Három újraélesztés után visszatért az életbe: ezt mondta a halálról a férfi

Olvasási idő kb. 2 perc

Nyolcévesen autóbalesetben elvesztette édesapját és saját maga is a klinikai halál állapotába került: a ma 35 éves amerikai férfi azt mondja, pontosan emlékszik, milyen volt háromszor meghalni és visszatérni az életbe.

Landon Kemp azt mondja, nemcsak apjával találkozott „odaát”, hanem annak nem sokkal korábban elhunyt barátjával és a fiával is, valamint azzal a két testvérével, akik vetélés következtében nem születhettek meg élve. Az Index az esetet bemutató cikke szerint a férfi azt állítja, maga Jézus küldte vissza, hogy jó keresztényként éljen.

Három újraélesztés hozta vissza végleg

A szörnyű autóbalesetben a férfi apja meghalt, az autó pedig olyan mértékben roncsolódott, hogy a gyermek testére elsőre rá sem találtak a mentésükre érkező tűzoltók. Amikor rábukkantak a cipőjére, akkor vizsgálták át tüzetesebben a járművet, és rátaláltak, de azonnal újra kellett éleszteniük a kisfiút – visszahozták az életbe, de ezt még kétszer kellett megismételniük.

egy felnőtt egy gyerek kezét fogja
Tudta, hogy apja nem él, hiszen az egyik újraélesztés ideje alatt odaát találkozott vele még utoljára
Fotó: Tatiana Maksimova / Getty Images Hungary

A férfi szerint édesanyja meg volt arról győződve, hogy nemcsak férjét, hanem fiát is elvesztette az autóbaleset következményeképpen. Ez nem így történt, sőt, még az agya sem károsodott annak dacára, hogy háromszor is elvesztették őt a mentősök.

Amikor eszméletére tért, anyja el akarta mondani neki az igazságot apja haláláról, de a fiú félbeszakította és elárulta neki, hogy tudja, mert találkozott a férfival a túlvilágon,

ahol ott volt társaságában egy nemrég elhunyt barát, illetve annak autóbalesetben meghalt fia is. Látta testvéreit is, akikről beszámolója szerint senki nem mondott neki semmit, mégis azonnal tudta, hogy milyen kapcsolatban áll velük. Állítása szerint Jézussal is beszélgetett, aki arra kérte: térjen vissza a földre, éljen jó keresztényként és beszéljen róla a többi embernek.

Tudományos magyarázat is van

Az élményeknek van valamiféle tudományos magyarázata: az agy szívmegállást követően egy ideig még működik,

Idézőjel ikon

egyes kutatások szerint amennyiben újraélesztés is zajlik, akár egy órán át is produkálhat valamiféle tevékenységet.

Ezek az aktivitások az olyan magas szintű funkciók terén történnek, mint a gondolkodás és a képzelőerő. A sikeres újraélesztésen áteső páciensek beszámolóiban a fény, valamilyen alagút, az életesemények áttekintése vagy hozzátartozókkal való találkozás sokszor megjelenik.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?