Kedvenc fűszered jelentősen növeli a vesebetegség kockázatát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha te is az az ember vagy, aki minden étkezésnél automatikusan a sószóró után nyúl, jobb, ha tudod, hogy ezzel nemcsak a szíved, hanem a veséd egészségét is komolyan veszélyezteted.

A túlzott sófogyasztást olyan súlyos egészségügyi problémákkal hozzák összefüggésbe, mint a magas vérnyomás, a stroke, a vesebetegség vagy a szívelégtelenség. Ezek némelyike hatással lehet egymásra. A magas vérnyomás például a vesebetegség egyik ismert kockázati tényezője. Egy új kutatás most azt is kimutatta, hogy a mértéktelen sóbevitel egyenesen a krónikus vesebetegség előszobája lehet.

Ekkora veszélyt jelent a vesédre a só

A tanulmány keretében, amelyet a JAMA című tudományos folyóiratban publikáltak, dr. Lu Qi, a Tulane Egyetem epidemiológiai professzora és csapata egy 12 éves időszakon keresztül összesen 465 288 ember egészségügyi állapotát követte nyomon.

A vizsgálat kezdetén egyiküknek sem volt krónikus vesebetegsége.

A kutatók elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy a résztvevők mennyi sót fogyasztanak, és döntésük mennyire befolyásolja a vesebetegség kockázatát. A megkérdezettek négy választ adhattak a kérdésre, amelyek a következők voltak: „soha vagy ritkán”, „néha”, „általában”, illetve „mindig”.

A sok só a vesére nézve is nagyon káros
Fotó: Glowimages / Getty Images Hungary

A kutatók – akik tanulmányukat a maga nemében egyedülállónak nevezték – úgy találták, hogy a résztvevőknél a sóbevitellel arányosan nőtt a krónikus vesebetegség kockázata. Azoknál, akik a „néha” választ adták, 7 százalékkal emelkedett a rizikó, míg az „általában” esetében 12 százalékos növekedést figyeltek meg. Ezzel szemben a mindig válasznál.

nem kevesebb mint 29 százalékos növekedést tapasztaltak.

Amikor a kutatók kizárták az egyéb kockázati tényezőket, a számok némiképp csökkentek, de továbbra is szignifikánsak maradtak. Az ugyanakkor nem derült ki, hogy a vizsgálatba bevont emberek pontosan mennyi sót fogyasztottak.

Így hat a szervezetedre a só

Mértékkel fogyasztva a só egyáltalán nem ártalmas. Sőt, a szervezetnek nagy szüksége van rá, hogy megfelelően tudjon működni.

A só egyik meghatározó ásványi anyaga, a nátrium számos testi funkcióhoz szükséges, beleértve az izom-összehúzódást, a folyadék-visszatartást és az idegimpulzusokat.

A bökkenő csak az, hogy tényleg csak nagyon kevésre van belőle szükségünk, így könnyű átlépni azt a bizonyos határt. Hogy mennyire, azt jól szemlélteti, hogy becslések szerint a világ felnőtt lakosságának a fele az ajánlott napi nátriumbevitel kétszeresét fogyasztja.

A só és a nátrium nem teljesen ugyanaz, de a két kifejezést gyakran egymás szinonimájaként használják. De amikor az orvosod azt mondja, hogy csökkentsd a sóbeviteledet, valójában a nátriumra gondol.

A WHO ajánlása szerint nem szabad napi 5 grammnál több sót fogyasztani.

Összességében elmondható, hogy minél kevesebb sót fogyasztasz, annál kisebb az esélyed a krónikus betegségekre. Korábbi kutatások megállapították, hogy a sóbevitel csökkentése a magas vérnyomás, illetve a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is mérsékeli.

Ha minden ételt megsózol, te is veszélyben lehetsz
Fotó: Photographer Basak Gurbuz Derma / Getty Images Hungary

Tippek a sóbevitel csökkentéséhez

A szakértők azt javasolják, hogy első lépésként száműzd az ultrafeldolgozott élelmiszereket az étrendedből. Ha ezeket növényi alapú, friss élelmiszerekre cseréled, máris sokat tettél az egészségedért.

Ha elkötelezed magad a sóbevitel csökkentésre mellett, a vásárlásnál mindig érdemes ellenőrizned a termékek címkéjén, hogy mennyi nátriumot tartalmaznak. Az olyan nyilvánvaló példákon túl, mint a csipsz vagy a pattogatott kukorica, sok sót tartalmazhatnak például a feldolgozott húsok, a pizzák vagy a zacskós levesek is.

A sófogyasztás további káros hatásairól alábbi cikkünkben olvashatsz bővebben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.