Sokan mellőzik a reggelinél, pedig mértékkel fogyasztva egészséges ez a tejtermék

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amióta megjelent a boltok polcain a margarin a 19. században, folyamatosan felmerül a kérdés: mit fogyasszunk, melyik az egészségesebb, a növényi olajok feldolgozása során előállított zsiradék vagy az állati eredetű vaj. A kutatók úgy vélik, hogy bár a vaj hosszú távon megemeli a vér koleszterinszintjét, rövid távon a hatásai kifejezetten pozitívak.

A vajat több ezer évig világszerte fogyasztották az emberek, mindenféle mellékhatás nélkül. Amikor azonban megjelent a margarin, egyre kevesebb háztartásban került vaj az asztalra, mondván, olyan egészségre káros telített zsírt tartalmaz, amely szívbetegséget okoz. Most azonban a vajról azt állítják, hogy még az olíva- és a repceolajnál is jobb hatással van az egészségünkre.

Ezért nem emeli meg a vaj a vér lipidszintjét

A magas vérzsírtartalom káros hatással van az egészségünkre, mert megemeli a koleszterinszintet a vérben, amely a „lipidhipotézis” szerint növeli az érszűkület és a szívroham kockázatát. A svéd Lund Egyetem tanulmánya szerint, szemben az olíva-, lenmag- és a repceolajjal, a vaj jelentősen mérsékli a vérben a zsír mennyiségének megemelkedését.

A vaj számos jótékony hatással van a szervezetünkre
Fotó: Imgorthand / Getty Images Hungary

A kutatók rámutattak, hogy a vajban található zsírok 20 százaléka rövid és közepes hosszúságú zsírsavláncokból áll. Ezeket közvetlenül energiaként használja fel a szervezetünk, ezért nem maradnak túl sok ideig a vérben, így nem is lehetnek nagymértékben hatással a vér zsírmennyiségére. 

A kutatók úgy vélik, hogy habár a vaj hosszú távon megemeli a vér koleszterinszintjét, rövid távon a hatásai kifejezetten pozitívak.

Vannak olyan orvosok, akik úgy gondolják, a vaj kifejezetten hasznos táplálék a szervezetnek, és nincs olyan jelentős szerepe a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában, mint amekkorát tulajdonítanak neki.

Ezért érdemes vajat kenni a kenyérre

Figyelembe véve a vajjal kapcsolatos eddigi kutatási eredményeket, nézzük, hogy a vaj milyen jótékony hatással van a szervezetünkre.

Egészséges zsírokat tartalmaz

A vaj főként zsírokból áll, például telített, egyszeresen telítetlen és tejtermékekből származó transzzsírokból. A feldolgozott élelmiszerekben található transzzsírokkal ellentétben a tejtermékekből származó transzzsírok egészségesek. A vaj a tejtermékekből származó transzzsírok leggazdagabb táplálékforrása, amelyek közül a leggyakoribb a vajsavat és a konjugált linolsav (CLA), amely különféle egészségügyi előnyökkel jár.

A vaj akár a testsúly csökkentésében is segíthet
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Kémcsöves és állatkísérletek igazolták, hogy a CLA védelmet nyújthat bizonyos ráktípusok ellen, de testsúlycsökkentő kiegészítőként is ismert.

A vaj megvéd az elhízás ellen, hiszen rövid és közepes hosszúságú zsírláncai gyorsan energiává alakulnak, és így nem raktározza el a szervezet. Emellett a vaj gyorsan eltelít, ezáltal csökkenti az éhséget és a túlevés kockázatát is.

Vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag

A vaj számos vitamin, különösen a zsírban oldódók forrása. Nagy mennyiségben található benne A-vitamin, amely támogatja a pajzsmirigy és a mellékvesék, valamint a szív- és érrendszer működését. A vajban lévő D-vitamin segít a csontok megerősítésében. A benne lévő E-vitamin erőteljes antioxidáns. Segít hozzájutni a kobalaminnak is nevezett B12-vitaminhoz, amely csak állati vagy bakteriális eredetű élelmiszerekben található meg, például tojásban, húsban, tejtermékekben és fermentált élelmiszerekben.

Számos zsírban oldódó vitamint tartalmaz a vaj
Fotó: lutavia / Getty Images Hungary

A K2-vitamin a K-vitamin egy formája, ami védelmet nyújthat a szívbetegségek és a csontritkulás ellen. 

A vaj nagy mennyiségben rendkívül jól felszívódó jódot tartalmaz, amely elengedhetetlen a megfelelő pajzsmirigyműködés érdekében.

Meghálálja a szervezet, ha vajat eszünk

A vaj hozzájárul a belek egészségéhez, és megakadályozza a hasmenést. Kutatások szerint a szervezetnek szüksége van az étrendből származó koleszterinre, hogy megvédje a bélsejteket, és elősegítse a jó emésztési funkciókat. A vajban lévő lipidek hatékonyak a gyomor-bél rendszeri fertőzések ellen, elősegítik a lágy széklet kialakulását, és megelőzik az irritábilisbél-szindróma kellemetlen tüneteit. 

A nyers és pasztörizálatlan vaj védelmet nyújt az ízületi gyulladással, a szürke hályoggal, valamint az artériák falának megkeményedésével szemben.

A vajban található antioxidánsok és telítetlen zsírsavak nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a mérgező vegyszereket eltávolítsuk a szervezetünkből. Ezenkívül antimikrobiális és gombaellenes szerként is működik. Mindezzel együtt pedig erősíti az immunrendszerünket.

Hasznos tudni, hogy az anyatej és a kókuszolaj mellett a vaj a laurinsav természetes tápanyagforrása.

Egy tanulmány kimutatta, hogy a vajban lévő laurinsav vírusellenes szerként működik, amely segít megelőzni egyes nemi úton terjedő betegségeket, ilyen például a HIV/AIDS, a genitális szemölcsök és a herpesz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.