Akkor a legegészségesebb a tojás, ha így főzöd

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hihetetlenül egészséges élelmiszer a tojás, de el is lehet rontani, ha nem a megfelelő módon készíted el.

Az alapvetés a tojással kapcsolatosan, hogy viszonylag alacsony kalóriatartalom mellett fehérjét, egészséges zsírokat, vitaminokat és ásványi anyagokat is nagy menyiségben tartalmaz. Nagy előnye emellett, hogy változatos módokon készíthető el, így nagyobb mennyiségben tudod fogyasztani akár akkor is, ha könnyen ráunsz az egysíkú ételekre.

Figyelni kell elkészítésére

A zöldségekkel nagyszerűen kombinálható tojás tehát okkal része legtöbbünk étrendjének, de nagyon nem mindegy, milyen módszert választunk elkészítésére. A nyers tojás fogyasztását nem ajánljuk, mivel a főzés folyamata pusztítja el a benne esetlegesen megtalálható baktériumokat, egyben könnyebben emészthetővé teszi bennük a fehérjét: 

egy kutatás szerint míg a nyers tojásban található proteinnek mindössze 51 százaléka tud hasznosulni testünkben, addig főtt tojásnál ez az arány 90 százalékos.

Ez azért lehetséges, mert a hőkezelés megváltoztatja a fehérje szerkezetét. Ezt a folyamatot követheted nyomon, amikor a gélszerű fehérje a serpenyőben gumiszerű, keményebb anyaggá válik.

A tojás nem minden módon elkészítve egészséges
Fotó: AlexPro9500 / Getty Images Hungary

Mindemellett a B7-vitaminhoz való hozzáférést is a főzés teszi lehetővé: a nyers tojásban a fehérjében megtalálható avidin, egy protein megköti a B7-vitamint, ami így nem elérthető szervezeted számára, nem úgy, mint a főzés esetében, ami kedvezően változtatja meg az avidint is.

Így eheted

Ha nem az ételekhez adott tojásról, hanem annak önmagában elkészített verzióiról beszélünk, a lehetőségeid a következők:

  • főtt tojás – 6-10 percig főzheted, attól függően, mennyire kemény változatát szereted;
  • posírozott tojás – 70-80 fokos vízbe beleütve a tojást 2,5-3 percig főzheted;
  • rántotta – a külön edényben felvert tojást forró serpenyőben sütjük meg kevergetés mellett;
  • omlett – a külön edényben felvert tojást kevergetés nélkül sütjük meg, alacsonyabb hőfokon;
  • tükörtojás – kevés zsiradékon készül kevergetés nélkül.

A tojás mikrohullámú sütőben való elkészítése nem ajánlott, mivel könnyen arcodba robbanhat az így elkészített étel.

Alacsonyabb hőfokon egészségesebb marad a tojás

Bárhogy is készíted el, fontos tudni, hogy minél magasabb hőfokon készül a tojás, annál kevésbé marad egészséges. A bennük levő antioxidánsok szintjének megcsappanása mellett akár 20 százalékkal csökkenhet A-vitamin-tartalmuk, és a

Idézőjel ikon

40 percen át történő sütés a D-vitamin mennyiségét drasztikusan, akár 61 százalékkal is csökkenti.

Mindezen túl a sütés oxiszterolok létrejöttéhez is hozzájárul – a koleszterinből oxidálódás útján kialakuló anyag szívbetegség kialakulásához is vezethet. Ez az anyag általában az olajban sült ételekben, például a közkedvelt sült krumpliban is nagy mennyiségben jelen van, ami veszélyt jelenthet – bár fontos tudni azt is, hogy a nagy mennyiségben tojást fogyasztóknál nem figyelték meg a szívbetegségek gyakoriságának változását. Arról viszont ennek ismeretében sem szabad megfeledkezni, hogy a tojás koleszterintartalma magas – akár 212 gramm is lehet egy nagyobb darabban, ami szinte a napi maximális ajánlott bevitelnek felel meg.

Ha a lehető legegészségesebb módon fogyasztanád a tojást, azt ajánljuk, posírozva vagy főzve válaszd, és zöldségekkel együtt edd.

Lehetőleg ne főzd túl, és minél egészségesebb forrásból szerezd be. Ha olajban sütöd, nem mindegy, milyen típusút választasz – a legjobbat akkor teszed szervezetednek, ha olyan változatban sütöd, amely magas hőmérsékleten is stabil szerkezetű marad, és nem jönnek benne létre szabad gyökök. Ilyen például az avokádóolaj vagy a napraforgóolaj: ha olívaolajat vagy kókuszolajat használsz, mérsékelten melegítsd fel azt. Olívaolajnál 210 fok, kókuszolajnál 177 fok a legmagasabb, még egészséges hőmérséklet.

Ha az is érdekel, hogyan tárold a házi tojást, olvasd el ezt a cikkünket!

A fokhagymát sem mindegy, hogyan eszed
Fotó: Erika Bunea / 500px / Getty Images Hungary

Más ételekkel is vigyázni kell

Nem a tojás az egyetlen olyan élelmiszer, amelyet elronthatunk azzal, ahogyan felhasználjuk. A következő ételeknél figyelni kell a fogyasztás módjára, mivel az áldásos hatásokat elveszthetjük, ha nem megfelelően tálaljuk ezeket.

  • Fokhagyma – passzírozva tedd az ételbe, mert a folyamat során allicin-enzim választódik ki, mely védi érrendszeredet;
  • Sárgarépa – ne vágd fel, hanem egyben tedd a levesbe: így nem veszít alapvető tápanyagaiból,
  • Krumpli – főzd, ne süsd: vérnyomáscsökkentő hatása van így, és csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát;
  • Brokkoli - párolva fogyaszd, így ugyanis rákmegelőző hatással bírhat.
Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.