Komoly pszichés bajt is jelezhet, ha nagyon szomjas vagy

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha túl szomjas vagy, akkor az őrület előjeleként kellene ezt értelmezned? Nem feltétlenül, azonban a súlyos dehidratáltság valóban pszichotikus tüneteket okozhat.

Fontos, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot vigyünk be szervezetünkbe mindennap. Tudjuk, tudjuk, már a könyöködön jön ki ez a figyelmeztetés, azonban nemrég újabb jelentőséget kapott ez az agyonhajtogatott mondat. A pszichózis első epizódjával is összefüggésbe hozták a dehidratáltságot, és például a skizofréniával (amely egy pszichotikus betegség) diagnosztizált embereknél is azt fedezték fel, hogy hajlamosak rendkívül szomjasnak érezni magukat. Ebből kiindulva valószínűsíthetőnek tűnik dr. Caroline Kamau pszichológus számára, hogy a vízfogyasztás, a pszichózis és a korai halálozás között összetett összefüggésrendszer lehet. 

Pszichotikus epizódod van, vagy csak kiszáradtál?

Tavaly pszichiáterek egy csapata különös esetnek váltak szemtanúivá, amelyre korábban még sohasem volt példa a mentális betegségek történelmében. Egy súlyosan dehidratált páciens érkezett meg a kórház sürgősségijére, aki pszichotikus tüneteket produkált: hangokat hallucinált és olyan szavakat kiabált, amelyek zavart beszédre utaltak. Továbbá tachycardiája volt, tehát a megszokottnál többet, 100-at vert a szíve percenként. Miután gyógyszeres kezelést kapott és intravénásan pótolták a szervezetének szükséges folyadékmennyiséget, a pszichotikus tünetei alábbhagytak, és elhagyhatta a kórházat. 

töredezett bőrű női arc
Szomjas vagy, vagy őrült? A dehidratáltság pszichotikus tüneteket is okozhat
Fotó: kwasny221 / Getty Images Hungary

A szerzők azzal az elmélettel álltak elő a történtek magyarázatára, hogy a dehidratáció valószínűleg megzavarta a véráram nátriumszintjéért felelős anyagokat, és ez az egyensúlyhiány lehetett hatással a páciens agyára és neurológiai működésére. Úgy gondolják, hogy mind a folyadékhiány, mind a vízmérgezés összefüggésbe hozható lehet a pszichózis első epizódjának kialakulásával, azonban ahhoz, hogy ez tudományos tényként is megállhassa a helyét, további kutatásokra lenne szükség. Megeshet az is, hogy a pszichotikus tünetekkel rendelkezők pszichológiai okok miatt isznak kevesebb vizet, hiszen az alapvető öngondoskodást is akadályozhatja egy ilyen állapot, tehát ebben az esetben nem az oka, hanem velejárója lehet a dehidratáció a pszichózisnak.

A szomj, a vízmérgezés és a pszichózis

A különös esetet dokumentáló pszichiáterek felvetése nem feltétlenül alaptalan, hiszen azoknál a pácienseknél, akiknél már korábban is előfordult pszichózis, a kutatások szerint megfigyelhető, hogy rendkívüli szomjúságot éreznek, amelyet szeretnének eloltani, így végül a túl sok víz fogyasztásától vízmérgezést kapnak. Néhány kutató azt gondolja, hogy egyes skizofréniára felírt antipszichotikumok beleszólnak a test vízfeldolgozásába, a nátriumszint felborulását okozva, és a páciensek ezért ittak túl sok vizet, közülük pedig a vízmérgezést követően sokan visszaestek. Továbbá a vízmérgezés okolható a pszichózisos emberek 5-15 százalékának haláláért is, valamint azok a skizofrén emberek, akik rendkívüli szomjúságot éreznek az elsődleges polydipsiájuk miatt, általánosan 10 évvel hamarabb halnak meg társaiknál.

A vízmérgezés mellett a kiszáradás is probléma a pszichózisos páciensek körében, amely egy kutatás szerint körülbelül 7 százalékukat érintheti. Ezért is az antipszichotikumokat teszik felelőssé, amelyek a szervek működését zavarhatják, vagy pedig a gyógyszerszedés pszichológiai mellékhatásának tudják be ezeket az eseteket. Tehát lehetséges, hogy mégsem kellene mindenkinek azannyi vizet iszom, amennyit a torkom megkíván” technikát követnie, hogy belője, mennyi folyadékot kellene egy nap alatt fogyasztania. Valószínűleg megbízhatóbb lehet a testsúly alapján kiszámolt folyadékszükséglet.

Összességében nem világos még a tudósok számára, hogy a pszichotikus páciensek rendkívüli szomjúsága minek tudható be: a dehidratáltságnak, az antipszichotikumoknak, vagy esetleg pszichológiai okai vannak-e. Éppen ezért dr. Kamau tanácsa az lenne mindenki számára, de különösen a pszichózisra hajlamos embereknek, hogy a megfelelő hidratálás fontos a mentális egészség szempontjából, illetve a súlyos dehidratáltság hallucinációkat és pszichotikus tüneteket okozhat, miközben a túlzott vízfogyasztás vízmérgezéshez vezet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.