Egyszerű trükköt találtak, amivel a rossz emlékek törölhetők az agyból

Olvasási idő kb. 3 perc

A rossz emlékeket senki nem szereti őrizgetni, sokszor némelyiktől pedig jobb lenne örökre megszabadulni. Jó hír, hogy a kutatók megtalálták azt a módszert, amellyel a múlt kellemetlen, kínos vagy szomorú pillanatait akár örökre kitörölhetjük az agyunkból.

A most felfedezett technika nemcsak gyengíti vagy kisöpöri a negatív emlékeket, hanem át is írja és újraaktiválja a rossz emlékű múltat. A módszer a pszichiátriai és a pszichológiai kezeléseket is hatékonyabbá teszi, hiszen a traumás visszaemlékezések eltörlése segíthet számos mentális probléma kezelésében is.

Így zajlott a kutatás: az értelmetlen szavak segítettek

A rossz emlékeket törlő módszer kikísérletezését egy nemzetközi kutatócsoport végezte el, melynek tagjai arra kérték a résztvevőket, hogy értelmetlen szavakat társítsanak negatív képekkel, például egy sérüléssel vagy egy veszélyes állattal való találkozással. Másnap ezeknek a szavaknak a felét már pozitív képekkel, például derűs, megnyugtató tájakkal vagy mosolygó gyerekekkel kellett társítaniuk. Majd a résztvevők ezután is kaptak egy napot, hogy az alvásuk során rögzüljenek az asszociációk, melyeket alvás közben hangjelzéssel is megerősítettek úgy, hogy az alanyoknak a nem gyors szemmozgás alvási fázisban lejátszották az értelmetlen szavakat felvételről.

A kutatók gépekkel követték nyomon, hogy az emlékezés milyen hatással van az agyra
Fotó: Bsip / Getty Images Hungary

A kísérlet során kiemelt jelentősége volt az alvásnak, melynek segítségével az agy képes megmenteni az emlékeket, és korábban már több is tanulmány foglalkozott azzal, hogyan lehetne szabályozni ezt a folyamatot a jó emlékek megerősítése vagy a rossz emlékek eltüntetése érdekében.

Az orvosok azt remélték, hogy ezzel az összetett asszociációs eljárással át tudják majd programozni a rossz emlékeket.

Ezzel törölhetjük a rossz emléket az agyunkból

A kísérlet során kiderült, hogy ez a technika valóban képes arra, hogy gyengítse azt az ellenszenvet vagy kellemetlen érzést, ami valaki vagy valami iránt állandósult bennünk. Sőt a módszer növelte a pozitív emlékek akaratlan visszatérését is. A kutatók a kísérlet közben műszerekkel mérték a kísérletben résztvevők agyi aktivitását. A gépek pedig azt mutatták, hogy az agyban az érzelmi memória feldolgozásával összefüggő théta-sáv nagyobb aktivitást mutatott a hangmemória jelzéseire akkor, amikor pozitív képekkel társították a lejátszott szavakat. 

Ahhoz, hogy a rossz emlékek eltűnjenek az agyunkból, nincs szükség orvosi beavatkozásra
Fotó: sudok1 / Getty Images Hungary

Napokkal később már a kutatásban résztvevő önkéntesek kevésbé tudták felidézni azokat a negatív emlékeket, amelyeket pozitív asszociációkkal társítottak.

Ez a kísérlet bebizonyította, hogy a rossz emlékek törlése non-invazív, vagyis olyan orvosi eljárással is módosítható az agyban, melynek végrehajtásához nincs szükség az emberi testen át történő behatolásra. Ez az eljárás egy új lehetőséget kínál a traumával kapcsolatos emlékezés pszichológiai kezeléséhez.

Bár a kutatás még korai szakaszban van, ennek ellenére az eredmények ígéretesek. A szakemberek azonban fontosnak tartják, hogy a későbbiekben ne csak laboratóriumi körülmények között zajló vizsgálatokkal, hanem a valóságban megtörtént negatív emlékekkel is szülessenek eredmények, mert azok pontosabban is tükröznék a való világhoz kapcsolódó gondolkodás és a pozitív vagy negatív emlékek képződését.

Vajon a halálunk előtt tényleg lepereg előttünk az „életünk filmje”? Kutatók úgy vélik, megtalálhatták a választ.

Például a csapat azt állítja, hogy ha averzív képeket látunk egy laboratóriumi kísérletben, az nem lenne olyan nagy hatással az emlékezet kialakulására, mint egy traumatikus esemény átélése. Az igazit talán nehezebb felülírni.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.