34-féle baktériumot találtak egy vizsgálat során tetováláshoz használt tintákban

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tetoválásokhoz használt tinták több mint egyharmadában találtak különféle baktériumokat, amelyek súlyos betegségeket okozhatnak. Bőrfertőzéseket kiváltó festékanyagok miatt már többször rendeltek el termékvisszahívásokat.

Az egyik legismertebb tetovált ősünk Ötzi, a jégember, akinek 5300 évesre becsült maradványait az Alpokban találták meg, a testén több mint 60 vonalból és keresztből álló tetkóval, amelyeket a feltételezések szerint gyógyító célból készítettek. Az ókori Egyiptomban is díszítették magukat ilyenekkel, az időszámításunk előtt 2000 körül élt Amunet papnő múmiáján több pontból és vonalból álló tetoválást azonosítottak. A polinéz népek, például a maorik már az ókorban is bonyolult tetoválási mintákat készítettek, amelyeknek mély kulturális és szimbolikus jelentése volt. A középkorban az európai keresztes lovagok varrattak magukra vallási szimbólumokat, hogy ha elesnének, tudni lehessen róluk, hogy keresztények, és ennek megfelelő temetést kapjanak. Némi fekete humorra élve, most ismét a tetoválások szolgálnak majd az azonosítás alapjául, amerikai mérések szerint ugyanis a sterilnek hirdetett tetoválótinták egyre több embert betegítenek meg súlyosan – adta hírül a Forbes magazin.

A tetoválás ősi, a betegségek újkeletűek

Ötzi tetoválásai még úgy készültek, hogy a bőrt bemetszették, majd a sebekbe szénport dörzsöltek, hogy a minta megmaradjon. Az ókori egyiptomiak növényi színezékeket és éles tűket használtak. A polinéz kultúrákban az úgynevezett „tatau” technikát alkalmazták, ahol cápafogból vagy csontból, készült tűkkel ütötték be a festéket a bőrbe. A keresztesek a színező anyagot leginkább koromból nyerték. A tetoválás technikája tehát az idők során nagyot fejlődött, de a lényeg ugyanaz maradt: művészetet hozni létre a bőrön, ami viselője számára különleges jelentéssel bír. Arra senki sem gondolt, hogy ha a múltban nem, majd pont a modern korban okoznak a tetoválások betegségeket.

Nem a betegségekről kellene hogy szóljanak a tetoválások
Fotó: Roberto Peri / Getty Images Hungary

A mai tetoválásokhoz általában elektromos tetoválógépet használnak, amit 1891-ben Samuel O'Reilly szabadalmaztatott, Edison elektromos tollának alapjain. Ez a gép tűk sorozatát használja, amelyek gyorsan le-fel mozognak, hogy a festéket a bőr alsó rétegébe juttassák. A modern tetoválótűk különböző méretűek és formájúak attól függően, hogy vonalakat, árnyékolást vagy kitöltést végeznek. A festékek hipoallergén anyagokból készülnek, és szinte bármilyen színben elérhetők. 

A tetoválószalonokban kiemelten fontos a higiénia. A tűket és a gépeket sterilizálják, és egyszer használatos kesztyűt, valamint sterilnek ígért festékeket használnak a fertőzések elkerülése érdekében. Az újabb technológiák közé tartozik a biológiailag lebomló tinta, amely lehetővé teszi a tetoválások könnyebb eltávolítását vagy módosítását. Ezenkívül kísérleteznek olyan festékanyagokkal is, amelyek UV-fényben világítanak, vagy amelyek hőre változtatják a színüket, mint a gyerekek kis matchboxai, amiken a kezük melegétől jelennek meg feliratok és emblémák.

Ilyen betegségeket okozhatnak a fertőzést kiváltó tetoválótinták

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerhatósága (FDA) azonban most a tetoválótintákhoz kapcsolódó fertőzések egyre gyakoribbá válására figyelmeztet. Jelentésük szerint a szakemberek 14 népszerű márkától származó 75 különböző tintát vizsgáltak meg, amelyeket tetoválásokhoz és tartós sminkfestékekhez használnak, és a tesztelt minták 35 százalékában találtak aerob és anaerob baktériumokat. Az aerob baktériumok oxigén jelenlétében, míg az anaerob fajták oxigén hiányában is képesek túlélni, és ezek a sérült emberi szövetekben, valamint az emberi bőr hámrétegében is elszaporodhatnak.

Idézőjel ikon

A mikrobiális fertőzések mellett az immunológiai szövődmények, például a gyulladásos reakciók és az allergiás túlérzékenység, valamint a toxikus reakciók jelentik a problémák jelentős részét

– figyelmeztetett Seong-Jae Kim, az FDA Toxikológiai Kutatóközpontjának mikrobiológusa, aki szerint a tetoválások emelkedő népszerűsége az elmúlt években hasonló mértékben növelte a komplikációkat és mellékhatásokat.

A tetoválótinták több mint egyharmadában találtak betegségeket okozó baktériumokat
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A kutatók 34 különböző típusú baktériumot fedeztek fel a tintamintákban. A leggyakrabban az alábbi ötfélét azonosították:

  • Staphylococcus saprophyticus – ez a húgyúti fertőzések leggyakoribb oka.
  • Staphylococcus epidermidis – ami általában az egészségügyi ellátás során szerzett fertőzéseket okozza.
  • Cutibacterium acnes – ez az akne és az orvosi eszközökkel kapcsolatos fertőzések okozója.
  • Pseudomonas putida – általában az immunhiányos betegeket támadja meg, tüdőgyulladással összefüggő fertőzésekhez, bőr- és lágyszöveti fertőzésekhez vezethet.
  • Stenotrophomonas maltophilia – ez egy gyógyszerrezisztens baktérium, amely a szívbillentyűk és a szívhártya gyulladását, légúti fertőzéseket, agyhártyagyulladást és húgyúti fertőzéseket okozhat.

A fertőzések mellékhatásai közé tartozhatnak a kiütések, a bőrpír és a dudorok is. A súlyosabb reakciók lázat, remegést, hidegrázást és izzadást okozhatnak. Az ilyen esetek kezelése az antibiotikumoktól a kórházi ellátásig és a műtétig terjedhet. 2012-ben és 2019-ben több termékvisszahívást is elrendeltek baktériumokkal fertőzött tetoválótinták miatt, amelyek bőrfertőzéseket okoztak.

Ha érdekel, hogy magyar kutatók hogyan állítanák meg a szuperbaktériumokat, ide kattintva erről is olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.