Rég elfeledett betegség robbant be, minden vármegyében megjelent a végzetes kór

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rekord mennyiségű szamárköhögéses megbetegedést jelentettek az elmúlt héten.

Az év 29. hetében 32 szamárköhögés-gyanús esetet regisztráltak Magyarországon, ami új rekordnak felel meg a betegséget tekintve az elmúlt időszakban. 

A Nemzeti Népegészségügyi Központ jelentéséből kiderül, hogy immár minden vármegyében vannak szamárköhögéses  betegek, ugyanis az eddigiekkel szemben már Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye területéről is jelentettek megbetegedést.

A szamárköhögés ellen kötelező védőoltás van
Fotó: Jane Rubtsova / Getty Images Hungary

Egyre több a szamárköhögéses beteg

2024. július 15-21. között32 pertussis megbetegedés gyanúját rögzítették a fertőzőbeteg nyilvántartásban.  A szamárköhögés-gyanú bejelentések a fővárosból és 12 vármegyéből érkeztek. Jelenleg Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár, Tolna és Veszprém vármegye érintett, azonban korábban a többi megyében is felmerült már a betegség gyanúja.

A szamárköhögés több tünettel járó szindróma

A szamárköhögés, vagyis a pertussis különböző kórokozók által okozott tünetegyüttes, amelyet rohamokban jelentkező jellegzetes köhögés, hetekig elhúzódó kórlefolyás jellemez. A köhögés mellett lázzal, hányással, nehéz belégzéssel is járhat.  A betegség életet veszélyeztetőszövődményei  főként csecsemő- és kisdedkorban veszélyesek, egyébként a beteg spontán gyógyul.

Idézőjel ikon

"A pertussis létrehozásában a Bordetella nevű baktériumcsoportba tartozó alfajok: a Bordetella pertussis, parapertussis, bronchiseptica és holmesii játszanak szerepet. A kórkép világszerte előfordul, minden életkorban kialakulhat, legsúlyosabb a védettséggel nem rendelkező csecsemők Bordetella pertussis okozta betegsége."

- írja róla a Házipatika

A betegség ellen kötelező védőoltás van érvényben Magyarországon, melyet 2 hónapos korban kapnak meg először a csecsemők. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.