Száraz januárt tartasz? Íme néhány tipp, hogy kibírd a hónap végéig

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Minden szokásteremtő vagy éppenséggel szokásmegtörő kihívás tartogat meglepetéseket, ha felkészületlenül kezdünk neki. Márpedig senki sem várja el, hogy tökéletesen teljesítsünk, ha épp a komfortzónánkat próbáljuk átlépni. Az elbizonytalanodóknak, már-már visszaesőknek szeretnénk pár tippel segítséget nyújtani, amiket érdemesnek tartunk a megfontolásra.

Tőlünk nyugatabbra Annie Grace írt egy könyvet pár éve a nagy 31 napos alkoholmegvonási kísérletéről. A könyv magyar nyelven még nem kapható, és a „mozgalom” köré épült támogató csoport is csak angolul tudóknak nyújt segítséget, de a kísérletből levont következtetéseket megpróbáljuk a legegyszerűbben összefoglalni.

Száraz január: miért iszol, és miért nem iszol

Ha kihagytad volna, akkor mindenképp pótold, hogy megfogalmazod magadnak, miért is vágtál bele a 31 napos alkoholmegtagadásba. Írd le, hogy miért van erre szükség, lehet ez pusztán hiedelem vagy tény. Miután ezzel végeztél, azt is írd le, hogy mi hajt abba az irányba, hogy többet igyál. Itt szükségképp felmerül a két irány közti konfliktus és kognitív disszonancia

31 nap alkohol nélkül, ez a Száraz január!
Fotó: Mario Arango / Getty Images Hungary

Annie könyvében arra biztat, hogy gondolkozz el azon, valóban az alkohol ízéért iszol-e. Valóban az ízélvezet hajt odáig, hogy bódulttá válj, vagy valami más. Ha pedig azt érzed, hogy már közel vagy ahhoz, hogy az egészet hagyd a fenébe, és mégis megbonts egy finom bort, akkor figyeld meg magadon, hogy milyen gondolataid támadnak. A belső hangod nagy hatással van az érzelmeidre.

Ha észreveszed magadon, hogy becsmérled magad, és szorongóvá, idegessé válsz, akkor állj meg egy pillanatra.

Mire jó a Száraz január?

A jelenség magyarázata a szakemberek szerint a pszichológiában rejlik: amikor egy hónapig nem iszik az ember, akkor rájön, hogy valójában mennyire nincs is szüksége az alkoholra. Megtanulja, hogyan vegyen részt a különböző társas szituációkban ital nélkül, rájön, hogy egy baráti összejövetelnek nem automatikus kelléke a sör, a bor, a pálinka. Miután egy hónapig megállta, hogy nem nyúlt a pohár után, később is sokkal könnyebben mond nemet, amikor itallal kínálják. Lehet, hogy az ominózus harmincegy napban nehéznek tűnik megállni, utána viszont sokkal könnyebb lesz. Az alkohol rabságából való kiszabadulás hosszú távon pedig az egész életet megváltoztatja, jobb lesz az ember közérzete, egészségesebb lesz – és ez nem placebo.

Kényelmetlen, sőt kellemetlen is lehet

Nem valószínű, hogy kellemes kalandra számítottál, de talán meglep néhány kellemetlen hatás. Időbe telik a szervezetednek, mire az új helyzethez igazodik. Az enyhe elvonási tünetek egyénenként eltérőek lehetnek, de jellemzően fejfájás, szorongás, ingerlékenység és furcsa rémálmok is gyötörhetnek. 

A fizikai tüneteken kívül érzelmileg is megterhelő, hogy valami jótól fosztod meg magad. Lehet, hogy szomorúnak, dühösnek érzed magad, vagy egyszerűen csak neheztelsz, és ezért akarod az egészet feladni. De ilyenkor megéri időt szánni ezekre az érzésekre, ne akard mindenáron elnyomni őket. A pszichológiai vagy érzelmi sóvárgást sokkal nehezebben lehet kezelni, mert ezeket bizonyos körülmények váltják ki, amelyek kezelésére a tudatalatti már automatikusan az italt követeli. 

A sóvárgás leküzdésére Annie tippje a figyelem elterelése egy könyvvel, sétával vagy vacsorával, randevúval.

Minél kevesebbszer engedsz a tudatalattidnak, annál gyorsabban fogja megtanulni az új üzenetet. Az akaraterő ugyanis az a képesség, hogy ellen tudunk állni a rövid távú kísértéseknek a hosszú távú célok eléréséhez. Ez egy véges és kimeríthető erőforrás, amelyet arra lehet használni, hogy abbahagyjunk vagy épp elkezdjünk egy új szokást beépíteni az életünkbe. 

Az akaraterő azonban édeskevés, amikor az ivással kapcsolatos kognitív disszonancia leküzdéséről van szó. Amíg két egymással versengő gondolat van a fejedben – inni vagy nem inni –, az energiát elemészti ez a feszültség. Hiszen aki azért iszik, mert az ellazít, az sajnos csak a kultúránk hiedelmeit tükrözi vissza. A stresszel az alkohol nem segít megbirkózni, valójában csak növeli a stresszt az életünkben, végső soron csak annyit tesz, hogy lelassítja az elménket, és tompítja az érzékeinket. Sem a stresszforrást nem szünteti meg, sem a stressztűrésünket nem edzi. Így az akaraterőnket valami olyasvalamire pocsékoljuk, ami aztán nem vezet eredményre.

Kell a társaság, a támogató közeg

Oszd meg élményedet másokkal is!

Jellemzően nem ugyanazzal a társasággal, akivel leginkább italozni szoktál. De a függőség tudományát mindenféleképp egy szégyenmentes térben lehet csak megismerni. Csak szeretetteli közegben tudsz szembesülni azzal, hogy az alkohol valóban azt nyújtja-e, amit ígér, és egy támogató közeg segíthet megfejteni a kiváltó okokat. Elég az is, ha olyasvalakivel beszélsz, aki hozzád hasonlóan a kihívást csinálja, és egymást ösztönzitek, nem kell rögtön az anonim alkoholisták szervezetére gondolni.

Az is előfordulhat, hogy úgy tűnik, az ivócimboráid megpróbálják szabotálni az erőfeszítéseidet, nem veszik komolyan. Ilyenkor azt éreztetik veled, hogy kiközösíted őket, vagy nem vagy már rájuk kíváncsi. Ez olyan érzés nekik, mintha őket alkoholistának tekintenéd, csak mert nincsenek benne a kihívásban. Ez nehéz ügy, de próbáld meg lazán, könnyedén kezelni, és soha ne kérj tőlük bocsánatot azért, mert magadra szánsz időt helyettük.

Gondolj az emberi test csodájára

Az öt érzékszerv segítségével tapasztalod meg a világot magadon kívül és belül is. Amikor iszunk, ezeket az érzékszerveket tompítjuk el. Az alkohol elnyomja a központi idegrendszert, és lelassítja a neurotranszmittereket, vagyis azokat a vegyi anyagokat, amelyek felelősek az információk oda-vissza mozgatásáért a tested és az agyad között. Amikor az agyad nem tudja olyan gyorsan feldolgozni az információkat, mint máskor, az az érzékelésedre is hatással van. 

Az érzékszerveidnek köszönheted, hogy életben érzed magad. Bánj velük tisztelettel, és ne vedd őket természetesnek.

Ha az érzékeid élesek, az nemcsak a biztonságod miatt fontos, de segít abban is, hogy jobban élvezd az életed élményeit, és később emlékezz is rájuk. 

Annie jógatanárának elmélkedésével támasztja alá ezt a leckét: „az egyensúlyban lévő test célja, hogy egyensúlyban maradjon, de az egyensúlyából kibillentett test is ezt az állapotát próbálja visszaszerezni”. Más kérdés, hogy mennyire sikerül…

Boldogság keresése alkohol nélkül

Annie szerint a boldogságra való törekvés annyira beleivódott az ember mindennapjaiba, hogy nem számít, mennyire vagyunk boldogok, folyamatosan vadászunk az újabb örömteli pillanatokra. Amikor látjuk, hogy mások nevetnek és jól érzik magukat, azt akarjuk, ami nekik van. De az alkohol valójában hosszú távon több boldogtalanságot okoz, mint amennyi boldogságot. 

A világ vezető boldogságkutatója, Barbara Fredrickson szerint a 10 legpozitívabb érzelem együttesen hozza létre azt az érzést, amit boldogságnak nevezünk, ezek az alábbiak: öröm, hála, derű, érdeklődés, remény, büszkeség, szórakozás, inspiráció, áhítat és a szeretet. Ezek közül mennyit képes az alkohol előidézni őszintén, ártalmak nélkül?

Unalmas-e ez a 31 nap?

Az egészen biztos, hogy mentálisan megterhelő ez a kihívás, hiszen olyan hiedelmekkel kell szembenézned és leszámolnod, mint például az, hogy az italozás a szociális életre van jó hatással, könnyebb a beilleszkedés, ha valaki becsiccsentve mókázik. Ennek ellentéte, hogy a józan ember viszont túl komoly és még unalmas is, senki nem vágyik a társaságára. Ez egy kulturálisan beágyazott gondolat, a magyarra különösen igaz ez a sírva vigadozás, pálinkázással egybekötött ámokfutás.

Idézőjel ikon

„Régebben azért ittam, hogy kiszálljak a fejemből, és tudjak beszélni. De rájöttem, hogy nem a beszélgetőpartneremmel vagyok kapcsolatban, hanem azzal az illúzióval, hogy szimpatikus vagyok. Annyira foglalkoztatott, hogy szimpatikus legyek, hogy megfeledkeztem arról, hogy valódi legyek.”

Való igaz, hogy nehezebb istenadta mókamesternek mutatkozni józanul, de nincs is kiróva senkire ez a szerep. A társas szórakozásnak meg lehet adni a hangulatát a közös és önfeledt játékkal, mozgással, tánccal is, nem kell feltétlenül a piától várni az élményeket.

Az unalom sok ember számára kellemetlen állapot. Ez egy gyakori oka annak, hogy sokan visszatérnek az iváshoz. Fontos, hogy kezelni tudd ezt az érzést, hogy az ne ássa alá a kihívásodat. Az unalom amúgy egy teljesen normális érzés, és nem is feltétlenül rossz dolog. Segít figyelni azokra az apró dolgokra, amelyek akár örömet is okozhatnak. Ha viszont túl hosszúra nyúlik, akkor az ember belebolondul, így mindenképp 

neked kell módot találnod arra, hogy feloldd az unalmadat, mint minden átlagos embernek.

Az unalom jelzi ugyanis, hogy az agynak stimulációra van szüksége, tehát az ingerlés egészségesebb formáját kell biztosítanod számára. Gondold át, hogy milyen tevékenységeket szerettél volna mindig is kipróbálni, és kezdd el őket még ma! 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.