Így tehetsz a legegészségtelenebb étkezési szokásod ellen

Olvasási idő kb. 3 perc

Sokan glutén- (vagy egyéb) érzékenység miatt fogyasztanak őrölt hüvelyesekből vagy magvakból készült liszteket, mások a finomított szénhidrátok (például a fehér liszt) helyettesítésére. De érdemes akkor is bevezetni étrendünkbe a nem hagyományos lisztek fogyasztását, ha nincs semmilyen egészségügyi problémánk – elmondjuk, miért.

A táplálkozással foglalkozó szakemberek szerint az egyik legegészségtelenebb kollektív étkezési szokásunk az, hogy nem viszünk be elegendő rostot a szervezetünkbe. Pedig a rostban gazdag étrend számos egészségügyi előnnyel jár, beleértve a szívbetegségek és a korai halálozás kockázatának csökkenését, és az emésztőrendszer egészségének fenntartását. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének ajánlása szerint a napi ajánlott rostbevitel felnőttek számára 30–45 gramm, ennek viszont körülbelül csak felét-harmadát fogyasztjuk el.

Figyelj a rostbevitelre

A rostbevitelt legegyszerűbben úgy tudjuk növelni, ha többet fogyasztunk teljes értékű élelmiszerekből: gyümölcsökből, zöldségekből, hüvelyesekből és teljes kiőrlésű gabonából. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy le kell mondanunk kedvenc ételeinkről: a hagyományosan alacsony rosttartalmú alapélelmiszerekből ma már egyre inkább kapható magasabb rosttartalmú alternatíva is.

A csicseriborsóból készült lisztet használhatjuk a hagyományos liszt helyettesítésére
Fotó: Burcu Atalay Tankut / Getty Images Hungary

A jótékony hüvelyesek

Általában véve azonban elmondhatjuk, hogy több hüvelyest kellene ennünk, például különböző lencseféléket, babot vagy csicseriborsót. A hüvelyesek segíthetnek csökkenteni bizonyos betegségek, köztük a 2-es típusú cukorbetegség és a szívbetegségek kockázatát, mivel lassabban emésztjük meg őket, mint más ételeket, így a vércukorszintünk egyenletesebb marad. Ha megeszünk egy adag krumplit, kiválóan eltelít, de nagymértékben megemelkedik a vércukorszintünk. A lassú felszívódású hüvelyeseknek sokkal alacsonyabb a glikémiás indexe, számtalan hasznos tápanyag forrásául szolgálhatnak, és alacsony a zsírtartalmuk.

Ezeket fogyaszthatod liszt helyett

Persze nem biztos, hogy mindenki annyira szereti a babot vagy a lencsét, hogy hetente többször is az abból készült főzeléket választaná a jól bevált spagetti helyett. Ezért is jó hír, hogy ma már nemcsak búzalisztből (vagy durumbúzalisztből) készült tésztát vásárolhatunk: létezik vöröslencse-tészta, csicseriborsólisztből készült tészta, de akár zöldborsólisztből vagy őrölt fekete babból készített tésztát is választhatunk. Ezekben a fehér lisztet teljesen vagy részben a szárazon megőrölt hüvelyesekből készült lisztre cserélik a gyártók. Az így készült tészták egyrészt megoldást jelentenek a gluténérzékenységben szenvedőknek, másrészt pedig sokkal könnyebben – és többször - fogyaszthatunk ilyen módon hüvelyeseket, mint ha csak főzelékformában készítenénk.

Idézőjel ikon

Az őrölt hüvelyesekből készült tészták szénhidráttartalma alacsonyabb, viszont másfélszer több fehérjét, háromszor több rostot és nyolcszor több esszenciális zsírsavat tartalmaznak.

Ráadásul magas rosttartalmuk miatt gyorsabban jóllakunk, így kisebb az esély rá, hogy többet eszünk a kelleténél.

A búzalisztből készült tészta helyett időnként választhatunk valamilyen őrölt hüvelyesből készült terméket is
Fotó: Claudia Totir / Getty Images Hungary

Mindez nem új keletű dolog: a távol-keleti konyhában évezredek óta használják a rizslisztet, az olaszok évszázadok óta készítenek szárított favababból tésztát, az indiai konyha pedig panírozásra (is) használja a csicseriborsólisztet. A búzaliszt igazán csak az ipari forradalom idején lett egyeduralkodó, leginkább olcsósága miatt.

Maglisztet a süteménybe

A paleo étrend követői és a gluténérzékenyek sokszor alkalmazzák a magliszteket is. A mandulalisztet leginkább süteményekben használják, ez tartalmazza a mandula nélkülözhetetlen tápanyagait: E-, B1- és B2-vitamint, folsavat, magnéziumot. A gesztenyeliszt erőteljes aromája szintén leginkább süteményekben vagy palacsintában érvényesül, de kalória- és szénhidráttartalma alacsonyabb a búzaliszténél. A szezámmagliszt nagy mennyiségben tartalmaz vasat, kalciumot, cinket, magnéziumot és számtalan más fontos tápanyagot, alkalmas az ételek sűrítésére és panírozásra egyaránt. A lenmagliszt antioxidánsokban és ómega-3-ban gazdag, kiválóan segíti az emésztést, és lignintartalma miatt rákmegelőző hatású.

Sűrítőanyagként és sütemény-alapanyagként is használható, például remek banánkenyér süthető belőle.

Ezeknek a termékeknek egy kicsit más íze van, mint a jól megszokott finomlisztes élelmiszereknek. Ez kihívást jelenthet kezdetben, de ha nincs az az elvárásunk, hogy pontosan ugyanolyan legyen a spagetti vagy a piskóta, mint eddig, nem is fogunk nagyot csalódni, viszont sokat teszünk a változatosabb táplálkozásért és a napi ajánlott rostbevitelért

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.