Ennyit kell enniük az űrhajósoknak a Földön kívül: te kibírnád?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem kérdés, hogy az űrutazások sikerességéhez elengedhetetlen az űrhajósok megfelelő étkezése, így meglehetősen összetett dolog a Földön kívüli élelmiszerek kiválasztása. De vajon hogyan alakul az asztronauták étrendje? Mennyit ehetnek, mit ihatnak, és egyáltalán hogyan étkeznek? Máris eláruljuk.

Jurij Gagarin 1961. április 12-én nemcsak az első ember volt az űrben, hanem az első olyan ember is, aki evett az űrben. Persze ne úgy képzeljük el, hogy a szovjet űrhajós a Vostok 1 fedélzetén egy szépen terített asztalnál, késsel és villával költötte el az ebédjét – ez még ma is távol áll a valóságtól, nemhogy 63 évvel ezelőtt. Gagarin ehelyett egy alumínium tubusból nyomta egyenesen a szájába a marhahúsból és májból készült pürét, amelyet egy kis csokoládészósszal koronázott meg. 

Megsült az első űrsüti 

Gagarin idejében még elképzelni sem lehetett azt, hogy valaha sütni lehet majd az űrben, ehhez képest 2019-ben a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) érkezett a hír, hogy két óra alatt megsült az első űrsütemény. Noha a sikeres sütikészítés csak egyike volt az űrbéli kísérleteknek, az asztronauták étkezésével kapcsolatos újítások mindig a Földön kívüli élet fő fókuszában álltak – a mai napig. 

Idézőjel ikon

We made space cookies and milk for Santa this year. Happy holidays from the @Space_Station! pic.twitter.com/sZS4KdPmhj
— Christina H Koch (@Astro_Christina) December 26, 2019

Több mint kétszázféle étel

Tény, hogy ma már az űrhajósok étrendje is igen változatos, amely ráadásul hasonlít is a Földön elfogyasztottéhoz. Az ISS fedélzetén található étlapon több mint kétszáz tétel szerepel, a zöldségektől és gyümölcsöktől kezdve az előre elkészített ételeken át a desszertekig, sőt, még olyan fűszereket és ízesítőket is találni a listán, mint a ketchup vagy a mustár.

Megtervezett napi étkezések

Szabály, hogy az űrhajósoknak naponta háromszor kell étkeznie, de a napi menüjükbe akár plusz harapnivalókat is beépíthetnek. Az asztronauták így naponta legalább 2500 kalóriát visznek be, amely egybevág a kutatók számításaival: szerintük – szemben a Földön élők 2000 kalóriájával – egy 40 éves űrhajós férfinak naponta körülbelül 2800 kalóriára van szüksége, amely

Idézőjel ikon

nagyjából napi 1,2 kg táplálékot jelent.

Az űrbe vitt ételeket előre megtervezik, amelyeket gyakran maguk az űrhajósok választanak ki az étlapról. Azért, hogy az ételek hosszú ideig fogyaszthatók, könnyen emészthetők, táplálók és egyben ízletesek legyenek, a tudósok egyedülálló csomagolásokat és elkészítési módokat fejlesztettek ki. 

A Nemzetközi Űrállomáson belefér egy kis nassolás is
Fotó: HUM Images / Getty Images Hungary

Étkezés az űrben – gravitáció nélkül

Az űrben való étkezés nem kis kihívást jelent, és nem csak az alacsony gravitációs viszonyok miatt. Megannyi egészségügyi szempont is van, többek között, hogy az űrben való hosszabb tartózkodás során

Idézőjel ikon

mind az izomtömeg, mind pedig a csontsűrűség akár 20 százalékkal is csökkenhet.

Noha ez a veszteség egészen addig nem akadályozza az űrhajósokat, amíg a Földön kívül vannak, ám visszatérve megnövekszik a törések kockázata. Ezért is elengedhetetlen a testmozgás és a kalciumban gazdag ételek fogyasztása az űrben.

Asztal, székek, kés és villa

Mint azt már a cikkünk elején is érintettük, a szépen terített asztal még hiányzik az űrből, de azért a kényelmesebb étkezésért már igencsak sokat tettek. Az ISS fedélzetén ugyanis padlóra rögzített asztalok és székek gondoskodnak arról, hogy még a Földön kívül is egy vidám közösségi élmény lehessen a vacsora, még ha nem is olyan komfortos, mint lent. 

Az űrhajósok comb- és lábtámaszokkal ellátott székekre szíjazzák magukat, és mágnesezett tálcákról, evőeszközökkel csipegetnek.

Miután a helyiség falait antimikrobiális anyagok szegélyezik, így attól sem kell tartani, hogy az ételből származó vagy épp az étkezés során elszabaduló baktériumok terjedni kezdenek.

Mehet a csípős is

Bár valóban jó pár élelmiszert nem szabad fogyasztaniuk az űrhajósoknak, az tévhit, hogy az űrben el kell búcsúzniuk a csípőstől. Ellenkezőleg! Miután a földi élettől eltérően, az űrben a testben lévő folyadékok szabadon mozognak, megváltozik az orr és a melléküregeinek a működése is. A megfázásérzéshez hasonló állapot kihat az ízlelésre is, így az ízlelőbimbók „újraaktiválásához” „unalmas” ízek helyett előszeretettel fogyasztanak pikánsabb ételeket, például paprikát, tormát vagy épp wasabit. 

Az ISS fedélzetén leginkább vizet isznak, de természetesen vannak ízesített italok is.

Az olyan fagyasztva szárított italkeverékeket, mint a kávé, a tea, a limonádé vagy a narancslé, vákuumzáras tasakban szállítják, amelyekbe az űrhajósok egy tömlőn keresztül vizet töltenek, majd szívószállal megisszák. 

Az űrbéli étkezésből nem marad ki a kávé sem
Fotó: Nasa / Getty Images Hungary

Nemzetek ételei a fedélzeten

Kéthavonta egy automata űrszonda dokkol az ISS-hez friss gyümölccsel, vízzel és előre csomagolt ételekkel, köztük az űrben tartózkodó nemzetek eledeleivel is. Bevett szokás ugyanis, hogy az űrhajósok a saját országuk kínálatából is választanak, hogy megoszthassák azokat a társaikkal.

Idézőjel ikon

Ezért lehet az űrállomáson például speciálisan feldolgozott kínai Kung pao csirke vagy épp japán tészta.

Apropó! Az olasz űrügynökség 2014-ben megalkotta a kifejezetten az űrbe, alacsony gravitációs körülményekre tervezett ISSpresso kávéfőzőt is, így Samantha Cristoforetti űrhajós 2015. május 3-án elkortyolgathatta az első eszpresszót is az űrben.

Ha az is érdekel, hogy a NASA hogyan válogatja ki az űrhajósait, akkor olvasd el az erről szóló cikkünket is!

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.