Ezekre a vitaminokra mindenképpen szükség van, hogy elkerüld a stroke-ot

Olvasási idő kb. 3 perc

A szélütést, amelyet vérrögképződés vagy agyvérzés okoz, általában olyan egészségügyi problémák okozzák, mint például a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint. Ezek gyakran összefüggésbe hozhatók a helytelen táplálkozással, valamint az olyan vitaminok hiányával, melyekkel megelőzhető a stroke kockázata.

A túlságosan zsíros ételek megemelhetik a koleszterinszintet, a túl sok só fogyasztása pedig magas vérnyomást okoz. Mindezek pedig szív- és érrendszeri panaszokat idézhetnek elő. A betegségek leküzdésében az utóbbi évek kutatásainak eredményeképpen a megelőzésnek egy új dimenziója nyílhat meg azáltal, hogy kiderült, egyes vitaminok hiánya is növelheti a stroke kialakulásának kockázatát, míg más vitaminok hiánya pedig a stroke utáni felépülés esélyeit ronthatják.

Fontos, hogy időben felismerjék a stroke-ot

A stroke az egyik vezető oka a felnőttkori rokkantságnak, és a harmadik leggyakoribb haláloki tényező. A stroke-nál csak a szívbetegségek és a daganatos betegségek okoznak évente több halálesetet.

A stroke az agy rossz vérellátása miatta alakul ki
Fotó: Rossella De Berti / Getty Images Hungary

A stroke egy olyan hirtelen kialakuló állapot, amikor valamely agyterület vérellátása olyan mértékben leromlik, ami az ott levő sejtek egy részének pusztulásához vezet. Korai kezeléssel csökkenteni lehet az agy károsodását és az életminőség romlásának mértékét. Később már kevesebb lehetőség van a kialakult egészségkárosodások hatását ellensúlyozni a beteg fokozatos felépüléséig.

A stroke legjellemzőbb tünetei közé tartozik az arc, a kar vagy a láb általában csak az egyik oldalon fellépő hirtelen érzéketlensége, az egyik testfél zsibbadása, az egyik oldali végtagok gyengesége vagy bénulása. Gyakori a hirtelen kialakuló zavartság, beszédértési, szótalálási vagy hangképzési zavar, elhomályosuló vagy kettős látás, szédülés, egyensúlyvesztés, mozgási zavarok. Szokatlanul erős fejfájás nyaki merevséggel, arcfájdalommal, hányással és tudatzavarral. 

A B12-vitamin hiánya stroke-ot okoz

A B12-vitamin hiánya az egyik kevésbé ismert tényező, amely hozzájárulhat a stroke kockázatához. Kiderült, hogy az elégtelen B12-vitamin-bevitel minden korosztálynál hozzájárulhat a stroke kialakulásához, még a gyermekek és a terhes nők körében is megnöveli a stroke lehetőségét.

A stroke kockázata korosztálytól függetlenül bárkit fenyegethet
Fotó: Hispanolistic / Getty Images Hungary

A B12-vitamin-hiány és a stroke közötti kapcsolat többlépcsős folyamatból áll.

A folsav és a B-vitaminok, különösen a B12-vitamin hiányában felhalmozódik a szervezetben a homocisztein aminosav, ami az erek gyulladásához, valamint oxidatív stresszhez vezet.

A gyulladás nagymértékben hozzájárul a stroke kialakulásához.

A B12-vitamin-hiányhoz kapcsolódó szükségtelen gyulladás az erek károsodásához és az erek belsejében lévő felesleges lerakódásokhoz vezet. Ez a felhalmozódás végső soron az agy normális véráramlásának megszakítását, vagyis stroke-ot eredményezhet.

A másik következmény az oxidatív stressz, amikor felborul a szervezetben a szabad gyökök és az antioxidánsok egyensúlya, ami sejt- és szövetkárosodáshoz vezethet. Ennek következménye lehet vérrögképződés, vagy kialakulhat vérzés.

Mindebből következik, hogy a B12-vitamin hiánya lehet az egyik oka a stroke-nak. A B12-vitamin szintjét vérvizsgálattal lehet kimutatni.

Ez okozhat vitaminhiányt

A B12-vitamin hiányának számos oka lehet. A legnyilvánvalóbb az alultápláltság és a B12-vitaminban szegény étrend, ilyen például a vegetáriánus étrend. Néha előfordulhat az is, hogy nem szív fel elegendő B12-vitamint a szervezet, még akkor sem, ha elégséges a vitaminbevitel. Ez akkor jelentkezik, ha valaki túl sok alkoholt fogyaszt. A vitamin hasznosulásának problémáját okozhatják azok a betegségek és fertőzések, amelyek megzavarják a gyomor tápanyag-felszívódását vagy a vékonybél működését.

A D-vitamin következmény és nem ok

A D-vitaminról közismert, hogy segíti a kalcium felszívódását, így járul hozzá a csontok egészségéhez. Ám a legújabb kutatások azt bizonyítják, hogy hatással lehet a szív- és érrendszeri egészségünkre is.

A D-vitaminhoz akkor is hozzájuthatunk, ha csak a szabadban tartózkodunk
Fotó: Oleg Breslavtsev / Getty Images Hungary

A kutatók felfigyeltek arra, hogy a stroke-ot kapott betegek nagyon gyakran D-vitamin-hiányban szenvedtek. Ugyan a vitaminhiány és a stroke kialakulásának kockázata között nem találtak szoros összefüggést, ellenben azt megállapították, hogy a stroke következtében gyakran súlyos D-vitamin-hiány alakul ki a szervezetben, ami hátráltathatja a felépülést is. 

Vagyis az alacsony D-vitamin-szint sokkal inkább a stroke következménye, és nem az oka.

A D-vitamin-hiányt leggyakrabban szintén a rossz étkezési szokások és a kevés szabadban töltött idő okozhatja, de állhatnak a háttérben felszívódási zavarok is. 

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.