Így gyógyították a tüdőgyulladást régen: a módszer ma is hatásos

Olvasási idő kb. 2 perc

Ma már természetesnek vesszük, hogy komoly betegségek esetén elmegyünk orvoshoz, aki felír valamilyen gyógyszert, ami egy csapásra segít jobban lenni. Régen azonban ezek a készítmények nem álltak rendelkezésre. Elődeink így kénytelenek voltak egyéb praktikákhoz folyamodni – ezekből pedig sok ma is működik.

A ’70-es évek közepén Vietnámban influenzajárvány tört ki több idősek otthonában is, ahol fejlett eszközök híján az ápolók kénytelenek voltak a kreativitásukra és leleményességükre támaszkodni. Az egyik ősi módszer különösen hatékonynak bizonyult: a poszturális drenázs, azaz a gravitáció segítségével történő váladékürítés.

A tüdőgyulladás kezelése gyógyszerek híján

Az ápolók törölközőket helyeztek a betegek mellkasa alá, vagy döntött helyzetbe fektették őket, hogy a váladék a gravitáció hatására kiürüljön a tüdőből. Az eredmény kézzelfogható volt: a módszert alkalmazó otthonban egyetlen idős ember sem halt meg, miközben más intézményekben sok áldozatot követelt a járvány.

A tüdőgyulladás gyógyítása már a modern gyógyszerek előtti időkben is nagy kihívást jelentett
Fotó: Facebook

Mi is az a poszturális drenázs?

A poszturális drenázs lényege, hogy a beteget olyan testhelyzetbe helyezik, amelyben a gravitáció elősegíti a tüdőben felgyülemlett váladék kiürülését. Egészséges állapotban a légutakat apró csillók tisztítják, de betegség esetén ez a mechanizmus elégtelen, így a váladék felhalmozódik, ezzel gyulladást és hegesedést okozva. A gravitációval támogatott testhelyzet segít a váladék mobilizálásában, így könnyebben távozik a szervezetből.

Hogyan zajlik a kezelés?

A beteget különböző szögekben döntik meg, vagy párnákkal, törölközőkkel támasztják ki. Gyakran mellkasi ütögetést is alkalmaznak, hogy fellazítsák a lerakódott váladékot. Az egyes testhelyzetekben 3-115 percig kell maradni, hogy a váladék kiürüljön. Kritikus állapotú betegek esetében 4-6 óránként ismételni szokták, de a módszer otthoni körülmények között is alkalmazható volt, orvosi útmutatás mellett.

Gyógyító pozíciók tüdőgyulladás esetén
Fotó: Danielle - Physio-pedia.com

Tapasztalatok a közelmúltból

A módszert nemcsak Vietnámban alkalmazták sikerrel. Egy kommentelő például elmesélte, hogy amikor a lánya tüdőgyulladásban és gégehurutban szenvedett, az orvos kifejezetten javasolta, hogy hason fektessék le úgy, hogy a mellkas és a fej alacsonyabban legyen, mint a lábak. Így a váladék természetes módon tudott kiürülni a tüdejéből – és a kezelés bevált. Egy másik beszámoló szerint 1994-ben Romániában egy fiatal doktornő ugyanígy alkalmazta ezt a technikát, hogy megelőzze a tüdőgyulladást egy baleset után hosszabb ideig ágyhoz kötött gyermeknél.

Ha kiváncsi vagy, hogy találták fel napjaink legtöbb vitát kiváltó gyógyszerét, olvasd el ezt a cikkünket is.

Vígh Anna
Vígh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.