Ekkor a legegészségesebb a reggeli ébredés

Olvasási idő kb. 3 perc

A mentális egészségünk szempontjából egyáltalán nem mindegy, mikor ébredünk és kelünk fel reggel. Igen komoly érvek szólnak amellett, hogy az éjszakai baglyok esetében nagyobb a lelki egészséget érintő betegségek rizikója. Sokszor a depresszió és más kedélybetegségek mellett a skizofréniával is számolniuk kell.

Egy mondás szerint az az ember, aki korán fekszik és korán kel, egészségesebb, gazdagabb és bölcsebb lesz. A kijelentés első felét mindenképpen alátámasztják azok a legújabb kutatások, melyek szerint azok az emberek, akik rendszeresen a szokásosnál egy órával korábban ébrednek fel anélkül, hogy kevesebbet aludnának, csökkenthetik a súlyos depresszió kockázatát.

Aki korán kel, egészségesebb és boldogabb lesz

A kutatók közel 840 ezer ember alvási szokásait figyelték meg és elemezték annak érdekében, hogy megállapítsák, milyen hatással van az ébredés időpontja a szervezetünkre és a mentális egészségünkre. A vizsgálata során a kutatók azt találták, hogy azoknál az embereknél, akik korábban keltek reggel, több mint 20 százalékkal alacsonyabb volt a depresszió kockázata.

Kutatások bizonyítják, hogy megéri korán felkelni
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Ezek az eredmények összhangban vannak egy másik tanulmánnyal, amely szerint javult a depresszió állapota azoknál az embereknél, akik hajlandóak voltak arra, hogy a szokásosnál egy órával korábbra feküdjenek le, majd egy órával korábban is ébredjenek reggel.

A kutatás azt is bebizonyította, hogy azok a résztvevők voltak a legboldogabbak, azok keresték a legtöbb pénzt, és voltak a legsikeresebbek a magánéletben és a munkában is, akik hajnali négykor felkeltek.

A fentebb említetteken túl számos oka van még annak, miért érdemes korán kelni, melyeket szintén érdemes megfontolni egyrészt az egészségünk érdekében, másrészt azért, hogy minél tartalmasabban teljen a napunk. Lássuk, milyen nyomós érvek szólnak még amellett, hogy minél korábban kipattanjunk az ágyból!

Több időd marad önmagadra

Ha több időd van arra, hogy lassan, nyugodtan elkortyolgasd a kávét, miközben átgondolod a napodat, elolvasod a legfrissebb híreket, vagy egyszerűen csak élvezed a csendet, felkészíthet arra, hogy egy kicsit higgadtabban vágj neki akár egy átlagos, akár egy mozgalmasabb napnak.

Amíg a család többi tagja alszik, nyugodtan átgondolhatod a napodat
Fotó: Kseniya Ovchinnikova / Getty Images Hungary

Több idő jut az edzésre

Ha fontos számodra az edzés, de gyakran nehezen találsz rá időt, akkor a korai kelés megoldás lehet erre. A korai edzéssel kivédhető a kísértés, hogy később egy munkahelyi elfoglaltság vagy egy társasági esemény miatt, esetleg a fáradtságra hivatkozva kihagyd a sportot. 

És ha már a fáradtság témájánál tartunk, meg kell jegyezni azt is, hogy a reggeli edzés másik előnye, hogy beindítja a jó közérzetet biztosító endorfinok termelődését, melyek javíthatják a hangulatot, csökkentik a stresszt és a szorongást, valamint növelhetik az energiaszintet. 

Elkerülöd a forgalmi dugókat

A kisebb forgalommal nemcsak időt és pénzt takarítasz meg, de segíthet megóvni az egészségedet és megőrizni a nyugalmadat is. A kutatások ugyanis egyértelmű összefüggést mutattak ki a forgalomban való ücsörgés, valamint a stressz, a depresszió, az agresszió és a düh, illetve a légúti problémák kialakulása között.

Több idő jut a teendők elvégzésére

Ha te is sokszor úgy érzed, hogy a nap 24 órája nem elég arra, hogy végére érj a teendőidnek, érdemes megfontolnod, hogy a szokásosnál egy-két órával korábban kelj fel reggel. Így talán még olyan dolgokkal is tudsz majd foglalkozni, melyekre egyébként nem jutna időd.

Annak, aki korán kel, arra is jut ideje, hogy nyugodtan megreggelizzen
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Jobban tudsz aludni

Szintén bizonyított tény, hogy azok, akik korán ébrednek, hajlamosak korábban lefeküdni, ezáltal pedig hosszabb és jobb minőségű lesz az alvásuk. Az elegendő és pihentető alvás pedig számos előnnyel jár, például javítja a hangulatot, a koncentrációt, kisebb az elhízás és más krónikus betegségek esélye. A minőségi alvás hiánya gyengítheti az immunrendszerét, ami miatt gyakrabban lehetünk betegek, továbbá növeli a magas vérnyomás, a szívbetegség és a cukorbetegség esélyét.

Több idő jut a reggelire

Reggelente, ha korábban ébredsz, több időd jut egy laktató reggeli elkészítésére és elfogyasztására, ahelyett, hogy útközben fogyasztanál el gyorsan egy kávét. Ha a napot egy tápláló étkezéssel kezded, hosszabb ideig érezheted jóllakottnak magad, és több energiád lesz a feladatok elvégzésére.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.