Hetente kétszer kell enned belőle, hogy egészséges legyen a szíved

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Senki nem szeretné újra átélni azokat a kellemetlen és gyötrő tüneteket, melyeket egy szívbetegség okozhat. Jó hír, hogy van egy, a hétköznapokba igen egyszerűen beiktatható módja annak, hogy megelőzzünk egy újabb szívelégtelenséget.

A kutatók igen széles körben vizsgálódtak, hiszen 58 ország csaknem kétszázezer résztvevőjének egészségi állapotát figyelték meg, hogy megalapozott véleményt mondhassanak. Az orvosok megvizsgálták a résztvevők táplálkozási szokásait, valamint a haláleseteket, illetve az olyan súlyos szív- és érrendszeri betegségeket, mint a szívroham, a stroke, a pangásos szívelégtelenség és a hirtelen halál.

Nem csak táplál, meg is véd

A legfrissebb kutatások szerint, azok, akik hetente legalább két adag, vagyis minimum 175 gramm halat megesznek, csökkenthetik a szívbetegségek kiújulásának kockázatát. Ez a mennyiséggel elkerülhetők a súlyos szív- és érrendszeri betegségek, valamint a korai halálozás kockázata. 

Az ómega-3 zsírsavban gazdag halak fogyasztásával megelőzhető a szívbetegségek kiújulása
Fotó: SimpleImages / Getty Images Hungary

Mint kiderült, többféle hal fogyasztása is segíthet megelőzni a visszatérő szívbetegségeket. 

Ilyen az ómega-3 zsírsavban gazdag lazac, tonhal, szardínia és tőkehal. De szintén jó választás lehet a hering, a pisztráng és a makréla is.

A kutatás érdekessége továbbá, hogy a szív- és érrendszeri betegségben nem szenvedők körében a halfogyasztás nem járt olyan hangsúlyos előnnyel, mint a problémákkal érintettek esetében.

Az ómega-3 zsírsav csökkentheti a gyulladást a szervezetben, ezáltal mérsékli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát azoknál, akik hajlamosak az említett betegségekre.

Növényi forrásból is meríthetünk

Az orvosok azt javasolják azoknak, akik szeretnék erősíteni az immunrendszerüket és védeni a szívüket, hogy az egészséges táplálkozás jegyében az ómegadús halak mellett fogyasszanak növényi alapú ómega-3 zsírsavat tartalmazó élelmiszereket is. Mindenképpen előnyünkre válik, ha a joghurthoz vagy a salátákhoz őrölt lenmagot is adunk, vagy ha egyszerűen csak diót nassolunk. Megtalálható még az ómega-3 zsírsav a szójában, a chiamagban, kendermagban, és a különféle olajokban, például a lenmagolajban és dióolajban is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.