Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Közhely, de az idők során mindig szenvedni kellett a szépségért. Ősanyáink sokkal, de sokkal többet eltűrtek, és áldoztak szépségük oltárán, mint mi. Sőt, nők ezrei haltak bele az abroncsos szoknya viselésének végzetes következményeibe.
Hosszú évszázadokon át viselte az arisztokrácia az abroncsos kalitkákat, amelyek több ezer nő halálát okozták. A halálos ruhadarabok sorsa csak a XX. században pecsételődött meg, a női emancipáció térhódításával. A divatkirálynő Coco Chanel pedig a kis fekete ruha megalkotásával jó időre száműzte az abroncsos szoknyájú és mélyen lefűzött derekú női sziluettet. Igen sokat kellett várni a női test felszabadulására.
Az abroncs térhódítása a divattörténelemben
A sanyargatott női test első nagy időszaka a XVI. században kezdődött, méghozzá Spanyolországban. A verdugado nevű abroncsos viselet főúri körökben lett divatos, hiszen egyértelművé tette, hogy viselőjének semmiféle alantas munkához nem kell lealacsonyodni. A „mozgó kupolát”, a spanyol abroncskalitkát fűzfavesszőből alakították ki a spanyol arisztokrata hölgyek számára. A verdugado legismertebb rajongója Portugáliai Johanna királyné, IV. Henrik kasztíliai király felesége volt, aki a korabeli pletykák szerint nem kívánt terhespocakját próbálta meg a hatalmas szoknyagépe alá rejteni. Bármi is az igazság, mindenesetre a kikapós királyné hosszú évszázadok divatját teremtette meg. Ám ekkoriban még az abroncsokat nem a ruházat belsejébe varrva, hanem kívül hordták, a ruha díszeként. A katolikus egyház azonban rossz szemmel nézte az abroncsok elterjedését, az Úr elleni véteknek tartották azt, hogy a természet rendjét megcsalva irreálisan nagy csípője lett a nőknek.
Abroncsos kislányok
És a kislányoknak, hiszen ne feledkezzünk meg róla, hogy ugyanabban a viseletben jártak a nemesi származású gyermekek, köztük az infánsnők, mint szüleik. A kislányok tehát idejekorán gyermeki méretű fűzőt és abroncsot kaptak, amelyekkel akár egy életre eltorzult a testük. Ez a spanyol divatőrület kisvártatva átterjedt Franciaországra, Angliára, majd később a német nyelvterületeken is követőkre talált. Franciaországban Medici Katalin terjesztette el az abroncsos viseletet. Nem kevés továbbfejlesztéssel, hiszen ekkor már ki is párnázták az abroncsot, hogy extrém széles csípővel pompázhassanak a széphölgyek. Angliában pedig Erzsébet királynő viselte előszeretettel a gyönyörű abroncskalitkát, amelyet az Erzsébet-korban farthingale néven ismerték.
Bepanierozva
Az abroncsszoknya diadalmenete az 1700-as években folytatódott, amely ezúttal oldalirányban terjeszkedett a divathölgyek derekán. A ruhadarab a panier nevet viselte, a francia szó kosarat jelent. A hölgyek valóban fűzfakosárkákat rejtettek kétoldalt a szoknya alá, a csípőjüket terebélyesítendő, majd halcsonttal és fémvázzal bélelték ki rokolyájukat a lapos, ám kétoldalt hatalmas sziluett érdekében. Bár fenséges és szemet gyönyörködtető lett az arisztokrata hölgyek megjelenése, a panierban mozogni, de még létezni is nehézkes volt. Mivel székre ülni szinte képtelenség volt az akár 8 ovális karikából álló abroncsrendszerben, sokszor a földön ülve étkeztek vagy társalogtak a dámák. Az óriási ruhaköltemények alja ilyenkor akár 6 méter széles is lehetett, úgyhogy a viselője csak oldalvást tudott belépni az ajtón, többülésnyi helyet foglalt el az utazókocsiban, és elképzelésünk sincs, miként kereshette fel így például a toalettet. Bár a paniert a kevésbé tehetős polgárasszonyok is – csökkentett méretben – viselték, számos helyen gúnyolódó pamfletek tárgyává vált ez a viselet, amit a szószékről is ostoroztak.
A krinolin korszaka
Némi pihenőt követve jött, látott és győzött a panier kishúga, a krinolin az 1850-es években. A divatteremtő Franciaország utolsó császárnéja, Eugénia volt, aki rajongott a lefejezett Marie Antoinette stílusáért, és korának valódi stílusikonja volt. A krinolinos szoknyát a franciák lószőr szoknyának hívták, elnevezését a francia crin, azaz a kibélelésére alkalmazott lószőr szóból kapta, nálunk pedig kámvás rokolya néven terjedt el a legfelsőbb körökben. A krinolin készülhetett bálnacsontból, drótból vagy akár nádból, a viselet fénykorában a krinolin legszélesebb pontja akár hatméteres is lehetett. A hatalmas méretű, sok fodorral díszesített krinolinos szoknyákhoz rengeteg anyag kellett, a nemes hölgyek selyemből vagy más fényes anyagból varratták a ruhakölteményeiket. Érdekesség, hogy ez a luxusöltözet pont akkor hódított Európa-szerte, miután a kontinens éppen csak kezdte kiheverni a nagy kolerajárványt, amely Magyarországon az 1840-es, 1850-es években söpört végig. De az amerikai polgárháború asszonyai is hatalmas krinolinokat viselve búcsúztak a hadba vonuló férjeiktől, gondoljunk csak az Elfújta a szél varázslatos jeleneteire és a főszereplő Scarlett O'Hara ruhacsodáira. Bár a krinolinokat az alsóbb társadalmi osztályok is viselték, a közvélekedés szerint a viktoriánus korszak anyja, Viktória brit királynő irtózott ettől a divattól.
A halál oka: krinolin
A krinolin mindenesetre halálos divatnak bizonyult, hiszen a korabeli becslések szerint csakis Angliában háromezer nőnek kapott lángra a szoknyája az 1860-as évek elején. Az egyik ilyen esetről, a 14 éves Margaret Davey nevű konyhalány haláláról a The Times 1863. február 13-án számolt be. Ráadásul a tűz mellett más veszélyek is leselkedtek a krinolinos hölgyekre, hiszen a merevítő abroncs könnyen beleakadt a kocsikerékbe, vagy felkapta a kósza szél.
A „kishúg”, a turnűr (bustle)
A krinolin kishúga a kizárólag a hátsó félnél kipárnázott turnűr és a „Cul de Paris” nevű ruha lett, amely igencsak természetellenes sziluettet adott a hölgyeknek. Az 1870-es években vált divattá ez a viselet, amely itthon a „fardagály” elnevezést kapta találóan, hiszen elöl szűk, hátul azonban uszályos szabású volt. Ezt az extrém sziluettet a fenékrészre helyezett lószőr párnákkal és az alsószoknyába varrt pántokkal érték el, ám így a nők nem tudtak kényelmesen sem ülni, sem járni. A divatmániásoknál csipkék, szalagok, művirágok kerültek a turnűr farára. A leghóbortosabbak pedig akár madárfészket is hordhattak rajta. A fardagályos szoknyához ráadásul túlfűzött derék is párosult, amely felfelé nyomta a mellett, ettől oldalnézetből kacsaformájú lett a nő alakja.
Máig is vannak rajongói az abroncsos szoknyának
A női emancipáció, a nők munkába állása, majd tömeges munkavégzése térhódításával és az art deco idején az abroncsos szoknyák megpihentek egy időre. A ’20-as, ’30-as években, a charlestonkorszakban a nők elkezdtek a fiús sziluettekért rajongani. A legmerészebb újító Coco Chanel mellett Amelia Bloomer volt, aki elsőként próbálta meg divatba hozni a nők számára a nadrágot – kevés sikerrel. Azonban tévedés, hogy az abroncsos szoknyák végleg kimentek a divatból! Gondoljunk csak a menyasszonyi és a szalagavatói viseletekre, no meg a nagyestélyi ruhakölteményekre, amelyeknél bizony még fel-felbukkannak az abroncsos kalitkák.
