A legtöbben túlzásba visszük, de kis mennyiségben nagy szüksége van rá testünknek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A cukor mellett ebből is könnyű túl sokat fogyasztani – pedig kis mennyiségben kell is szervezetünknek.

Ne tegyél rá annyi sót – hányszor hallottad már, na és hányszor mondtad ki te magad? Nem véletlenül: ha túlzásba viszed a sófogyasztást, annak következményei vannak. Na de azt tudtad, hogy bizonyos mennyiségű sóra nagy szüksége van szervezetednek?

Rengeteg ételben bújik meg

A só a legjelentősebb nátriumforrás táplálkozásunkban, kapható jóddal, vagy akár vassal dúsított változatban is. Még az édes élelmiszerek is tartalmaznak belőle valamennyit, így egy részét láthatatlanul viszed be testedbe.

Tradicionálisan bányászat vagy lepárlás útján jut hozzá az ember, felhasználása pedig évezredes múltra tekint vissza: eleink sózással tartósítottak, amit csak tudtak,

a só ugyanis gátolja a baktériumok elszaporodását.

Só kell ugyan a szervezetnek, de a sok, feldolgozott élelmiszerrel bevitt mennyiség nagyjából már elég is – sőt
Fotó: Aleksandr Zubkov / Getty Images Hungary

Ezt okozza a túl sok só

Azt a legtöbben jobban tudjuk, hogy mit okoz, ha túl sokat fogyasztunk belőle, mint ahogy mi a következménye annak, ha nem fogyasztunk elegendő mennyiségben. Aki túlzásba viszi az ételek sózását, annál magas vérnyomás is kialakulhat: szerencse, hogy ha a sóbevitel csökkentik az érintettek, azzal vérnyomásukon is javíthatnak.

Idézőjel ikon

A szívbetegség, valamint az abból fakadó halálozás esélyét is növeli a só nagymértékű fogyasztása egyes kutatások szerint,

ám ezt más eredmények nem tudták alátámasztani, így a sófogyasztás és a szívbetegségek közti kapcsolatot illetően a tudomány eddig nem jutott konszenzusra.

A gyomorrák kialakulásában is szerepe lehet annak, ha valaki nagyon sok sót fogyaszt, melyben a húskészítményeknek és savanyúságnak nagy szerep jut. A só szerepe a jelenségben még nem teljesen tisztázott, az is elképzelhető, hogy a Helicobacter pylori szaporodik el az érintettek gyomrában, ezáltal a gyulladások és a fekélyek kialakulásának esélye nagyobb, végső soron pedig akár gyomorrák is kialakulhat a nagy sófogyasztók szervezetében.

Valamennyi kell belőle szervezetednek

Azt ugyanakkor kevesebben tudnák felsorolni, milyen problémája lehet annak, aki túl kevés sót visz be szervezetébe: ennek is komoly következményei lehetnek pedig.

  • Az első az alacsony vérnyomás: ez szédüléssel, ájulással, kiszáradással, homályos látással, ájulásokkal kísért állapotot jelenthet.
  • Érdekes, hogy kiszáradáshoz is vezethet a nátriumhiány: mivel ez a nyomelem fontos szervezetünk vízháztartásának szabályzásában, az alacsony sótartalmú diéta is ahhoz vezethet, hogy szervezetünk vízhiányos állapotba kerül. A száraz bőr mellett szájszárazság és szomjúságérzet fémjelzi ezt az állapotot, melynek súlyossága esetén kórházi kezelésre is szüksége lehet az érintetteknek. A kiszáradás akár halálhoz is vezethet.
  • A vér alacsony nátriumszintje is olyan probléma lehet, amiért az alacsony sóbevitel hibáztatható. Ez súlyos neurológiai problémákhoz vezethet: módosult mentális állapot mellett görcsöket, agyvizesedést, de akár kómát is kialakíthat a dolog. Ezek a veszélyek főleg az idősebb felnőtteknél állnak fenn.
Egy instant leves például tele van sóval
Fotó: Yarygin / Getty Images Hungary

Ennyit egyél belőle legfeljebb

Mindezen túl emelkedett koleszterin- és trigliceridszint kialakulását is okozhatja az, ha nem viszel be elegendő sót szervezetedbe: ehhez azonban tudni kell azt is, mennyi az annyi. Napi 5 gramm só a maximum: ennél jóval többet viszünk be ugyanakkor szervezetünkbe, az MDOSZ 2012-es adatai nőknél 12, férfiaknál 17 gramm sófogyasztást rögzítettek. Ennek háromnegyede a feldolgozott élelmiszerekből ered, így érdemes odafigyelni, mennyi sót veszünk magunkhoz ezekkel.

A legsódúsabb élelmiszerek a következők:

  • Kenyér.
  • Felvágottak, szalámik, kolbászok, szalonna.
  • Sós rágcsálnivalók.
  • Sajtok és sajttermékek.
  • Gabonaalapú desszertek: muffinok, sütemények, kekszek.
  • Levesek por, konzerv formában.

Ha tehát ezeket rendszeresen eszed, kalkulálj azzal is, hogy így extra sót viszel be szervezetedbe.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.