Ez a hétköznapi szokás kétharmadával csökkenti a szívroham esélyét: csak napi 10-15 percbe kerül

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Igazán nem kell sokat tenni érte. Tulajdonképpen csak fel kell állni, és sétálni – negyedórát, egyszerre, minden nap.

A gyaloglás az egyik legegyszerűbb mozgásforma, amit bárki beépíthet a napjaiba. Nem kell hozzá sportfelszerelés, edzőterem vagy különösebb előkészület – elég egy pár kényelmes cipő és egy kis idő. Az utóbbi években egyre több kutatás igazolja, hogy a napi lépésszám komolyan befolyásolja az egészséget: minél többet mozgunk, annál kisebb az esélye a szív- és érrendszeri betegségeknek, a cukorbetegségnek és a korai halálozásnak. 

10 ezer lépés naponta? 

A legtöbben ismerjük a „10 ezer lépés naponta” javaslatot. Ez azonban nem kőbe vésett szabály, sőt, a legújabb kutatások szerint nemcsak az számít, hány lépést teszünk meg, hanem az is, hogyan.  

E hétköznapi szokásunk is támogatja az egészségünket: nagy a szerepe a szívroham kialakulásának csökkentésében
Fotó: rbkomar / Getty Images Hungary

Vagyis nem mindegy, hogy ez a lépésszám sok apró, pár perces séta közben gyűlik össze, vagy inkább egy-két hosszabb, folyamatos sétával.

Lecsökkent a szívroham kockázata

A Sydney-i Egyetem és a Universidad Europea kutatói több mint 33 ezer középkorú és idősebb embert vizsgáltak nyolc éven keresztül. A résztvevők mozgását karon viselhető eszközök mérték, amelyek pontosan rögzítették, mikor és mennyi ideig sétáltak egyhuzamban. 

Az eredmény meglepő volt: azok, akik naponta legalább egyszer 10–15 percig folyamatosan sétáltak, sokkal jobban jártak, mint akik csak rövid, 2–3 perces gyaloglással éltek.  

A hosszabb sétát végzőknél akár kétharmaddal is kisebb volt a szívroham és a stroke kockázata. 

A mozgás csodát tesz 

A magyarázat egyszerű: amikor hosszabb ideig mozgunk megállás nélkül, a szervezet jobban átáll az aktív működésbe, vagyis a pulzus kissé megemelkedik, a vérkeringés felgyorsul, az erek kitágulnak és rugalmasabbá válnak. A test több oxigént juttat az izmokba és az agyba, miközben a vérnyomás, a vércukor és a vérzsírok szintje is normalizálódik, vagy közelebb kerül a normál értékhez. 

De messze nem csak a szívünk profitál a rendszeres, hosszabb sétákból. A mozgás – az agyi vérkeringés fokozása révén – segíti az idegsejtek működését és megújulását. Ez hozzájárulhat a jobb koncentrációhoz, memóriához és hangulathoz. Emellett a hosszabb séta csökkenti a stresszhormonok szintjét, így nyugtató, kiegyensúlyozó hatása is van. 

Ha tetszett ez a cikk, olvasd el, hogy mely tünetek jelezhetik előre a szívmegállást.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.