A Covidnál is halálosabb kórtól tartanak az orvosok, tünetei rejtélyesek

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy ma még nem ismert, de potenciálisan nagy veszélyt jelentő kórt nevezett el X-betegségnek, amely emberek millióit fenyegetheti. A szervezet szerint mindenképp fel kell készülni egy ilyen fenyegetésre.

A WHO 2018-ban adta hozzá az X-betegséget a legfontosabb, az emberiséget fenyegető kórok listájához. A betegség a valóságban nem létezik, a szervezet egy lehetséges forgatókönyvre próbál így felkészülniírja a Pénzcentrum.

A listára csak nagyon komoly fenyegetést jelentő kórok kerülnek föl. Az X-betegség olyan fertőzésekkel osztozik a listán, mint a SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vagy az ebola. A szervezet célja ezzel az, hogy felkészüljön olyan kórokra, amelyekre egyelőre nincs ellenszer, ám kritikus fenyegetést jelenthetnek az emberiségre. A WHO elemzése és modelljei szerint

az X-betegség a koronavírusnál hússzor több áldozattal járhat, vagyis mintegy 50 millió ember halhat meg benne.

Az új, lehetséges járvány rengeteg áldozatot követelhet
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Mindezek miatt a WHO elengedhetetlennek tartja, hogy felkészülési stratégiát alakítson ki egy következő világjárványra. Különösen azért, mert a koronavírus-járvány megmutatta, hogy a világ országai nincsenek felkészülve egy ilyen problémára. A davosi Világgazdasági Fórumon indítványozták, hogy pandémiás alapot és a vakcinák előállítására transzferközpontot hozzanak létre Dél-Afrikában.

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.