Kiderült, hogy attól is kophat a térdízületed, amiről nem is gondolnád

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az orvosok véleménye szerint valószínűleg a túlzásba vitt mobiltelefon-használat is közrejátszik abban, hogy jóval többen panaszkodnak ízületi bántalmakra, kéz-, nyak-, váll- vagy hátfájdalomra, mint évekkel ezelőtt.

Az osztrák szakemberek kifejezetten arra voltak kíváncsiak, hogy az okostelefon-használat mozgás közben hogyan változtatja meg a járásmódunkat. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a séta közbeni telefonnyomkodásnak hosszú távon igen káros hatásai lehetnek.

Matekpélda megoldása közben teszteltek

Az életünk nehezen elképzelhető okostelefon nélkül, amit sokan használnak akkor is, amikor az utcán sétálnak. Az FH-Campus Wien tudósai által elvégzett új kutatás feltárta, hogy az okostelefon mozgás közbeni használata nemcsak balesetveszélyes, hanem akár térdízületi porckopáshoz is vezethet, ha gyaloglás közben nyomkodjuk a telefonunkat.

Az okostelefon séta közbeni használata porckopáshoz is vezethet
Fotó: Penpak Ngamsathain / Getty Images Hungary

A vizsgálat során a tudósok összehasonlították a normál és változatlan járást az okostelefon használata közbeni járással, miközben egy modern interaktív laboratóriumban elemezték a különböző mozgásformákat. A kutatásban részt vevőknek egy speciális, futópadhoz hasonló sávon kellett sétálniuk egy képernyő előtt, amelyre egy virtuális környezetet vetítettek. Ezzel párhuzamosan matematikai feladatokat is meg kellett oldaniuk, egyszer fejben, egyszer pedig okostelefon segítségével.

A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a szervezet egy adott biztonsági üzemmódba kapcsol okostelefon használatakor.

Ilyenkor a lépés sebessége csökken, de ezzel egy időben nő a lépés nagysága. Bár ezek a lassabb, de szélesebb lépések csökkentik az esés kockázatát, sokkal nagyobb terhelést jelentenek a térdízület külső részére, mint ha telefon nyomkodása nélkül sétálnánk. Ez pedig hosszú távon maradandó károsodáshoz vezethet, hiszen a porcok az évek során elveszíthetik ellenálló képességüket, ami a legrosszabb esetben ízületi gyulladáshoz vezethet.

Fájdalmak, amelyekre figyelni kell

A szalagok, ízületek, izmok és az ínhüvely gyulladásából eredő fájdalmak mellett azoknak, akik gyaloglás közben olvasnak vagy írnak az okostelefonjukon, számolniuk kell azzal, hogy menet közben akár sérüléseket is szenvedhetnek. Ortopéd kézsebészek beszámoltak arról, hogy voltak olyan betegeket, akik azért kértek tőlük segítséget, mert olyan erősen markolták séta közben a telefonjukat, hogy kificamodott a hüvelykujjuk.

Nem ritka, hogy a helytelen testtartás miatt nyaki és gerincproblémák is jelentkeznek
Fotó: AJ_Watt / Getty Images Hungary

A gyakori telefonhasználat az idegeinket is befolyásolhatja. Amikor a telefonunkat behajlított könyökkel magunk elé tartjuk, összenyomjuk az alkarunkban futó, kisujj felőli ideget, amely a nyaktól vezet a kezünkig. Ez a szűkület zsibbadást és gyengeséget okozhat a középső és a gyűrűsujjban.

Általánosságban elmondható, hogy amikor az izmok, inak vagy szalagok begyulladnak az okostelefon-használat miatt, a rajtuk áthaladó idegek összenyomódnak, majd megduzzadnak, ez pedig fájdalomhoz vagy zsibbadáshoz vezethet. Ezáltal a mobiltelefon-használat súlyosbíthatja a már meglévő idegrendszeri problémákat is, mint amilyen a kéztőalagút-szindróma. 

Amikor a telefonunkat meggörnyedve nézzük, négyszeresére vagy ötszörösére növekszik a nyakizmokra és a nyaki gerincszakaszre nehezedő erő, ami idővel gyengítheti a gerincoszlop szalagjait, és fájdalmat okozhat. Egy tanulmány összefüggést talált az sms-ezés, valamint a tartós nyak-, váll- és felsőhát-fájás között.

Az orvosok feltételezik továbbá, hogy szintén a okostelefon-használat az oka annak, hogy egyre több huszon- és harmincéves fiatalnak van gerincferdülése, ami rövid idő alatt porckorong-degenerációhoz vezethet.

Egy tanulmány szerint azok az emberek, akik 10 másodpercig nem tudnak egy lábon állni, nagyobb valószínűséggel halnak meg a következő évtizedben, mint társaik. Ha szeretnéd tudni, hogy az egyensúlyérzék romlása milyen egészségügyi problémára utal, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.