Ha ilyen helyen laksz, van okod aggódni az agyad egészségéért

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Régóta ismert, hogy a légszennyeződés miatt levegőbe kerülő finom részecskék hatással lehetnek a tüdőre, a vérünkbe kerülve pedig károsíthatják a keringési rendszerünket és több szervünket is, egyebek között az agyunkat. Az azonban csak nemrég vált ismertté, hogy a szmog pontosan hogyan befolyásolja az elménk működését.

Egy amerikai kutatók által készített metaanalízis szerint a finom szemcsés légszennyező anyagok (PM2,5) növelhetik a demencia kialakulásának kockázatát. A demencia az agyi rendellenességeknek egy olyan csoportja, amely hatással van a gondolkodásra, a memóriára, a beszédkészségre és a problémamegoldó képességre.

Csaknem megháromszorozódik majd a demens esetek száma

Jelenleg világszerte több mint 57 millió ember él demenciával, és a becslések szerint ez a szám 2050-re eléri majd a 153 milliót. Feltételezhető, hogy ezeknek az eseteknek akár a 40 százaléka is potenciálisan köthető olyan külső kockázati tényezőkhöz, mint például a légszennyeződés. A megvizsgált kutatások többsége a leggyakoribb szennyező anyagok között a nitrogén-dioxidot és a nitrogén-oxidot említette. 

Az időskori agyi rendellenességeket a szmog is okozhatja
Fotó: Xesai / Getty Images Hungary

A szakmai dokumentumok megismerése után a kutatók egyértelmű bizonyítékot találtak arra, hogy szoros összefüggés van a PM2,5 finompor és a demencia között.

Bár a kutatók megjegyezték, hogy a légszennyezés kisebb kockázatot jelent a demencia szempontjából, mint például a dohányzás, a levegőszennyezésnek kitett emberek száma miatt azonban a lakossági szintű egészségügyi következmények jelentősek lehetnek.

Az idősek vannak a legnagyobb veszélyben

A Michigani Egyetem szakemberei is megerősítették amerikai kollégáik állítását, amit azzal egészítettek ki, hogy a légszennyezés és a demencia összefüggése kapcsán fokozott kockázatnak vannak kitéve azok az idősebbek, akik olyan helyen élnek, ahol a légszennyezést valamilyen mezőgazdasági tevékenység vagy szabadtéri tüzek okozzák.

A nagyvárosok szennyezett levegője különös veszélyt jelent
Fotó: Kohei Hara / Getty Images Hungary

A kutatás olyan emberek egészségi állapotát tanulmányozta, akik a vizsgálat kezdetén nem szenvedtek demenciában. A résztvevők 15 százalékánál alakult ki demencia tíz éven belül, közülük 8 százalék igen magas szennyezettségű területen élt.
A kutatók a demencia kockázati szintjeit különböző típusú szennyezőanyag-kibocsátások alapján vizsgálták. A szmog okozója lehetett a mezőgazdaság, a közlekedés, a széntüzelés vagy akár szabadtéri tűzeset is. 

A légszennyezés okozta problémára, amely akár agykárosodáshoz is vezethet, a Szegedi Tudományegyetem geográfusai is rámutattak, akik évek óta kutatják a porszennyezés okait és csökkentésének lehetőségeit.

Úgy fogalmaztak, egyes tanulmányok szerint a Földön minden ember élettartama átlagosan három évvel hosszabbodna, ha minden légszennyezés megszűnne. Különösen komoly probléma ez a városokban, ahol a lakosság „láthatatlan gyilkosa” a magas portartalmú, szennyezett levegő. 

A belélegzett füst óriási kárt okoz

A témában végzett kutatások végeredménye szerint a légszennyeződésből adódó demencia kialakulásának legnagyobb kockázatát az erdőtüzekből származó részecskék okozzák, amelyek olyan kicsik, hogy képesek az orron keresztül közvetlenül bejutni az agyba. A belégzés után az erekbe kerülő mikroszkopikus szennyező anyagok pedig befolyásolják az agy véráramlását. Miután a mikroszennyeződések az erekben okoznak problémát, nemcsak az agyunk, hanem a szívünk is veszélybe kerülhet a szmog miatt, hiszen az erek szűkebbé és keményebbé válnak, ami fokozza a szívinfarktus és a vérrögök kialakulásának kockázatát.

Az erdőtüzekből származó légszennyezés az agyunkat és a szívünket is veszélyezteti
Fotó: mack2happy / Getty Images Hungary

Ráadásul az adatok azt sugallják, hogy az erdőtüzekből származó, levegőbe kerülő apró részecskék mellett az erdőtűzből származó füst is jelentősen károsítja az egészséget, hiszen irritálhatja a torkunkat és a szemünket, valamint légzési nehézséget okozhat, és megterhelheti az agyunkat is.
Az amerikai kutatók hangsúlyozták: eredményeik azt mutatják, hogy a részecskékből származó levegőszennyezés szintjének visszaszorítása csökkentheti a késői életkorban demenciában szenvedők számát.

Az agy öregedéséhez számos egyéb dolog is hozzájárulhat. Ahogyan azt már korábban megírtuk, a testmozgás elhanyagolásától kezdve a lefekvés előtti harapnivalókig sok mindennapi tevékenység nagy hatással lehet arra, hogy kinél mekkora kockázatot jelent a demencia és az Alzheimer-kór kialakulása.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.