Ezt tedd, ha valaki rosszul lesz az utcán

Olvasási idő kb. 2 perc

Sokszor ijesztő és kétségbeejtő, ha valaki épp a szemünk láttára lesz rosszul az utcán. Ilyen esetben jó, ha nem a rémület lesz rajtunk úrrá, hanem megőrizve a lélekjelenlétünket, segítségére tudunk lenni a bajbajutottnak.

A legjobb döntés, ha egy földön fekvő vagy egy épp eszméletét vesztett beteghez mentőt hívunk. De addig is, amíg a szakszerű segítség megérkezik, jó ha tudjuk, mit kell tenni, hogy a helyzet ne forduljon rosszabbra.

Ez legyen az első teendő, amikor valaki rosszul lesz

„Ha valaki rosszul lesz, akkor először azt kell megnézni és ellenőrizni, hogy az illető milyen állapotban van, vagyis, hogy eszméleténél van-e. Ha eszméletlen, akkor azonnal tegyük stabil oldalfekvésbe, vagy legalább fordítsuk oldalra. Ha valaki rosszul van, soha ne fektessük hasra vagy hanyatt” – mondja dr. Mangó Gabriella háziorvos, aki azt javasolja, hogy ha már stabil helyzetbe tettük az eszméletlen beteget, mindenképpen ellenőrizzük le, hogy átjárhatóak-e a légútjai. Ezt úgy tehetjük meg, ha belenyúlunk a szájába. Emellett nézzük meg, hogy van-e pulzusa, vesz-e levegőt. 

Ha valaki rosszul lesz és eszméletét veszti, stabil oldalfekvésbe kell tenni
Fotó: Magyar Epilepsziával Élők Alapítvány

Ha lehet az illetővel kommunikálni, akkor ezután kérdezzük meg, van-e valamilyen betegsége. Ha eszméletét vesztette, akkor meg kell nézni a zsebét vagy a táskáját, hogy van-e nála olyan irat, amiből kiderül, hogy van valamilyen betegsége, például cukorbeteg. A doktornő ebben az esetben azt javasolja, valahogyan juttassunk cukrot az illető szervezetébe. 

Idézőjel ikon

„Nagyon fontos tudni, hogy eszméletlen embert nem itatunk”

– hangsúlyozza dr. Mangó Gabriella, hozzátéve: ha a fentebb leírtakat megtettük, hívjunk segítséget, hívjuk ki a mentőt.

Van egy testrészünk, melynek ereje, edzettsége sokat elárulhat arról, hogy mennyi ideig fogunk élni. Cikkünkből kiderül, hogy ha edzéseket végzünk, melyik testrészünket ne hanyagoljuk el semmiképpen se.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.