Mindennap egy orvosság ebből a fűszerből: kitűnő méregtelenítő

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Elég naponta csupán egyetlen szegfűszeget elfogyasztani ahhoz, hogy jót tegyünk a szervezetünkkel. Ez az apró virágbimbó ugyanis valódi csodát tesz az egészségünkkel.

Ételízesítőként mindenki ismeri a szegfűszeget, ezt a piciny fűszert, ami igazából a Syzygium aromaticum nevű növény virágának bimbója. A zsenge bimbókat pálmalevélbe csomagolják, és így szárítják ki, amíg rózsaszínből barnára nem vált a színük. Kedvelt ízesítője teáknak, süteményeknek, a forralt bor például elképzelhetetlen nélküle. Sok indiai ételnek is fontos alapanyaga. Azt azonban kevesen tudják, hogy rengeteg a jótékony hatása szervezetünkre, és ezekhez elég, ha mindennap csak egyetlen szemet fogyasztunk el belőle. 

Igazi csodaszer

A szegfűszeget nagyon régóta használják a természetgyógyászatban. Már az időszámításunk előtti időkből találni erre bizonyítékokat, és ezekben az időkben sokkal ritkábban használták ételízesítőnek, mint a gyógyászatban. Mára pont fordított a helyzet, többet fűszerezünk vele, ám ez nem változtat azon a tényen, hogy az egészségünknek is jót tesz, ha olykor-olykor elrágcsálunk egy szem szegfűszeget. Erős antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatása van, és fájdalomcsillapítónak sem utolsó, különösen, ha ízületi fájdalmakról van szó.

A szegfűszegolaj ugyanis tartalmaz egy eugenol nevű anyagot, amelyet régóta használnak például a köszvény és a fogfájás tüneteinek enyhítésére,

nem véletlen, hogy számos szájvíz és fogkrém alapanyagai között megtaláljuk. (Mivel a szegfűszegolaj nagyon tömény, ízületi fájdalom kezelése esetén mindig érdemes hígítani valamivel, például barackmag- vagy édesmandula-olajjal.) Dietetikusok szerint egy szem elrágcsálása reggel nagyon hasznos, hiszen serkenti a nyáltermelést, így javítja az emésztést. Sőt, a Frontiers in Pharmacology szaklap írása szerint a belekben zajló anyagcsere-folyamatokra is jótékony hatással van, csökkenti a puffadást. És ezzel még nem ért véget a jótékony hatások felsorolása. A májunknak is jót tesz ennek a fűszernek a fogyasztása: serkenti az új sejtek létrejötték, és méregtelenítő hatása is van. A Journal of Medicinal Food nevű lapban megjelent írás szerint a vércukorszint szabályozásában is segíthet.

Rózsaszín bimbóként szedik le a szegfűszeget
Fotó: Robbi Firmansah / Getty Images Hungary

Ezeket a fűszereket használd a téli kórokozók ellen

A fahéj antibakteriális hatású, így segíthet leküzdeni a téli betegségeket. Ezenkívül hozzájárul a jó emésztéshez és a megfelelő vércukorszinthez. A fokhagymának immunrendszer-erősítő tulajdonságai vannak. Az erjesztett fekete fokhagymában rengeteg a szervezet számára előnyös antioxidáns. A gyömbér hatékonyan enyhíti a megfázás és az influenza tüneteit, láz esetén remekül izzaszt. Emésztőrendszeri betegségekre szokták ajánlani a borsmentát, ám – mivel fokozza a nyákképződést – torokfájás és megfázás esetén is hatásos. A kakukkfüvet elsősorban köhögés ellen, leggyakrabban tea formájában szokták fogyasztani.

Audienciák elengedhetetlen kelléke

A szegfűszeg sokáig csak az Indonéziához tartozó Maluku-szigeteken termett, ám már az időszámításunk előtt is kereskedtek vele. A legrégebbi utalás erre a fűszerre az i. e. 3. századból maradt fenn. A kínai Han-dinasztia idején madárnyelvként ismerték, és a többi között rossz szájszag ellen használták: 

Idézőjel ikon

aki az uralkodó elé akart járulni, annak kötelező volt elrágnia egy szem szegfűszeget, hogy friss legyen a lehelete.

Aranyat ér egészségünknek ez a gyönyörű növény
Fotó: Bicho_raro / Getty Images Hungary

Európában már a 8. századtól ismert, és kedvelt, nagy szerepe volt például a velencei kalmárok meggazdagodásában. A felfedezések korától nagy küzdelem folyt a tengereken a szegfűszeg, a szerecsendió, a bors és a többi különleges fűszer kereskedelmének kisajátítására. A harcot – legalábbis egy időre – a Holland Kelet-indiai Társaság nyerte meg, és rátette a kezét a szegfűszeg-kereskedelemre is.

Monopóliumukat féltékenyen őrizték, és minden szegfűszegfát elpusztítottak, amely nem a Maluku-szigeteken nőtt,

beleértve a nem általuk ellenőrzött közeli szigeteket is. Ez ellen a bennszülöttek egy idő után fellázadtak, hiszen régre visszanyúló tradíciójuk volt, hogy minden gyermek születésénél elültetnek egy szegfűszegfát. A fűszer ebben az időben olyan értékes volt, hogy Nagy-Britanniában például legalább a súlyával megegyező mennyiségű aranyat adtak érte. A 18. század második felében végül a franciáknak nagy nehezen sikerült átcsempészniük néhány fát először Mauritiusra, majd a többi között Brazíliába és Zanzibárra.

Napjainkban az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet adatai szerint a világon termesztett szegfűszeg több mint 70 százaléka 2013-ban Indonéziában termett, ám ennek nagy része az országban is marad. Mintegy 90%-át az indonéz dohányipar használja föl, hogy az országban nagyon népszerű kretek nevű ízesített cigarettát készítsen belőle. Utána Madagaszkár következik, mindössze 16 százalékkal. Jelentős a szegfűszegtermelés Tanzániában, Srí Lankán és a Comore-szigeteken is.

Ha érdekel, hogy milyen fűszerek segítenek a téli megfázás ellen, kattints ide!

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?