Ha elmúltál 30, komolyan fenyeget ez a daganattípus

Olvasási idő kb. 1 perc

A vastag- és végbélrákos megbetegedések előfordulása kétszer olyan gyakori az 1990 után születettek körében, mint azoknál, akik az ötvenes években jöttek világra.

A múlt évtizedben évente 2 százalékkal nőtt a vastag- és végbéldaganatos megbetegedések száma a 20-49 éves korosztályban az American Cancer Research adatai szerint: ez a betegség korai szakaszában jól gyógyítható, viszont nehéz felismerni, mivel hosszan lehet tünetmentes, a kiszűrésére alkalmas módszerek egy része pedig sokakat elrettent a vizsgálattól. 

Hazánkban is évek óta vezető helye van az emésztő-szervrendszeri daganatok között a bélrákoknak: évente 10 ezer friss megbetegedés kerül be a statisztikákba, az áldozatok száma pedig szintén éves szinten 5000 fő.

Diagnosztikai nehézséget jelent, hogy ezek a daganatok 5-10 év alatt alakulhatnak ki jóindulatú polipokból, fájdalom vagy más tünet pedig csak előrehaladott betegség esetén tapasztalható.

A vörös húsok rendszeres fogyasztása is emeli a vastagbélrák kialakulásának kockázatát
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Kockázati tényező lehet a betegség kialakulásában a családi halmozódás mellett még a:

Mindezeken túl egyes bélbetegségek is nagy kockázatnak teszik ki elszenvedőiket. 

A vastag- és végbélbéldaganatról sokan hiszik tévesen, hogy csak végbéltükrözéssel diagnosztizálható – ez el is riasztja őket. A valóságban már hazánkban is elérhető vérvizsgálat, mely kimutatja a megbetegedést. A következő panaszok megléte esetén érdemes kivizsgálást kezdeményezni: véres széklet, hirtelen súlyvesztés, vérszegénység, erőtlenség, megváltozó székletürítési szokások, gyakori puffadás vagy hasfájás.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!