Az orvosmeteorológia nem mindig megbízhatóbb, mint a horoszkóp: reumatológus a fronthatásokról

Olvasási idő kb. 4 perc

Miért éppen a horoszkóphoz hasonlítjuk? Mert számtalan klinikai vizsgálat ellenére még nem sikerült tudományos magyarázatot adni, miért jelentkeznek mozgásszervi panaszok esőben vagy szélben, hidegben vagy melegben? Sem arra, hogy ugyanazon betegségben szenvedők esetében miért nem jelentkezik mindenkinél, és miért érintett az egyik ízület, ha szimmetrikus párja nem?

Dr. Zolnay Péter reumatológus, fizioterápiás szakorvos a Díványnak elárulta, hogy az eddigi magyarázatok nem többek hipotézisnél. Mindenre van igazolt megállapítás, és mindennek az ellenkezőjére is. 

„Pedig Hippokratész óta, azaz több mint 2000 éve ismert, hogy bizonyos fájdalmak megjelenése, felerősödése az időjárás változásával összefüggésben lehet.”

– hangsúlyozza a reumatológus, hozzátéve: „A panaszok nemcsak a csont, izom, ízület területén jelentkezhetnek, de a keringés, anyagcsere is érintett lehet, illetve hormonális és mentális változások is éreztethetik hatásukat.”

Mire és hogy hatnak a frontok?

„Hazánkban az orvosmeteorológia naponta informál az időjárás- és éghajlatváltozással összefüggésbe hozható egészségügyi paraméterekről, a hideg- és melegfrontok által létrejövő negatív hatásokról. A hangsúly a negatív hatáson van” – emeli ki a szakorvos. „Szinte kizárólag ezeket említik a hőmérséklet változásával, a csapadék és pára összefüggésében, illetve a légköri nyomás vagy a szél erejének módosulásával is.”

„Pedig miért ne lehetne az időjárást meghatározó tényezőknek a szervezetünkre pozitív hatása is? A horoszkóp éppen annyival népszerűbb, hogy esetleges pozitív eseményeket is prognosztizál a kizárólag kellemetlen hatások ígérete helyett” – világít rá az összefüggésre a reumatológus.

Egyes eredmények

A kutatásokkal kapcsolatosan dr. Zolnay Péter elmondta, hogy azok egy része a hőmérséklet emelkedésével az ízületi fájdalmak csökkenését mutatta ki, míg az alacsony hőmérséklet és légnyomás, valamint a páratartalom növekedése esetében az ízületi fájdalmak növekedését igazolta. Ugyanakkor a vizsgálatok a legtöbb esetben viszonylag kevés betegen történtek, rövid időtartammal, nem reprezentálták a fiatalabb korosztályt, más-más kritériumrendszereket és statisztikai módszereket alkalmaztak. Ráadásul gyakori jelenség a vizsgálatoknál,

amikor a résztvevők tudják, hogy az időjárási viszonyoknak megfelelő fájdalmaik elemzésére veszik fel őket, hogy megtalálják a fájdalom okát,

a tudatuk befolyásolja az észlelést, és érvénytelenné teszi az eredményeket.

Néhány kutatás

  • Holland tudósok 2014-ben kutatást végeztek – tudományosan megalapozott számú résztvevővel, akik nem voltak tisztában a kutatási célokkal –, hogy megfejtsék az emberek időjárási érzékenységének titkát. A kapott eredmények közül: a relatív páratartalom 10%-os növekedése 1-gyel növeli a fájdalom mértékét a 100-as skálán. Az alacsony hatás miatt a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az ízületi fájdalom és a páratartalom közötti összefüggés tudományosan nem szignifikáns.
  • Egy 2016-os ausztrál tanulmány nagyjából ugyanerre a következtetésre jutott.
  • 2015-ben egy európai vizsgálat során a kutatók összefüggést találtak a fájdalom és az átlagos napi páratartalom és hőmérséklet között, de nem találtak kapcsolatot az időjárás változásai és az ízületi gyulladás konkrétabb tünetei között.
  • 2019-ben egy manchesteri, egész Nyugat-Anglia területét felölelő vizsgálat alatt 2658 páciensnél történt kiértékelés. Egy okostelefonos applikáción keresztül kellett a fájdalom, fáradékonyság, ízületi merevségérzet, alvásminőség, fizikai aktivitás, szabadban eltöltött idő, hangulat, általános közérzet megítélésével kapcsolatban információt adniuk a résztvevőknek, miközben a napi időjárási paraméterek mindannyiuk esetében megállapíthatóak voltak.  CjxwPsOWc3N6ZWbDvGdnw6lzdCB0YWzDoWx0YWsgYSBuYXBmw6lueSBoacOhbnlhLCBheiBhbGFjc29ueWFiYiBoxZFtw6lyc8Opa2xldCDDqXMgYXogw616w7xsZXRpIGbDoWpkYWxtYWsga8O2esO2dHRpIGlzLjwvcD4K

Az elemzés ugyan szignifikáns összefüggéseket mutatott ki a relatív páratartalom, a nyomás, a szélsebesség és a fájdalom között, de azok mértéke klinikai tekintetben nem mutatkozott jelentősnek.

Vajon csak a fejünkben létezik?
Fotó: Carol Yepes / Getty Images Hungary

 

Milyen mechanizmusok játszanak szerepet időjárás és fájdalomérzet között?

„Egyes kutatók szerint az időjárás és az ízületi fájdalmak közötti kapcsolat hihető elképzelés, népszerű hiedelem. A szerzők ezt azzal az érdekes magyarázattal egészítik ki, hogy fordítva, fájdalom hiányában az egyének nem keresnek okozati összefüggést az időjárással” – mondja a szakorvos, hozzáfűzve: „Más tanulmányok azt állítják, hogy az éghajlati változásokkal összefüggő légköri nyomásváltozás megbontja az ízületen belüli és a légköri nyomás közötti egyensúlyt. Ezáltal feszesség jön létre az ízületi struktúrákban, és kialakul a fájdalom. Megint mások ugyanakkor prózaibban fogalmaznak: borongós időben hajlamosak vagyunk kevesebbet mozogni, ami elősegíti az ízületi fájdalmak vagy ízületi merevség megjelenését.”

Hol az igazság?

„Pontot tenni a dilemma végére nem tudunk, de bizonyos kutatások arra jutottak, hogy egyszerűen nincs kapcsolat a reumatológiai tünetek és az időjárási körülmények között, főleg, mert a fent említett tanulmányokban tárgyalt kapcsolatok nem állták ki a statisztikai elemzést. Kétségtelenül további vizsgálatokra lesz szükség ezen megállapítások megerősítésére vagy cáfolatára” – összegzi dr. Zolnay Péter.

Annyi bizonyosan leszűrhető a szakorvos saját, több évtizedes praxisa és megfigyelései alapján is, hogy az érintettek észlelik szervezetükön az időjárás változását, de nem tudják előre jelezni az érzet alapján, hogy merre változik majd az időjárás. A cél inkább az lenne, hogy a meteorológia ne valószínűséget bocsásson rendelkezésünkre, hanem pontos tájékoztatást adjon majdan az egyes várható tünetek megjelenéséről.

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.