Ezek az idei tavasz és nyár sminktrendjei: hódít a nyalókaszáj

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A természetesség nagy erény, és az igazi szépség belülről fakad. Ez mind vitán felül áll. De az is igaz, hogy a mai sminkarzenál segítségével a fáradt arcra és a karikás szemekre is lehet ragyogó lendületet lehelni pillanatok alatt. Nem kell olyan messzire menni, mint a világháló ámulatba ejtő átalakító videóinak hihetetlen fordulatai, amiknek már köze sincs az eredeti hölgyhöz, de egy kevés, friss, trendi smink mindenkin üdítően hat.

Azt már bizonyára mindenki tapasztalata saját magán és a környezetén is, hogy mindenkinek más kell, mint amije van: akit sokak által áhított göndör hajjal áldott meg a teremtő, az simát akar, aki alacsony, az magas szeretne lenni, aki pedig magas, az meg azon feszeng. Talán egy évszázadokon átívelő trendről tudunk, ez pedig a fehér arcbőr előkelőséget sugalló tézise. Ez aztán igaz volt már az ókori egyiptomiakra is, akik közül csak a fizikai munkát végzők voltak egész nap kitéve a nap barnító hatásának, az előkelőbbek fedél alatt sápadoztak. Aztán későbbi korokban krétásra maszatolt arccal vagy szándékos vérveszteséggel is igyekeztek a szépség hájpolását túlzásba vitt hölgyek a fehér bőr elérésén. Míg a színes bőrű hölgyek napjainkig is mindent megtesznek arcbőrük világosításáért, Ázsiában pedig amennyire csak lehet, bebugyolálódnak a nap ellen, nálunk kezd a trendbe bekúszni a természetes nap barnította bőr, és enyhe pirosítóhasználattal megfejelve némi tavaszi pír.

100 000 éve

Őseink nemcsak a barlang falának tartós festési módját találták meg már sok tízezer évvel ezelőtt, de tulajdon arcukat, sőt egész testüket is megfestették különböző pigmentekkel, elsősorban ünnepi alkalmakra. 

Indiaiak és egyiptomiak az ókorban

Előbb az indiaiak festették egy hennából kinyert anyag segítségével körmüket, majd az egyiptomiak kezdték szemüket éles fekete kontúrral hangsúlyozni és szempillájukat erősíteni állati zsír, korom és ólom elegyének segítségével. Esetükben erre azért is szükség volt, mert az erős napsütés könnyen kiszárította a szemet, amelyet így védeni is tudtak.

Kleopátrát mai tudásunk alapján ilyennek képzeljük tudományos alapon… Getty Images Hungary
Fotó: vectorinochka

A sumér királynő

A sumérek királynőjüknek elkészítették a rúzs egyik korai elődjét ólom és porított ásványok segítségével. A bíbortetű csak jóval később jutott szerephez az ajkak színezésében, de az abban rejlő szépséget már ekkor felfedezték.

Római hölgyek

A rómaiak, szépségideáljuknak megfelelően, a fehér bőr hívei voltak, melyet krétával értek el. Emellett a rózsás arcpírt és a sötét szemeket tekintették igazán vonzónak. Az arcpírt szederlevéllel vitték magukra, a szemek hangsúlyozására korom vagy elszenesedett rózsaszirom állt a hölgyek rendelkezésére. Az akkori korrektor babliszt vagy kenyérmassza volt, mely messzebbről ugyan biztosan javította a látványt, közelről azonban éppen a kívánttal ellentétes hatást váltott ki az urakból.

Az ókori Rómában a korszakonként változó hajviseleteknek is nagy jelentősége volt
Fotó: Crisfotolux / Getty Images Hungary

Spanyol dámák

A spanyol dámáknak is meg kellett küzdenie a sápkórért az Ibériai-félsziget klimatikus viszonyai között, ha fehér bőrt akartak, szándékosan véreztetniük kellett magukat.

Arzén a 15. századból

Megjelent az arzéntartalmú arcpúder, s mellette dívott a fehér ólom mint arcfehérítő, illetve hibaelrejtő korrektor. Ezek esetében azonban már nemcsak hogy szenvedni kellett a szépségért, de sok esetben halált is okozott a különböző mérgező anyagokkal való ilyen közeli kapcsolat.

Higany és répalé a 17–18. századból

Tovább bővült a szépítkezésre használt bizarr anyagok listája: előbb a higany kapaszkodott fel a sminkszerek előkelő társaságába, majd később már olyan szerekkel is bővül a paletta, amelyek nem voltak kifejezetten halálosak, mint például a répalé, a ricinusolaj vagy a rizspor.

1910: kis tükrös alapozó és arcpúder

Elérhetővé vált a nagyközönség számára a kis tükörrel praktikusan összeépített préselt alapozó, arcpúder, ami nagy lépés volt a tömegek elegáns elsápasztásnak elérésében.

1920: komplett sminkkészletek

A szempilla-bodorító eszköz, a szájfény, sőt, egyben a komplett sminkkészletek is megjelentek, így a sminkelés könnyen kezdhetett rohamos és megállíthatatlan terjeszkedésbe.

Innentől kezdve minden van… de milyen a 2023-as tavaszi-nyári smink?
Fotó: Iryna Veklich / Getty Images Hungary

2023

A mai helyzetet és a 2023. tavaszra és nyárra vonatkozó trendeket már Kovács Boglárka sminkes, szépségtanácsadó festi le a Dívány.hu olvasóinak: „Az idei tavaszi-nyári sminktrendekre is ugyanúgy érvényes a mostanában egyre inkább teret hódító természetes sminkes vonal, egy kisebb csavarral. A szépen hidratált, természetes fényű, üde bőrkép a nyerő még mindig az észrevehető alapozás helyett. Sőt, sokszor akár egy kis korrektorozás, naptejezés és egy kis pirosítás is bőven elég. Már nem az úgynevezett kisebb hibák eltüntetése a cél, hanem azoknak a felvállalása” – hívja fel figyelmünket a korábbiaktól való eltérésre a szakértő.

A szemöldök terén marad a jól fésült, természetes vonal, amit egy kis színezett szemöldökzselével könnyedén el lehet érni.

A szemen a csillogó, élettel teli színek hódítanak. Mindehhez ebben a szezonban jól elképzelhető akár a sima színes vagy a dupla tusvonal és egy jó adag spirál is.

A száj tekintetében az ázsiai trendek a menők a tipikus „nyalókaszájjal” és egy adag szájfénnyel.

A nyalókaszáj pedig a belül élénkebb, kifelé halványodó technikával festett ajkakat jelenti, vagyis az éles kontúrral precízen megrajzolt száj ellentéte.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.