Jobban alszol, ha ezt szórod a levesedbe: mennyei ízű csodaszer

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem véletlen, hogy a tárkonyt, ezt az aromás fűszert régóta alkalmazzák gyógyászati célokra is: jótékony hatásainak sora meggyőző.

Hallal, csirkével, marhával, spárgával, tojással és végül, de nem utolsósorban, levesekkel harmonizál tökéletesen a tárkony: ha ettél már tárkonyos ragulevest, biztosan érted, mire célzunk. Nem csak íze miatt érdemes ugyanakkor ehhez a nagyszerű fűszerhez nyúlnod: nem véletlen ugyanis az sem, hogy az orvoslásban is szerepet kapott.

Ettől olyan jó a tárkony

Bár fűszerről lévén szó, általában csak kisebb mennyiségben alkalmazzuk, azért jó tudni a tárkonyról, hogy tartalmaz mangánt, vasat és káliumot is. A mangán szerepet játszik az agy egészségének megtartásában, a növekedésben, az anyagcserében és az oxidatív stressz csökkentésében egyaránt.

Idézőjel ikon

Vasra a vértermelés miatt van szükségünk: hiánya vérszegénységhez vezethet.

A kálium pedig olyan ásványi anyag, amely elengedhetetlen a megfelelő szív-, izom- és idegműködéshez: sőt, kutatások szerint csökkentheti a vérnyomást is.

Levesek mellett sültekben is kihasználhatod jó ízét
Fotó: James de Wall / Getty Images Hungary

A vércukorszintet csökkentheti

Mivel fokozza szervezeted inzulinérzékenységét, a tárkony hozzájárulhat ahhoz, hogy alacsonyabb legyen a vércukorszinted. Egy 90 napon át tartó kutatás kimutatta, hogy akik reggeli és vacsora előtt 1000 milligramm tárkonyt fogyasztottak, azoknál kiegyensúlyozottabb tudott maradni egész nap a vércukorszint, melyért az inzulinszekréció csökkenése volt a felelős.

Nyugodtabb lesz tőle az álmod

Meglepő lehet, de az ürömfajták, az a növényi csoport, ahová a tárkony is tartozik, javítani tudják az alvásminőségedet. Ennek bizonyítására egy kis résztvevőszámmal indított kutatás adatai állnak egyelőre rendelkezésünkre,

Idézőjel ikon

itt a tárkony szedatív és alvásciklus-reguláló hatását is sikerült bizonyítani.

A résztvevők kis létszáma miatt szükség lesz még további vizsgálódásokra is a témában.

Az étvágyadat is serkenti

Italodat is ízesítheted vele
Fotó: Fiordaliso / Getty Images Hungary

Nagyon sokan vagyunk, akik inkább arra vágynak, hogy ne legyen akkora étvágyunk, ugyanakkor vannak olyan állapotok, amelyekben az lenne a fontos, ha az érintettek több étel elfogyasztására éreznének gusztust. Ez lehet a helyzet a kemoterápia alatt álló betegekkel, a depresszióval élőkkel és egyes idős emberekkel is. A tárkony ghrelin- és leptintartalma étvágynövelő hatással bír, bár ezt eddig csak egerekben sikerült igazolni, magas zsírtartalmú diéta mellett.

Fájdalomcsillapító hatása is van

A népi gyógyászat nagyon régóta fordul tárkonyhoz fájdalmak enyhítése érdekében. Ízületi gyulladások esetében jó kiegészítője lehet a fájdalomcsillapításnak az ürömfélék fogyasztása is. Ezen túl a szív egészségét is támogatja, valamint a gyulladásos folyamatokat is csökkenti a fűszer, melyet még tartósításra is fel lehet használni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.