50 százalékkal nagyobb az esélyed a szívrohamra, ha ilyet eszel

Olvasási idő kb. 2 perc

Az étkezésünk alapvetően befolyásolja az egészségünket. Egy nagy esetszámú kutatás most arra hívja fel a figyelmet, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztása mintegy 50%-kal növeli a szívroham vagy a stoke kialakulásának esélyét.

Nap mint nap rengeteg információval találkozunk arról, mit lenne érdemes ennünk az egészségünk megőrzése érdekében. A tanácsok gyakran egymásnak is ellentmondanak, így nem könnyű eligazodni közöttük. A tudomány azonban egyre pontosabban látja, hogy nemcsak az számít, mennyi kalóriát fogyasztunk, hanem az is, mennyire természetes az étel, ami a tányérunkra kerül. 

A szívroham esélye megugrik 

Egy friss, nagy esetszámú amerikai kutatás szerint azoknál, akik a legtöbb ultrafeldolgozott élelmiszert fogyasztják, közel 50%-kal nagyobb a szívroham vagy a stroke kockázata, mint azoknál, akik kevesebbet esznek ilyen termékekből – írja a ScienceDaily.

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek a szívroham kockázatát is erősen megemelik
Fotó: Tara Moore / Getty Images Hungary

A vizsgálat során a kutatók hosszú időn keresztül követték a résztvevők egészségi állapotát, és összevetették azt a táplálkozási szokásaikkal. 

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek olyan iparilag előállított termékek, amelyek jelentős mértékben eltérnek az eredeti alapanyag természetes formájától. Gyakran tartalmaznak hozzáadott cukrot, sót, finomított zsírokat, keményítőt, valamint különféle adalékanyagokat.  

Ilyenek például az emulgeálószerek (olyan anyagok, amelyek segítik, hogy az olaj és a víz keveredjen egy termékben), az ízfokozók és az állományjavítók. Ultrafeldolgozott élelmiszerek a többi között a cukrozott üdítők, az előre csomagolt sós és édes nassolnivalók, a gyorsételek és a feldolgozott húskészítmények. 

Nem csak a kalória a gond 

A probléma nem csupán az, hogy ezek az élelmiszerek sok kalóriát tartalmazhatnak. A rendszeres, nagy mennyiségű fogyasztásuk összefüggésbe hozható olyan állapotokkal, amelyek önmagukban is növelik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. 

Ilyen például a magas vérnyomás, a kedvezőtlen vérzsír-szint, az elhízás és az inzulinrezisztencia (amikor a szervezet sejtjei nem reagálnak megfelelően az inzulin nevű hormonra, amely a vércukorszint szabályozásáért felel).  

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztása krónikus gyulladást is fenntarthat a szervezetben.  

A krónikus gyulladás nem feltétlenül jár látványos tünetekkel, de hosszú távon károsíthatja az erek falát. Az érfalak sérülékenyebbé válnak, bennük könnyebben alakul ki érelmeszesedés. Ez a folyamat vezethet végül szívrohamhozvagy stroke-hoz. 

A kutatók igyekeztek kiszűrni más befolyásoló tényezőket, például az életkort, a dohányzást, a testsúlyt vagy a társadalmi-gazdasági helyzetet. Így a megfigyelt kapcsolat nagy valószínűséggel valóban az étrend és a szív- és érrendszeri kockázat között áll fenn, nem pedig pusztán véletlen egybeesésről van szó. 

A vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy az iparilag erősen feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztása önálló, mérhető kockázati tényezőt jelenthet a szív- és érrendszeri betegségek szempontjából.  

Ha tetszett a cikk, ez az írás is érdekelhet: tudtad, hogy a nőknél a szívroham tünetei eltérhetnek a megszokottaktól?

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.