Így jelzi a bőröd, hogy már elérted a menopauzát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A változókor idején számos testi, lelki változásra számíthatnak a nők. Ezek közül csak kevésbé ismert az a tény, hogy a változókor nem csupán a szaporodó ráncokkal rajzolja át a bőrünket. A kor előrehaladtával a szervezetben lévő fehérje csökkenése miatt például sokkal sérülékenyebbé válik a bőr, ami miatt gyakoribbak lesznek a kék-zöld véraláfutások.

Hőhullámok, hajhullás, szívritmuszavarok, fáradékonyság, libidócsökkenés, gyakori vizelési inger és felszaladt kilók – általában így jelez a test, ha elérkezett a klimax. Bár a menopauza több millió embert érint, azt azonban nem biztos, hogy sokan észreveszik, hogy a bőrük is átalakulhat a változókor során. Nézzük, melyek azok a szembetűnő jelek, melyeken a bőrünk keresztülmehet a menopauza idején.

Kisebb sérülések

Miután a menopauza első öt évében a bőr elveszíti kollagénállományának 30 százalékát, jóval több zúzódást észlelhetünk a testünkön, akár még a kisebb, jelentéktelennek tartott sérülésekből adódóan is. A kollagén az emberi testben legnagyobb arányban előforduló fehérje. Ez a szervezet ragasztójaként ismert anyag nemcsak a csontok, az inak, az ízületek és a porcok rugalmasságának és feszességének megőrzéséért, hanem a bőr és a kötőszövetek flexibilitásáért is felel. A kor előrehaladtával és az UV-sugárzás növekedésével csökken a szervezet saját kollagéntermelése, amitől a bőr elvékonyodik, és hajlamosabbá válik a zúzódásokra. 

A bőr kollagénszint-csökkenése természetes velejárója a változókornak
Fotó: Liudmila Chernetska / Getty Images Hungary

Ezen kollagéntartalmú étrend-kiegészítők szedésével segíthetünk, ugyanis vizsgálatok igazolják, hogy a jobb felszívódás érdekében kisebb molekulákra bontott, úgynevezett hidrolizált kollagénkiegészítők sűríthetik a bőr kollagénjét.

Öregségi foltok

Az életkor változásával egyre gyakrabban jelenhetnek meg a test különböző részein apró, bőrfelszínbe simuló barna foltok. Ezek leggyakrabban a kézfejen, az arcon, a nyakon és a dekoltázson jelentkeznek, és valószínűleg a régebbi UV-károsodás következményeiből fakadnak. 

A foltok elkerülhetők fényvédővel kombinált niacinamidot vagy kojisavat tartalmazó krémek rendszeres használatával.

Megereszkedett bőr az arcon és a nyakon

Az arc vagy a nyak megereszkedett bőre a menopauza során bekövetkező kollagénvesztés másik következménye lehet. Ennek kezelésében segíthetnek a retinoltartalmú krémek, melyeket legjobb az éjszakai bőrápolási rutinba beiktatni. Kutatások bizonyítják, hogy ez az A-vitaminból származó öregedésgátló megvastagíthatja a bőr irharétegét, ezáltal hidratáltnak, simának és fiatalnak tűnik az arcbőr.

Száraz bőr

Természetes folyamat, hogy a menopauzával járó hormonális változások miatt a bőr egyre jobban kiszáradhat. Éppen ezért nagyon fontos, hogy már a változókort megelőzően reggel és este is hidratáljuk a bőrünket. Használjunk arcápoló krémet, valamint közvetlenül zuhanyozás vagy fürdés után kenjük be magunkat testápoló krémmel, hogy a bőrünk megköthesse a nedvességet.

A testápoló krémek segítségével bőrünkbe zárhatjuk a nedvességet
Fotó: Flavia Morlachetti / Getty Images Hungary

Vékony haj

A menopauza során gyakran tapasztalt jelenség a haj elvékonyodása, valamint a test különböző részein lévő szőrzet megritkulása. Ennek oka, hogy a kor előrehaladtával csökken a szervezet ösztrogénszintje. A hajhullás különféle táplálékkiegészítőkkel vagy a fejbőrön helyileg alkalmazható természetes, illetve kémiailag előállított szerekkel megelőzhető.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.