Élet, erő, egészség, vagy megmérgez: mi az igazság a tehéntejről?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gyermekkoromban még az iskolába is hordták, hogy nagyszünetben mindenkihez eljusson, ma pedig van, aki szerint szinte méreg, és növényi alternatíváit szabad csak fogyasztani: de mit mond a táplálkozástudomány a tehéntejről?

A már „régebb óta fiatalok” számára biztosan ismerősen cseng az iskolatejprogram neve: a kétdecis műanyag dobozokban az intézményekbe szállított tej vagy kakaó egy kifli mellett mindenkinek alanyi jogon járt, futottunk is érte a menzára a nagyszünetben. Máig nagy bögrével iszom a tejeskávét, vastagon vágom a sajtot, és vidáman kanalazom a joghurtot – de ezzel nincs mindenki így. 

Van, akit a nagyüzemi állattartás körülményei riasztanak el attól, hogy ilyen módon fejt tejet fogyasszon, másokat allergiájuk tart távol a tejtermékektől, és vannak olyanok, akik azt mondják – egy emlős sem issza másik emlős tejét, ezt nekünk sem kellene tennünk, mert káros. A tej világnapja kapcsán szakembert kérdeztünk arról, mi az igazság.

A magyarok nagy része szereti a tejet

Még mielőtt a dietetikus válaszaira térnénk át, lássuk, mi jellemzi a magyarok tejfogyasztását. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács tavaly márciusban ismertette felmérését a témában: e szerint a magyarok 97 százaléka fogyaszt tejterméket, 28 százaléka pedig növényi alapú termékeket.

A tejtől teljes mértékben elzárkózók aránya tehát 3 százalék.

A magyarok összessége kedvezően ítéli meg a tej és a tejtermékek fogyasztását, akik növényi helyettesítőt választanak, túlnyomórészt azért tesznek így, mert egészséges életmódra törekednek, érzékenység miatt nem tehetnek másképp, szeretnének változatosan étkezni, vagy éppen fenntarthatóbb módon előállított táplálékot magukhoz venni.

Tejtermékek fogyasztásával is értékes tápanyagokat vihetünk be szervezetünkbe
Fotó: Burcu Atalay Tankut / Getty Images Hungary

A fogyasztók úgy látták már ekkor is, hogy ezek a termékek ugyanakkor igen drágák, és nem mindenki elégedett az ízükkel sem. A megkérdezettek kétharmada szerint nélkülözhetetlen a tej a mindennapokban – vagyis még ha hangosak is azok, akik a tej hátrányairól beszélnek, nem ők vannak többségben.

A tej nem fehér méreg!

„Hallottam én is arról, hogy van, aki a három fehér méreg közt emelgeti a tejet a cukor és a só mellett, de a tej és a tejtermékek hatását évtizedeken át kutató, nagy vizsgálatok mást mondanak: a tejtermékek választása fontos része az egészségvédő táplálkozásnak” – tudtuk meg Szűcs Zsuzsannától, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnökétől. 

A szakember a következő előnyöket sorolta fel a tej kapcsán:

  • Teljes értékű, nagyon jól hasznosuló fehérjetartalma van.
  • Kalciumtartalma is értékes, ez a csontok egészsége mellett az idegek és izmok jó működéséhez is hozzájárul – ráadásul a tejben lévő ásványi anyagok segítségével jól szívódik fel.
  • Kisebb mennyiségben D-vitamint is tartalmaz.

Szűcs Zsuzsanna szerint ugyanakkor a tej zsírtartalmára érdemes odafigyelni, soványabb változatokat keresve a különböző termékekből, egyébként azonban a kutatások egyértelmű egészségvédő hatásokat tudtak kimutatni a tej esetében – még egyes daganatos megbetegedésekkel szemben is védőhatást tulajdonítanak neki.

Pótolni kell tápanyagtartalmát

Persze ha valaki tejfehérje-allergiás, nem választhatja ezt a nagyszerű tápanyagforrást: az érintettek a szakember szerint a nyomokban tejet tartalmazó termékeket is el kell, hogy kerüljék. (A laktózérzékenyek helyzete könnyebb: ők a laktózmentes tejtermékeket, valamint a tejcukrot mérsékelt mennyiségben tartalmazó savanyított tejtermékeket fogyaszthatják, illetve szóba jön esetükben az enzimpótlás is.)

A tejet és tejterméket nem fogyasztóknak ezért nagyon figyelniük kell arra, hogy pótolják mindazt, amitől elesnek azáltal, hogy nem ihatnak tejet.

A fehérje pótlása egyszerűbb, hallal, tojással és növényi eredetű táplálékkal (például hüvelyesekkel) megoldható, a kalciumé azonban bonyolultabb. 

„Jóval alacsonyabb mennyiséget tartalmaznak ebből az egyéb források, mint a tej, és a biohasznosulásuk is változó” – mondta el Szűcs Zsuzsanna. Zöld leveles zöldségeket, puha csontú halakat, mákot, magas kalciumtartalmú ásványvizeket, valamint kalciummal dúsított élelmiszereket javasol az érintetteknek. Utóbbi termékkörben gyümölcslevet, gabonapelyhet, növényi italt is találhatunk. Ezek esetében az MDOSZ elnöke szerint figyelni kell arra, milyen anyagot használnak dúsításra: a kalcium-citrátot tartalmazó élelmiszerekből tud legjobban felszívódni az ásványi anyag.

A növényi ital nem tej – ezt észben tartva érdemes fogyasztani
Fotó: Larina Natalia / Getty Images Hungary

A növényi tejekről ezt kell tudnod

A növényi italok kapcsán is van tanácsa a szakembernek: fehérjetartalmuk elenyésző a tejhez képest a szójaital kivételével, miközben a rizsitalnak jelentős szénhidráttartalma van. Vitaminokat, ásványi anyagokat csak akkor találunk ezekben a készítményekben, ha külön feltüntették, hogy azzal dúsították őket, ráadásul sok cukros változat is létezik, amire külön oda kell figyelni.

Szűcs Zsuzsanna nem ajánlja mindezek miatt, hogy 3 év alatti gyerekeknek növényi italt adjunk tej helyett: ha allergiásak, inkább hipoallergén készítményeket, anyatej-kiegészítő tápszereket keressünk számukra. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.