Nagymamám mindig azt mondta, ha ezt érzem, az a sebgyógyulás jele: igaza volt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A régieknek sok olyan meglátása van a betegségek, sebek gyógyulása kapcsán, ami furcsának hangzik. Egy ilyen tézist járunk most körbe, mely meglepő módon igaz.

Biztosan mindenkit figyelmeztettek már élete során arra, hogy ne vakarja a sebét, bármennyire is viszket az, inkább örüljön annak, hogy ez a kellemetlenség a gyógyulás jele. Hajlamosak lehetünk azt hinni, hogy ez az állítás maximum annyira megalapozott, minthogy a szúnyogcsípésre a körmünkkel ikszet vésve megállíthatjuk annak viszketését, ám a valóságban tényleg a gyógyulás jele a viszketés – és tényleg nem szabad piszkálni a sebet, ha ezt érzed.

A sebgyógyulás tényleg jár némi viszketéssel is

A bőrszövetet idegek hálózata szövi át, amelyek minden típusú irritációra azonnal reagálnak. Ettől érzed azt, ha egy rovar mászik rajtad – és azt is, ha egy sebed gyógyulási folyamata zajlik éppen. Ez ugyanis bőrstimuláció érzetét kelti, amit az agy viszketésként regisztrál.

A sebgyógyulás zavaró jelére megoldás lehet, ha leragasztod a vart
Fotó: befa / Getty Images Hungary

Testünk a sérülésekre adott válasz részeként hisztamint választ ki, ennek az anyagnak létfontosságú szerepe van a gyógyulásban, támogatva a bőrsejtek növekedését. A friss bőr megjelenése a testeden önmagában is viszkető érzettel jár.

Ez történik, ha megsebesülsz

Ha megsértetted a bőröd, a gyógyulás a következők szerint zajlik:

  • A sérülés keletkezése után a sebből vér és nyirokfolyadék folyik, a szervezet beindítja az alvadást a nagyobb vérveszteség megakadályozására.
  • A gyógyulás egy gyulladásos folyamat beindításával kezdődik meg. A szervezet fehérvérsejteket küld a sebhez a baktériumok leküzdésére, duzzanat alakul ki, a bőr elkezdi a regenerációt. Ez nagyságrendileg hat napon át tart.
  • A következő, több hetes szakaszban a szövetek növekedése zajlik, amit mi varasodás formájában kísérhetünk figyelemmel.
  • Végül a hegesedés fázisa jön, amely hónapokig vagy akár éveken át zajlik. A var leesik, a friss bőr megerősödik, ruganyossá válik.

A viszketés valóban a gyógyulás jele 

A folyamat közben zavaró viszketéssel szembesülhetsz – erre mondták gyerekkorodban a nagyszülők és a szülők, hogy de akkor se vakard le a vart, ne piszkáld azt, és az az igazság, hogy erre megalapozottan szólítottak fel.

Persze a viszkető érzést enyhíti az, ha így teszel, a gyógyulás folyamatát viszont lassítja, és még több viszketéshez vezethet.

A sebet újra megnyithatod így, de csúnyább is lehet a kialakuló heg, ha újra meg újra felkaparod a területet, arról nem is beszélve, hogy a körmöd alatti baktériumok elfertőzhetik a sebesülést.

Ezzel nem azt sugalljuk, hogy egyszerűen viseld el a viszketést, mert az időnként egészen idegölő lehet – hanem inkább próbáld meg másképp csillapítani, ne csak vakarászd.

A következőket próbálhatod ki:

  • hűtheted,
  • laza ruházatot viselj, ami nem szorítja az érintett területet,
  • ragaszd le, hogy ne tudd vakarni,
  • langyos vízzel mosd le a seb környékét,
  • egyes krémek is segíthetnek enyhíteni a viszketést, de mielőtt egy sebet vagy környékét bármilyen hatóanyagos készítménnyel, vagy akár csak hidratálóval kennél be, kérd ki háziorvosod, kezelőorvosod tanácsát, ő tudja megmondani, a seb jelenlegi állapotában biztonsággal használhatsz-e ilyesmit.
Kis sérüléssel bátran mehetsz vízbe
Fotó: Elif Bayraktar / Getty Images Hungary

Így fürödhetsz sebbel a testeden

A hideg víz is enyhítheti a viszketést – vonzónak tűnhet egy medencényi vízbe csobbanni, de vajon biztonságos is? Amennyiben kisebb sebesülésed van, papírral vagy késsel vágtad meg a kezed, nem kell amiatt aggódnod, hogy egy megfelelően karbantartott és kezelt vizű medencében ússz. Ha azonban nagyobb, komolyabb sebed van, esetleg olyan, amit orvosok kapcsoztak vagy varrtak össze, már jobban megéri megvárni a gyógyulást. Másokat is védesz azzal, ha nagyobb, nedvedző sebbel nem mész medencébe.

Idézőjel ikon

Nagyon fontos ugyanakkor, hogy nyílt vizekbe az apró sérülésekkel ugyan nyugodtan bemehetsz, nagyobb vágásokkal azonban már nem éri meg kockáztatni.

Ezekben a vizekben több kórokozó lehet, a felülfertőződés miatt nem érdemes rizikózni.

Ha a sebkezelés szakértő által javasolt módjára vagy kíváncsi, olvasd el ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.