Tenni vagy nem tenni: szex az első randin

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ma már elavult nézetnek hathat, ha valaki ódzkodik a szextől az első randin, mert annyira felgyorsult a világ és a vele járó ingerek, hogy ez is instant, azonnal élvezhető őrült kalanddá vált. Még abban az esetben is, ha esetleg akkor találkoztatok életetekben először. De van-e egyáltalán erre szabály?

 

Ki mondja meg, hogy illik-e az első randevún lefeküdni a kitartóan udvarló lovaggal? Ez egyáltalán illik, nem illik kérdése?

Ezeket kérdezd meg magadtól az első randi kapcsán

Tegyük fel, hogy életetek legjobb randevúján vagytok túl. Remek az összhang köztetek, egész este jól éreztétek magatokat egymás társaságában, sokat nevettetek, voltak már apróbb érintések is, és egyszerűen észre sem veszitek az idő múlását. Amikor elindultok haza, nem is akartok elválni, és nem igazán érzitek úgy, hogy véget ért az este. Ilyenkor mi a helyzet? Jöhet a szex, vagy nem lenne még szabad? Peter Kanaris pszichológus szerint ne tagadd meg magadtól, ha kívánod már az első randin is.

Attól még, hogy már az első randin is szexeltek, lehet komoly kapcsolat

„Az önismeret kulcsfontosságú” – folytatja Kanaris. Tudom, hogy furcsán hangzik, de ha egy pillanatra felteszel magadnak néhány kérdést, akkor könnyebben rájössz, milyen érzéseid vannak azzal kapcsolatban, hogy szeretnéd-e, hogy a szex is a része legyen az első randitoknak.

Az alábbi kérdéseket tedd fel magadnak:

  • Mit gondolsz a szexről?
  • Milyen tényezők befolyásolták ezeket a gondolataid a szexualitással kapcsolatban, és miért alakultak ki? A család miatt? Barátok miatt? Múltbéli tapasztalatok alapján?
  • Milyen személyes irányelveket tűztél ki a saját szexualitásodra vonatkozóan?

Ezekre a kérdésekre nem olyan könnyű felelni, de ha egyszer megválaszoltad őket – talán még egy (szex)terapeuta segítségével is –, képes leszel ráhangolódni a saját elképzeléseidre és vágyaidra, így el tudod majd választani a saját, szexszel kapcsolatos véleményedet a külvilágétól.

Te döntsd el, valóban akarod-e

A pszichológus véleménye szerint csakis te magad dönts, külső befolyásoló tényezők nélkül. Persze a legtöbben attól félünk, hogy partnerünk nem fog tisztelni, miután lefeküdtünk vele. A szakértő szerint azonban, ha valóban kölcsönösen érdeklődtök egymás iránt, akkor ez az érdeklődés nem fog megszűnni.

Dr. Chloe Carmichael pszichológus azonban árnyalja kicsit a képet. Szerinte egyetlen randevú egy személlyel, bármilyen jól is megy, nem elég annak bizonyítására, hogy az illető megbízható ember, aki nem fog eltűnni az életedből szex után. Amennyiben ez tényleg megtörténik, valószínű, hogy partnered alapvetően nem érdeklődött annyira irántad, mint gondoltad. Ha az illetőt te sem feltétlen építenéd be a hosszú távú terveidbe, akkor kisebb eséllyel sérülsz, ha ágyba bújtok az első randin, ő pedig nem keres többé. Ellenkező esetben még alaposabban fontold meg a döntésedet, tekintetbe véve nemcsak a lelki, de a testi egészségedet (hahó, nemi betegségek!) is. 

Mi történik a szex után?

Kanaris szerint az is döntő, hogy ha már lefeküdtetek, mi történik köztetek és hogyan viselkedtek egymással. Mivel csak egyszer bújtatok ágyba, előfordulhat, hogy a partner az egész randevút (a szexet is beleértve) egyszeri dolognak tekinti. A legjobb mód a szándékai kipuhatolására, ha előre beszélgettek arról, hogy ki milyen kapcsolatot keres. Persze lehet, hogy nem teljesen lesznek őszinték veled, de mindenesetre érdemes megpróbálni.

Az önismeret kulcsfontosságú
Fotó: Getty Images

Egy másik forgatókönyv szerint előfordulhat az is, hogy az illető újra le akar majd feküdni veled, de legközelebb a vacsorát és az italokat már mellőzi, és rögtön a lényegre térne. Ez jól jelzi, hogy a kapcsolatot inkább fizikai jellegűnek tekinti, mint érzelminek. Másrészt azonban az első randevú (vagy akár az egyéjszakás kalandnak gondolt) szex valóban romantikus kapcsolattá is fejlődhet. Ez Kanaris szerint gyakori jelenség. A jó szexszel ugyanis fel lehet mérni, hogy milyen köztetek az összhang. Természetesen a hasonló életszemlélet és a kölcsönös tisztelet is fontos, de ha figyelembe vesszük a szexuális harmóniát (és általában a szex iránti nyitottságot), ez is beletartozhat egy későbbi stabil kapcsolatba.

Ráadásul sok ember számára a szex érzelmi kötődéshez vezethet, már csak a nagy arányban termelődő oxitocin miatt is. Ha más szempontból is jó páros vagytok, csupán az első randin történt összebújás miatt nincs ok arra, hogy a partnered ne akarjon jobban megismerni. 

Berényi Bianka
Berényi Bianka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.