Ezt teszi valójában a testeddel a tengeri só

Olvasási idő kb. 3 perc

Nem véletlen, ha úgy érezzük, hogy a tenger közelsége jót tesz a közérzetünknek. A sós víz ugyanis jó hatással van az elménkre, a lelkünkre, valamint a testünket is ellazítja.

Már az ókorban élők is tudták, hogy a tengerben való fürdés javítja az egészséget, és akár gyógyító hatással is lehet számos betegségre. Mindez annak köszönhető, hogy a víznek több mint 3 százaléka a sóból áll (vagyis 30 grammnál is nagyobb mennyiségben van literenként), emellett sok egyéb értékes ásványi anyagot és nyomelemet is tartalmaz, ami jótékonyan hat az emberi szervezetre.

A tengervíz titka a benne lévő sóban és ásványi anyagokban rejlik

Ha gyógymódot keresünk a stressz csökkentésére, a fájó izmok, ízületek enyhítésére, valamint a bőr hidratálására és radírozására, akkor a tengeri sós fürdő mindenképpen megfelelő lehet. Mindehhez nem feltétlenül kell elutaznunk valamelyik tengerpartra, egy otthon elkészített kellemes fürdő is feltölthet bennünket egy nehéz nap után, ha tengeri sót adunk a fürdővízhez, ami javít a bőr, az izmok és az ízületek állapotán.

Az otthoni fürdőzést is kellemesebbé és gyógyítóvá tehetjük némi tengeri só hozzáadásával
Fotó: ruizluquepaz / Getty Images Hungary

A sós tengervíz kalciumban, magnéziumban, káliumban és bromidban is gazdag. Ezek az értékes ásványi anyagok segítenek felvenni a harcot a bőr öregedésével, csökkentik a már kialakult finom ráncokat, és akár kis is simítják a bőrt. A tengeri só nem csak hidratálja a bőrt, hanem lehámlasztja az elhalt hámsejteket, ami lehetővé teszi a sejtek regenerálódását. Ez az oka annak, hogy ezt a „minden egyben” bőrápoló összetevőt évezredek óta nem csak a bőr, hanem a szervezet tisztítására is használják. 

Egyebek között méregtelenítésére és az egészség helyreállítására is alkalmas. 

Lassítja az öregedést a tengeri só

A tengeri só természetesen gazdag magnéziumban és kalciumban, melyek egyedülálló módon képesek magukhoz vonzani és megtartani a vizet, segítve ezzel a bőr kiszáradásának megelőzését. Ez az oka annak, hogy a fentebb említett ásványokat „természetes hidratáló faktoroknak” is nevezik, miután segítik a bőr vízháztartását.

A tengeri sós víz hidratálja és fiatalon tartja a bőrt
Fotó: MelkiNimages / Getty Images Hungary

A tengervíz ként is tartalma, amely természetes antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik, ennek köszönhetően kiválóan tisztítja a bőr felületét. A kén antimikrobiális tulajdonságai révén bizonyítottan megküzd számos bőrbetegséggel, beleértve a pattanásokat is. Emellett pedig hámlasztó tulajdonsággal is rendezik, így eltávolítja az elhalt hámsejteket, amelyek érdessé tehetik a bőrt és eltömíthetik pórusokat.

A tengervizet a fiatalság forrásaként is ismerik, hiszen a tengeri só tele van olyan ásványi anyagokkal, mint a szilícium-dioxid, a cink és a kalcium, melyek növelik a bőr vitalitását, és lassítják az öregedési folyamatot.

Ezek az ásványi anyagok segítenek leküzdeni a bőrsejtek oxidációját azáltal, hogy eltávolítják a szabad gyököket, így a bőr fiatalabbnak és élénkebbnek tűnik. Kutatások igazolják, hogy a tengeri ásványok több mint 40 százalékkal csökkentik a bőr érdességét és ráncosságát.

A tengeri sót tartalmazó víz a bőrviszketést is enyhíti
Fotó: by Marion C. Haßold www.marionh / Getty Images Hungary

A nyugtató tengeri sós fürdő csodákra képes a száraz, érzékeny és viszkető bőrrel küzdő emberek számára. A tengeri sóban való fürdés kezeli a pikkelyes bőrt, és csökkenti a zavaró viszketést.

Megnyugtatja a fájó izmokat és ízületeket a sós tengervíz

A sós tengervízben való fürdőzés kiváló módja annak, hogy ellazuljunk, hiszen megnyugtatja a fájó ízületeket és izmokat. A vízben lévő bromid segít az izomgörcsök enyhítésében. A tengervíznek gyulladáscsökkentő és méregtelenítő hatása is van, így hozzájárul az ízületi duzzanatok, a fájdalom és az izommerevség enyhítéséhez. A sós vízben való fürdőzés elősegítheti továbbá a jobb alvást.

A megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitellel megelőzhetünk, illetve bizonyos mértékig kezelhetünk is bizonyos életkorral összefüggő betegségeket. Olvasd el cikkünket, hogy megtudd, melyik az a vitamin, amelyik hozzájárul a szem, az agy és a bőr egészségéhez.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.