Ha nem eszel eleget a legnépszerűbb fűszerből, stroke-hoz és hirtelen szívhalálhoz is vezethet

Olvasási idő kb. 3 perc

A latinban nemcsak a köszönésre is használt salut üdvözlés, de maga az egészség, salus szó is a salból, vagyis a sóból „táplálkozik”. A latin eredetű nyelvekben a fizetés (salary, salario) kifejezés azért létezik, mert egy időben a nátrium-klorid még fizetőeszköz is volt. Nem véletlen, hogy az ember történetének kezdete óta ennyire fontos részét képezi a só, hiszen szervezetünk sem képes nélküle meglenni. A mennyiség és a minőség azonban fontos tényezők.

Nem véletlen, hogy a babona szerint balszerencsét jelent, ha kiömlik a só. Ez nemcsak előrevetít valami rosszat, hanem már önmagában is baj, mert a „fehér arany” évszázadokon keresztül a gazdagság záloga volt. 

Az első jelentősebb közösségek is azokon a helyeken telepedtek le, ahol egyszerre leltek édesvízre és sóra, egyes források szerint pedig már az időszámításunk előtti 13. században bányásztak sót a mai hallstatt-dachsteini kultúrtájon, mely azóta a Világörökség részét képezi.

A sóbiznisz

A 9–10.század környékén germán törzsek elől biztonságos helyre menekülő itáliai népek a mai Velence tengeri lagúnáinak és sómocsarainak vidékében látták meg a kellő védelmet nyújtó otthont. A frankok és longobárdok elől itt bujkálók építették aztán fel a későbbi káprázatos és igen tehetős várost, melyhez nagyban hozzájárult a só hozta gazdagság.

Sómocsár Velencénél
Fotó: photomaru / Getty Images Hungary

Az élelmiszerek tartósításához jelentős mennyiségben elengedhetetlen sóra a velenceiek a sómocsarakban fagátak és sólepárlók létesítésével nyerték ki a tengervíz sótartalmát. A víz elpárolgása után a sóval már könnyebb volt kereskedni, de nem ez volt az egyetlen termék, melynek kelet–nyugati kereskedelme keresztülment a jómódúvá vált városon. A hosszú tengeri utazások során szükséges tartós élelmiszer-ellátásról is a só gondoskodott, amely így alapfeltételévé vált a földrajzi felfedezéseknek is.

A Velence, amit mi ismerünk
Fotó: Flexire / Getty Images Hungary

Sóhoz kapcsolódó hiedelmek

A muszlimok szerint a só véd a rontástól, a japánok sóval űzik el a gonosz szellemet, de a váll fölött sószórás is szerencsét jelent sokaknál. Aki új házba költözik, gyakran visz magával sót, szintén azért, hogy az új otthonból a rossz szellemeket messzire űzze. Bizonyos kultúrákban az esküvői lakodalom alkalmával kell az ifjú párnak közösen eltörniük egy sótartót, hogy közös életük sikerét ezzel garantálják, mások a baráti összejövetelek étkezései során tulajdonítanak jelentőséget a sótörés ceremóniájának, mellyel az összetartozást és barátságot fejezhetik ki.

Az étkezések körül mindig is komoly szimbolikával bírt a só, például a nemesek asztalán is a legkitüntetettebb vendég elé helyezték a sót, s az ettől való távolság egyenes arányban állt a hierarchiával is.

A só fogyasztásánál figyeljünk a maximumértékre

Ugyan az ipari forradalom alatt, majd a hűtő elterjedésével a sókristályok elveszítették régi fényüket, táplálkozásunkból és mindennapi életünkből azóta sem hiányozhatnak. Egy átlagos felnőtt számára napi 1500 mg nátrium maximálisan elegendő kell hogy legyen, ami megfelel 3,8 g sónak, ugyanakkor 

legkevesebb 500 mg nátriumra, vagyis hozzávetőlegesen 1,8 g sóra az élet fenntartásához minden egészséges embernek szüksége van.

A mennyiségek helyes meghatározását nehezíti az ultrafeldolgozott élelmiszerek rejtett, de annál magasabb sótartalma, mindenesetre a szakértők és a WHO egyetérteni látszanak abban, hogy napi 3–5 gramm só fogyasztása az optimális. Hazánkban ennek többszörösét fogyasztjuk átlagban, szóval úgy tűnik, inkább a mértéktelenség okozhat egészségügyi problémákat, mint az elégtelen sóbevitel.

A sófogyasztás megfelelő mértékére fontos odafigyelni
Fotó: MirageC / Getty Images Hungary

Ezalól kivételt képeznek azok, akik intenzíven sportolnak, komoly fizikai munkát végeznek, különösen meleg közegben végzik munkájukat és fokozott izzadásnak vannak kitéve. Mellettük az idős emberek esetében sem szabad nagyon korlátozni a sófogyasztást, hiszen 

a nem elegendő mennyiség növeli a 2-es számú cukorbetegség kialakulásának kockázatát, stroke-hoz, vagy hirtelen szívhalálhoz is vezethet,

miközben 

a magas vérnyomás és a szív-és érrendszeri megbetegedések kialakulásáért is a túlzásba vitt sófogyasztást hibáztatják,

illetve, krónikus veseelégtelenségben szenvedőknél is ajánlatos a sóbevitel mérséklése.

Japán és a skandináv tájak kivételével a legtöbb országban találni sólelő helyet. Ez nemcsak az emberi fogyasztás és a szervezet sóháztartásának egyensúlyban tartása miatt fontos, hanem mert sóra szükség van hagyományosan a szappan, a puskapor, de még az üveg készítéséhez is. Ha mégis maradunk az emberi fogyasztásnál, keressük elsősorban a bányászott kősót, és tartózkodjunk, a szakértők javaslata alapján, a holttengeri, a káliummal dúsított, de akár még a jódozott sótól is.

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.