Biztos, hogy jó ötlet a végleges szőrtelenítés? Szakértők válaszolnak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kozmetikusok között megosztó kérdés. Egyesek szerint a jövőben már csak ilyen szolgáltatások lesznek, mások viszont a káros hatásai miatt óva intik tőle a vendégeket. Kinek van igaza, és hogy lett ennyire divatos egy kockázatos kezelés? Szakértőkkel kerestük a választ.

A szépségipar népszerűsége verhetetlen, az emberi hiúságra épített üzletág mindig képes meglepetést okozni. Néhány éve csak pislogtunk, amikor megjelent a géllakk fogalma, ma pedig többen választják ezt a manikűrfajtát, mint a korábban ismert lakkozást vagy műkörömépítést. A szőrtelenítés terén is felütötte a fejét egy új fogalom: végleges vagy lézeres szőrtelenítés. Ez azért is érdekes, mivel már azt hittük, hogy a szépészeti ágazat fejlődése a krémek megjelenésével megállt. Kezdetben ugyanis a gyantát ismertük, már az ókori nők is használtak szurokból készített szőrtelenítőalkalmatosságot. Majd az ipari forradalommal együtt berobbant a női borotva, és közel egy évszázad elteltével már szőrtelenítőkrémet is kifejlesztettek. Ma pedig azzal szembesülünk, hogy otthonunkban végezhetünk lézeres szőrtelenítést. De vajon elég ismeretünk van a módszerről, hogy lecseréljük a bevett eszközöket? Nem inkább kockázatos, mint tartós? 

Sosem lesz végleges

Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy gyakorlati értelemben nem beszélhetünk végleges szőrtelenítésről, bár az eljárás minőségétől függetlenül akár több évre megakadályozható a szőrnövekedés – de idővel mindig lesznek új, erőlködő szőrszálak. Kocsis-Barna Andrea maga is vállal végleges szőrtelenítést egy magánkórházban. Mint mondja, a kezelés csak akkor lesz hatékony, ha csúcsminőségű lézertechnológiával történik, és ehhez szakértelem kell. „A lézerfény célzottan a szőrteleníteni kívánt bőrfelületre jutva elnyelődik a szőrtüszőben, majd roncsolja azt, ezért szükség van speciális bőrnyugtató készítmény alkalmazására. A szőrtelenítés nagyjából 20–70 percig tart, alatta javasolt védőszemüveget viselni. A bőr pigmentációjától és a szőr minőségétől függően 6-8 kezelés után a szőrtüszők elpusztulnak, legfeljebb apró pihék találhatók majd a kezelt bőrfelületen.

Idézőjel ikon

Érdemes tudni, hogy minél világosabb a bőr, illetve minél sötétebb a szőrzet, annál hamarabb tapasztalható eredmény. A kezelések között kopástól függően 5-6-10-12, illetve 20 hét telik el.”

A kozmetikus szerint ez a legjobb módja a lézeres szőrtelenítésnek, amit nők és férfiak is kérnek, jellemzően olyan látható területeken, ahol gyorsan nő a szőr. „A nők nemcsak a lábak, karok, bikinivonal és hónalj területén, hanem az arcon lévő szőrszálaktól is megszabadulhatnak a kezeléssel, a férfiak leggyakrabban a mellkas, hát, illetve hónalj felületén veszik igénybe a szolgáltatást.”

Védőszemüveg is szükséges
Fotó: GettyImages

A gyanta bevált

A másik nézőpontot Nagy Kriszti, egy kozmetikai franchise-hálózat alapítója, professzionális kozmetikus képviseli. Kriszti saját gyantakeveréket állított elő, ami tulajdonságai által csökkenti a gyantázással járó fájdalmat, hosszabb simaságot biztosít, és csökkenti a bőrproblémák kockázatát. „Ennek a gyantának a megszokottól eltérő a rugalmassága, és alacsonyabb a dermedési pontja, a más típusúakhoz képest jobban megfelel a bőr biztonságos és hatékony szőrtelenítésére.

Idézőjel ikon

A hozzávalók természetes anyagokból tevőknek össze, sőt magát a gyantát is faspatulával viszik fel a kozmetikusok.

Nincs benne semmi, ami roncsolja a sejteket” – magyarázza a kozmetikus, aki szerint a természetes mindig fenntarthatóbb lesz, mint a modern, lézeres technológia vagy a műanyagból készült gyanták, és még megjegyzi, hogy a bizonyos értelemben a gyantázás is felér a végleges szőrtelenítéssel. Az a bőrfelület, amit hosszú évek óta kezelnek a hagyományos eljárással, az idő múlásával simábbá válik. Ennek oka, hogy a rendszeres gyantázás elgyengíti a szőrtüszőket, így maga a szőr is puhább és világosabb lesz. 

Végleges szőrtelenítés otthon? Inkább ne!

Abban mindkét kozmetikus egyetért, hogy a szaküzletekben vagy online kapható lézeres szőrtelenítők ugyan már egyre jobb minőségben készülnek, mégis kockázatos az alkalmazásuk. Egy csúcsminőségű gép közel 100 ezer forint, a használata időigényes, és maximum 12 hónapig érezhető a hatása. Ezért azt javasolják, hogy aki mindenáron végleges szőrtelenítésre vágyik, előbb fogadja el, hogy ilyen nincs, csupán egy marketingszempontból létező fogalom, valamint hogy forduljon specialistához, aki felméri a lehetőségéket. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.