Azt hihetnénk, a kerti munkák, a favágás megkönnyítésére alkották meg a gépesített, hegyes fogú láncfűrészt, az igazság azonban hátborzongató: a láncfűrész egykor sebészeti eszköz volt. És nem is akármire használták.
A manapság a faiparban használatos darabolóeszközt ugyanis két sebész alkotta meg a 18. század végén, akkoriban csontokat fűrészeltek vele.
Komoly vita tárgya, ki alkalmazta először, ugyanis két skót sebész is magáénak vallja az orvosi újítást. 1785-ben John Aitken tanulmányában esik róla szó először, öt évvel később viszont kollégája, James Jeffray is magáénak vallotta az innovatív ötletet.
Kétemberes műszer volt
A sebészeti alkalmazás során azonban nem csak a csontokat voltak vele képesek átvágni, és a korábban használt merev pengéjű fűrészekkel és késekkel ellentétben a láncfűrész apró, ruganyosabb felülete sokkal nagyobb precizitást eredményezett. Ennek köszönhetően úgynevezett szimfiziotómiás eljárásokra is alkalmassá vált a használata.
A furcsa szó manapság már kikopott az orvosi közbeszédből, ugyanis a brutális módszert ma már nem használják. Autken és Jefrray idejében azonban bevált gyakorlat volt a szülőszobákban.
Jó ötletnek tűnt
A szimfiziotómia során a szeméremcsonttól kezdve vágják fel a vajúdó nő medenceízületeinek kötőszöveteit – néha magát a szemérem- és medencecsontot is érintette a beavatkozás. Ezzel igyekeztek könnyíteni és gyorsítani a baba világrajövetelét, egyfajta kezdetleges császármetszésként, a tényleges hasfali vágást elkerülendő. A módszer idején ráadásul még semmiféle fájdalomcsillapítót nem alkalmaztak, a kéjgáz csak a láncfűrész feltalálása után több mint száz évvel vált a szülőszobákban is használatossá. Méretéből és súlyából adódóan két ember összehangolt munkájára volt még szükség az alkalmazásához.
Akkor sem mindenhol, Írországban például az 1980-as évekig élő gyakorlat volt a szimfiziotómia, és bizony nem mindenki volt jogosult fájdalomcsillapításra sem. Mint a Magdolna-mosodákat feltáró vizsgálatok során kiderült, 1940 és 1980 között csak Írországban 1500 bódításmentes szimfiziotómiát végeztek.
Nem véletlen, hogy az ír katolikusok a mai napig nagy ellenzői a hasi szülésnek, ugyanis Nagy-Britannia írek által lakott területein alkalmazták a brutális módszert a legtovább, és az ott élők jelentős része egyformának tekinti a két módszert, bár nem ugyanaz. A szimfizotómiát éppen a császáros szülés megelőzésére alkalmazták.
„Láttam, ahogy az orvos az ágy végén egy hosszú, ezüstös tárggyal közeledett. Bevágást ejtett a nemi szervemen, belém nyomta az ezüstös tárgyat, átvágta a szeméremcsontot, hogy tágítsa a medencét, és megszülethessen a baba” – nyilatkozta a The Guardiannek egy, a nyolcvanas években ezzel a módszerrel szült ír nő, aki 30 év után is szenved a következményektől. Ízületi gyulladásom van a csípőmben és a gerincem aljában, bicegve sétálok. Senki sem tud segíteni – nincs visszaút. Nem igazán tudok fel-le menni a lépcsőn, vagy felállni egy székre.”
A császármetszés kiszorította, már csak a faiparban van szerepe a láncfűrésznek
Panaszaival nincs egyedül. A durva, végeláthatatlan és gyógyíthatatlan mellékhatásokat okozó módszer a világ más pontjain a biztonságossá váló császármetszéseknek köszönhetően kikopott a gyakorlatból. A dublini Szülészeti Klinika akkori vezetői vallásos okokra hivatkozva, a korabeli orvostudomány állásával szembemenve mégis előnyben részesítették ezt a műtétet, ugyanis ezt követően elméletben nem kellett a szülések számát korlátozni. Az asszony, akitől fentebb idéztünk, maga is négy alkalommal adott életet hasonló operációk során.
Az orvos azt mondta, szeretné, ha a baba természetes módon születne. Általában császármetszést végzek, mondta, de mivel maga jó katolikus, ezért szimfiziotómiát. Maguk egy katolikus család, legalább 10 gyereket kell szülnie. Ha császárral szül, legfeljebb hármat szülhet. Katolikusként át kell élnie a szülés fájdalmait – ezt császárral nem tehetné meg – mesélte egy másik asszony is a brit lapnak.
A láncfűrész eközben egy másik úton is elindult, hogy feladatát betöltse, a faiparban könnyítette meg a munkások dolgát. A mai, kétütemű motorral felszerelt Stihl-fűrészeket az 1920-as években alkotta meg Andreas Stihl. Az 50-es évektől kezdve a láncfűrészek egyre kisebb súlyuknak és praktikusabb kialakításuknak köszönhetően már bárki számára egyszerűen használhatóak lettek, és bár ma borzongva gondolunk vissza eredeti funkciójukra, remélhetőleg már csak a történelemkönyvek lapjain olvashatunk a szimfiziotómiáról.
