elemezték a vérmintákat, amelyek magukban foglalják a vegyületek különböző tömegeinek meghatározását az azonosításuk érdekében.

„Ily módon az anyák és újszülöttek vérmintáiban jelen lévő szinte összes vegyi anyagról pillanatfelvételeket tudtunk készíteni” – mondta a tanulmány társszerzője, Dimitri Abrahamsson, a PRHE posztdoktori munkatársa. „Ez lehetővé tette számunkra, hogy bizonyítékot találjunk néhány vegyi anyagra, amelyekről úgy tűnik, hogy korábban nem jelentkeztek emberek szervezetében” – tette hozzá. 

A kutatók összesen 109 olyan vegyi anyagot azonosítottak, amelyek mind az anyai, mind a köldökzsinór-vérmintákban megtalálhatók, köztük 55 olyan anyagot, amelyet korábban soha nem találtak emberekben. Más, a mintákban kimutatott anyagokat, például a ftalátokat korábban már találtak emberekben, és káros egészségügyi hatásokkal, például szaporodási problémákkal hozták összefüggésbe azokat. A szakemberek két vegyi anyagról azt is kimutatták, hogy fejlődési, máj-, vese- és immunológiai problémákat okoznak laboratóriumi állatokban, és számos egészségügyi problémával is összefüggésbe hozhatók humán epidemiológiai vizsgálatokban. 

„A méhlepényt a magzattal összekötő köldökzsinór az a vezeték, amelyen keresztül az oxigén és más tápanyagok átjutnak az anya és a magzat között. Ha vegyi anyag van jelen a köldökzsinórvérben, akkor a magzat ki volt téve a lehetséges negatív hatásoknak” – mondta Woodruff.

További kutatásokra van szükség annak megállapítására, hogy ezek a vegyi anyagok a magzati szövetekben is jelen vannak-e, és milyen szinten; azonban korábbi tanulmányok azt találták, hogy a köldökzsinórvérben kimutatott vegyszerek a magzati szövetekben is megjelennek a szakember szerint. 

„Ennek az eredménynek nem a bizonytalanság érzését kell jeleznie, inkább egyfajta riasztásnak kell lennie” – mondta Abrahamsson. „Vegyi anyagoknak vagyunk kitéve, amelyekről nagyon kevés információval rendelkezünk. Ezeknek a vegyszereknek pedig potenciálisan káros egészségügyi hatásai lehetnek, amelyeket nem ismerünk, és nem tudunk előre jelezni” – mondta.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.