Miért fáj a hasad a tejtől? Ne keverd össze ezt a két betegséget!

Olvasási idő kb. 3 perc

Akinek tejfogyasztás után fáj a hasa, puffad vagy egyéb tünetei vannak, feltehetően a szervezete nem tolerálja a tejcukrot. Becslések szerint – kisebb vagy nagyobb mértékben – minden harmadik magyar laktózérzékeny. Ez egy igen jelentős arány ahhoz képest, hogy a gluténérzékenyek csupán a lakosság egy százalékát teszik ki.

A hasi diszkomfortérzet okai változatosak lehetnek. Az életmódbeli tényezők mellett bizonyos betegségek és néhány élelmiszer is közrejátszhat az elsősorban puffadással járó tünetek megjelenésében. A kiváltó okokra dr. Németh Alíz gasztroenterológus, hepatológus, a Budai Allergiaközpont orvosa hívja fel a figyelmet.

Nem mindegy, mi okozza a tüneteket

A kellemetlen hasi panaszokat azonban nemcsak tejcukor-érzékenység, hanem tejallergia is okozhatja. A kettő pedig nem ugyanaz, hiszen a kiváltó okok teljesen eltérőek.

A tejfehérje-allergia csak ritkán jelentkezik a felnőtteknél
Fotó: Oppenheim Bernhard / Getty Images Hungary

Dr. Németh Alíz hangsúlyozta: a tejfehérje-allergia a felnőttek 1-2 százalékánál és a gyermekek 6 százalékánál jelentkezik, amit a gyerekek többsége hároméves kor körül ki is nő. Tejallergia esetén a tejfehérje miatt jelentkeznek a tünetek. A tej kazein és laktalbumin alkotórészeire adott azonnali allergiás válasz, tehát ez egy valódi allergia, ami az immunrendszer működésének zavarából ered.

Ezzel szemben a tejcukor-érzékenység, vagy más néven laktózintolerancia nem betegség, hanem emésztési zavar, kialakulásában az immunrendszer nem érintett, tüneteit egy enzim, a szervezetben a tejcukrot lebontó laktáz enzim hiánya okozza.

Ha pedig a tejcukor a laktáz enzim hiánya miatt a vékonybélből emésztetlenül jut tovább a vastagbélbe, ott zsírsavakká és hidrogéngázzá bomlik le. Ez okozza a puffadást, a hasmenést és a görcsöket. A tünetek enyhék és akár súlyosak is lehetnek. A laktózérzékenység kialakulásának oka, hogy a laktáz enzim a kor előrehaladtával csökken a szervezetben, miután tejfogyasztásra leginkább csecsemő- vagy kisgyermekkorban van szüksége a szervezetnek. 

Az allergia veszélyesebb, mint az intolerancia

A tejallergia leggyakrabban csecsemő- vagy kisgyermekkorban jelentkezik tejfogyasztás után. Tünete lehet csalánkiütés, ekcéma, hasmenés, hasi görcsök, hányinger, hányás, puffadás, fulladás, asztma és nyelvduzzanat, nagyon súlyos esetben akár gégevizenyő. 

A tejallergia, amely leginkább gyerekkorban jelentkezik, akár életveszélyes tüneteket is okozhat: ez több mint puffadás
Fotó: Catherine Delahaye / Getty Images Hungary

A doktornő szerint tejallergia esetén érdemes komponensalapú vizsgálattal ellenőrizni, hogy a tejfehérje allergén melyik összetevője okozza az allergiát, ugyanis bizonyos komponensek esetén sütve, főzve, tehát hőkezelés után fogyaszthatók a tejtermékek. Más esetben viszont a tejtermékeket, akár még a nyomokban tartalmazó élelmiszereket is teljesen kerülni kell, ami egy elég szigorú diétát jelent. Ez esetben szigorúan kerülni kell a tejfehérje fogyasztását nyomokban is!

A laktózintolerancia tünete lehet a gyakori hasfájás, puffadás. Laktózintolerancia előfordulhat gyerekek körében is, általában ötéves kor felett kezdődik, tüneteinek súlyossága a szervezetben termelődő laktáz mennyiségétől is függ. Felnőttkorban leginkább a tejcukor-érzékenység okoz panaszokat. Ebben az esetben a diéta megengedőbb, mert a laktózmentes tejtermékek fogyaszthatók, egyéni érzékenységtől függően. 

Dr. Német Alíz azt javasolja, hogy a kellemetlen tünetek kialakulása ellen szükség esetén étkezések előtt az érintettek vegyenek be laktáztablettát. Ez a patikában is vény nélkül kapható laktáztabletta az enyhébb eseteknél jelenthet alkalmankénti megoldást. 

Amikor órák múlva reagál a szervezet a tejre

Dr. Németh Alíz kiemelte, hogy a tejfehérje-allergia és a tejcukor-érzékenység mellett létezik még egy harmadik állapot, amikor szintén panaszokat okoz a tejtartalmú ételek fogyasztása. A tejfehérjeintolerancia nem allergia, hanem egy késői reakció, melynek során IgG típusú ellenanyag termelődik a tejfehérjék hatására az immunrendszerben, általában mennyiségfüggően okoz panaszt.

A tünetek órákkal a tejfehérje fogyasztása után lépnek fel: puffadás, teltségérzet, hasi fájdalom, ekcéma, fejfájás, hangulatzavar, széklet változásai (hasmenés, székrekedés). A tejintolerancia igen gyakori betegség, a felnőttek 20-30 százalékát érinti.

Ha puffadást tapasztalsz, ezekre is érdemes gondolni

A laktózérzékenység mellett egyéb problémák is okozhatnak hasi fájdalmat. A puffadás oka lehet például a mozgásszegény életmód, a folyamatos ülőmunka, vagy akár a stressz is. De egy antibiotikum-kúra után is jelentkezhet a kellemetlenség. Ebben az esetben egy probiotikumkúra segíthet a puffadás megszüntetésében. De kiválthatja a hasfeszülést az is, ha magas zsiradék- vagy rosttartalmú ételt fogyasztunk, esetleg, ha sietve, kapkodva fogyasztjuk el az ételt.

Ha problémát okoz a gyümölcscukor felszívódása, szintén okozhat kellemetlen puffadást
Fotó: spline_x / Getty Images Hungary

A puffadás hátterében állhat valamilyen betegség is. Erre utal, ha hányás, hasfájás, görcsök, hasmenés vagy székrekedés társul a kellemetlen feszítő érzéshez. 

Ebben az esetben mindenképp javasolt kivizsgáltatni a háttérben álló okokat, mert egy speciális diéta vagy gyógyszerek segíthetnek a probléma kezelésében.

Puffadást okozhat továbbá a gyulladásos bélbetegség, melynek hátterében epekövesség, hasnyálmirigy-probléma és gyulladásos bélbetegség (Crohn-betegség és colitis ulcerosa) is állhat. A túlzott gáztermelés utalhat fruktóz- (gyümölcscukor-) felszívódási zavarra is, mely a laktózintoleranciához hasonlóan élethosszig tartó diétát igényel.

A kiváltó okok között lehet még kontaminált vékonybélszindróma (SIBO), hisztaminintolerancia, ami a puffadás mellett fejfájást, az arc kipirosodását és hányingert is okozhat, továbbá gluténérzékenység.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.