Ez történik veled, ha mindennap szénsavas üdítőt iszol

Olvasási idő kb. 4 perc

Legyen az kóla, narancs vagy épp málna, a szénsavas üdítők rövid és hosszú távú hatásai nem túl biztatóak. Szakértők mondják el, mit tesz a gyomrunkkal, a beleinkkel, sőt az is kiderül, hogyan befolyásolja az agyunk működését és egészségét.

Jó eséllyel már arra a gondolatra is összefut a nyál a szádban, ha az első korty szénsavas üdítő torokbizsergető érzésére gondolsz. Időnként tényleg jólesik legurítani egy nem mindennap fogyasztott, ízesített nedűt, de vajon miért iszik valaki folyton ilyen italokat? 

A magyarok is szeretik

Valószínűleg téged sem lep meg az a tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok az üdítőitalok fogyasztásának fellegvára: az amerikai lakosság közel fele – a fiatalok 63, a felnőttek 49 százaléka – naponta fogyaszt üdítőt. Érdemes azonban a saját házunk táján is körülnézni, mert kétségtelen, hogy hazánkfiai sem utasítják el a szénsavas italokat. Ezt bizonyítja egy korábbi, Eurostat által készített felmérés is, amely szerint mi sem állunk „rosszul” a fogyasztásukban. 2019-ben az Európai Unióban a 15 év felettiek 9 százaléka ivott naponta cukorral édesített üdítőitalokat, míg 6 százaléka heti 4-6 alkalommal, 19 százaléka pedig heti 1-3 alkalommal. Noha a cukorral édesített üdítőket naponta fogyasztók 20 százalékos aránya Belgiumban a legmagasabb,

Idézőjel ikon

a napi legalább egyszeri üditőitalozással Málta és Németország mellett Magyarország is szorosan a nyomában jár, 12 százalék körüli aránnyal.

Emellett érdemes egy pillantást vetünk a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség adataira is, amely szerint

2022-ben egy magyar átlagosan 88 liter szénsavas üdítőt gurított le.

De miért is foglalkozik ezzel annyit a világ? Többek között azért, mert bár a legtöbb ember tisztában van azzal, hogy az üdítő nem éppen a legjobb választás szomjoltás gyanánt, mégis sokan fittyet hánynak arra, hogy a mindennapos szénsavas nedűk fogyasztása valójában rossz irányba befolyásolja az egészséget.

Nemcsak Amerikában, hanem az Európai Unióban is szeretjük a szénsavas üdítőket
Fotó: MosayMay / Getty Images Hungary

Megengedett napi mennyiségek

Mielőtt elmerülnénk a szénsavas üdítők fogyasztásának hatásaiban, fontos tisztáznunk, hogy tulajdonképpen mik is ezek, és egyáltalán miből készülnek. Gyakorlatilag minden ilyen üdítőital szénsavas vízből, édesítőszerből – általában cukorból, magas fruktóztartalmú kukoricaszirupból vagy mesterséges édesítőből –, az üdítő ízéhez és eltarthatóságához hozzájáruló foszforsavból, valamint természetes aromákból készül, emellett, mint tudjuk, egyes italtípusok még koffeint is tartalmaznak.

Egy doboz vagy üveg normál üdítőital átlagosan 155 kalóriát, 38 gramm szénhidrátot, 37 gramm cukrot és 34 milligramm koffeint tartalmaz.

Hogy mindezt perspektívába helyezzük, az Amerikai Szív Szövetség a nők számára napi 25 gramm, a férfiak számára pedig napi 36 gramm cukrot javasol. Ami pedig a koffeint illeti: az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal azt tanácsolja, hogy a koffeint napi 400 milligramm alatt tartsuk.

Bizonyos italok nem csak cukrot, koffeint is tartalmaznak
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Ezek a szénsavas üdítők fogyasztásának rövid távú hatásai

Sonya Angelone dietetikus szerint a napi üdítőital-bevitel néhány módon azonnal hat a szervezetre. Először is, a koffeintől és a cukortól megugrik az energiaszintünk.
„A koffein blokkolja az adenozint, a fáradtságérzetet okozó neurotranszmittert. Ugyanakkor az üdítőben lévő cukorból származó egyszerű szénhidrátok a véráramban való gyors felszívódásuk miatt szintén hozzájárulnak az energialökethez” – magyarázta Angelone, hozzátéve: az üdítőből származó energia csak rövid ideig tart, ezután zuhanni fog.

Dr. Supriya Rao belgyógyász-gasztroenterológus szerint a szénsavas üdítőitalok a bélrendszerre is hatnak.

Mint mondta, egyesek puffadást és gázképződést tapasztalnak a szénsavtól és a cukortól.
„Az italok mindennapos fogyasztása megzavarhatja a gyomor-bél rendszert, így azok, akik naponta fogyasztanak ilyen italokat, rendszeresen hasfájást, hasmenést vagy székrekedést tapasztalhatnak” – mondta a belgyógyász, aki szerint mindez azért van, mert az üdítőben lévő cukrok táplálják a bélben található „rossz” baktériumokat.

Egyeseknél puffadást, hasfájást és hasmenést is okozhatnak az üdítők
Fotó: Kinga Krzeminska / Getty Images Hungary

A mindennapos üdítőzés hosszú távú következményei

Most már tudjuk, hogy az üdítőitalok hatására rövid távon az energiánk felrobbanhat, amelyet egy zuhanás követ, és láttuk azt is, hogy gyomorfájást is okozhat.

De nézzük, mi a helyzet hosszú távon!

Dr. Neil Paulvin, a regeneratív orvoslás specialistája szerint a mindennapos üdítőzés hízást okoz, amely során a fölösleg leginkább a hason ragad meg.
„A hasi zsír veszélyes lehet, növeli a szívbetegségek, a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség és a mellrák valószínűségét. Hosszú távon azonban ezek mellett a vesebetegséggel, a magas vérnyomással és a magas koleszterinszinttel is összefüggésbe hozható” – sorolta a szakember.

A mindennapos üdítőivás az agynak sem tesz jót.

Paulvin szerint az üdítő által okozott magas vércukorszint gyulladáshoz vezethet az agyban. Sőt, a rendszeres fogyasztás tudományosan összefüggésbe hozható a depresszióval és a demencia kialakulásának nagyobb valószínűségével is.

Idézőjel ikon

Mindhárom szakértő úgy véli, hogy a diétás üdítők sem jobbak cukros társaiknál: szerintük az italokban található mesterséges édesítőszerek éppúgy gondokat okozhatnak, mint a cukor.

Lehetőségek üdítők helyett

Azoknak, akik szeretnének változtatni üdítőivási szokásaikon, vagy legalábbis csökkentenék azok bevitelét, Angelone azt javasolja, hogy első lépésben gondolják át, mi az, amit annyira szeretnek ezekben az italokban. A dietetikus szerint, ha a koffeintartalom miatt fogyasztjuk ezeket, egy kávé vagy egy matcha jó helyettesítője lehet, de természetesen ezek fogyasztásánál is fontos a mértékletesség. No és érdemes megnézni az összetevők listáját is, hogy biztosan ne tartalmazzon se cukrot, se mesterséges édesítőszert. Ha valaki az édes íz és a szénsav kombinációját hiányolná, akkor számára a gyümölcsös szénsavas víz jó alternatíva lehet.

Az uborka és a menta, az áfonya, a narancs és a gránátalma csak néhány lehetőség.

Üdítők helyett jobb megoldás saját készítésű, gyümölcsös italokat fogyasztanunk
Fotó: Kseniya Ovchinnikova / Getty Images Hungary

Fontos tanácsok

Angelone szerin fontos megemlíteni a fáradtságot is, ami jellemző lehet akkor, ha felhagyunk az üdítők fogyasztásával. Azt tanácsolja, hogy étkezzünk rendszeresen a nap folyamán, ezzel fenntarthatjuk az energiánkat, a kisétkezések pedig tartalmazzanak fehérjét és rostban gazdag szénhidrátokat, például görög joghurtot és bogyós gyümölcsöket.

A dietetikus szerint a megfelelő mennyiségű víz fogyasztása is elengedhetetlen.

Ha azt is szeretnéd megtudni, miért okozhatnak inzulinzavart az egészségesnek hitt innivalók, olvasd el az erről szóló írásunkat is.

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.