Ha te is használod a gyakori összetevőt, nagyobb az esélyed erre a súlyos betegségre

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Noha a 2-es típusú cukorbetegség kapcsán azt már jól tudjuk, hogy kerülni kell a cukrot, egy új kutatás szerint egy olyan igen gyakori összetevőt is, amely jóformán egyetlen ételből sem hiányozhat.

A Tulane Egyetem, Mayo Clinic Proceedings folyóiratban publikált legfrissebb tanulmánya összefüggésbe hozta a gyakori sófogyasztást a diabétesz kettes típusával: kiderült ugyanis, hogy az ételekhez gyakran adott só megnöveli e Magyarországon is gyakori, súlyos betegség kialakulásának kockázatát.

Így hat a magas sóbevitel a diabétesz kialakulására

Nemrég a vörös húsról derült ki, hogy akár már heti két adag fogyasztásával is közelebb léphetünk a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásához, most egy új tanulmány szerint a gyakori sófogyasztásnak is ilyen következménye lehet.  

A tanulmányban több mint 400 ezer, az Egyesült Királyság Biobankjában regisztrált felnőttet kérdeztek meg a sóbevitelükről.

Megállapították, hogy azoknál, akik csupán néha sóznak, 13 százalékkal emelkedett meg a cukorbetegség kialakulásának kockázata, azoknál pedig, akik általában adnak sót az ételhez, 20 százalékkal. A veszélyes betegség kialakulásának esélyei azoknál nőttek leginkább – 39 százalékkal –, akik minden alkalommal megsózzák a tányérjukra kerülő étkeket.

A felmérés résztvevői között, a 11,8 éves követési medián alatt több mint 13 ezer 2-es típusú diabétesz alakult ki.

Az új felmérés összefüggést talált a magas sóbevitel és a 2-es típusú diabétesz között
Fotó: Aleksandr Zubkov / Getty Images Hungary

Keresik az okokat

A tanulmányt vezető dr. Lu Qi professzor szerint azt ugyan eddig is tudtuk, hogy a sóbevitel korlátozása csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek és a magas vérnyomás kockázatát, e friss felmérés azonban most először mutatott rá arra, hogy a sószóró használatának elhagyása a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását is segíthet megelőzni. A szakember szerint további kutatás is szükséges ahhoz, hogy teljes bizonyossággal megállapíthassák, a magas sóbevitel miért hozható összefüggésbe a súlyos betegség magasabb kockázatával, de dr. Qi úgy véli, hogy a só nagyobb adagok elfogyasztására is ösztönzi az embereket, így növelve az elhízás és a különféle gyulladások esélyeit. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.