Ez a két tünet ébredés után akár a rák jele is lehet

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha reggel gyakran úgy ébredünk, mintha egész éjszaka maratont futottunk volna, az arra is utalhat, hogy daganat van a szervezetünkben. Az erős, ágyneműt is eláztató izzadás és a fáradtság, ami még egy jó éjszakai alvás után sem múlik el, olyan általános tünetek, melyekről nem gondolnánk, hogy súlyos betegségre is utalhatnak.

Fontos, hogy felfigyeljünk ezekre a jelekre, és jó, ha tudjuk, hogy fáradtság és fáradtság között is van különbség. A rákra utaló erőtlenség nem azonos az általános fáradtságérzéssel.

Nem normális, ha rendszeresen így ébredünk

Ez idáig az orvosok több mint 200-féle ráktípust diagnosztizáltak, amelyek akár jó-, akár rosszindulatúak, de hatással vannak az emberi szervezetre. A daganatos elváltozás akkor fordul elő, amikor a kóros sejtek kontrollálatlan módon osztódni kezdenek, és elterjednek a szervezetben.
Fontos megjegyezni, hogy a rák jelei gyakran olyan általános tünetek lehetnek, amelyek más betegségekre is utalhatnak, hiszen az érintett testterülettől függetlenül jelennek meg. Ezek közül a két leggyakoribb tünet, melyek jellemzően reggel jelentkeznek, az erős éjszakai izzadás és a fáradtság.

A reggeli ébredés után két markáns tünete lehet a ráknak
Fotó: KatarzynaBialasiewicz / Getty Images Hungary

Az éjszakai izzadás a rák jele is lehet

Ha túl meleg van a hálószobában, vagy ha túl szorosan hozzábújunk ahhoz, akivel megosztjuk az ágyunkat, megesik, hogy leizzadunk éjszaka. De ha folyamatosan arra ébredünk, hogy a szoba hőmérsékletétől függetlenül csurom víz a pizsamánk és az ágyneműnk, az akár arra is figyelmeztethet, hogy rákos elváltozás van a szervezetünkben.
Természetesen nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni, az erős izzadás lehet gyógyszeres kezelés vagy egy kevésbé súlyos betegség, például láz vagy fertőzés mellékhatása is, de utalhat a nők esetében menopauzára is. 

Az éjszakai izzadás akár a rák tünete is lehet
Fotó: Naked King / Getty Images Hungary

Ha rák tünete a túlzott verejtékezés, fontos tudni, hogy bizonyos rákos megbetegedések a szokásosnál nagyobb izzadással járhatnak. Ilyenek például a csírasejtes daganatok, a Hodgkin-limfóma, a prosztatarák, a Non-Hodgkin-limfóma, a leukémia, a karcinoid daganatok, a veserák, a csontrák, a mesothelioma vagy az előrehaladott medulláris pajzsmirigyrák.

A kipihenhetetlen fáradtság is utalhat rákos elváltozásra

Ahogyan a verejtékezést, úgy a fáradtságot is számos tényező befolyásolhatja. Ilyen lehet például az alváshiány vagy egy szezonális betegség, például az influenza. De az állandó gyengeségérzet, függetlenül attól, hogy hány órát pihentünk éjszaka, aggodalomra adhat okot.

Az a fáradtság, amelyik nem múlik el még egy kiadós alvás vagy pihenés hatására sem, a rák tünete is lehet.

A daganatos betegség által kiváltott fáradtság fizikailag, érzelmileg és mentálisan is hatással lehet az érintettekre. Az, hogy mennyi ideig tart ez a kimerültség, milyen súlyos, és milyen gyakran fordul elő, személyenként eltérő.

Ha valóban rák okozza a fáradtságot, olyan nagy fokú energiahiányt tapasztalhatunk, hogy szinte egész nap nem is szeretnénk kikelni az ágyból, akkor is erőtlennek érezzük magunkat, ha keveset dolgoztunk, vagy nem csináltunk semmit, szinte semmihez nincs erőnk, alvászavarral küzdünk, nehezen ébredünk reggelente, ok nélkül szorongunk, szomorúak vagy depressziósak vagyunk, valamint izomfájdalommal küzdünk.

Mindenképpen intő jel, ha már egy zuhanyozás is kimerít
Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

Akkor is érdemes orvoshoz fordulni, ha már kis feladatok elvégzése, például egy zuhanyozás vagy a beágyazás után légszomj lesz úrrá rajtunk, nehezünkre esik a koncentráció, a gondolkodás, csökken a libidónk, valamint az érdeklődésünk olyan dolgok iránt, amelyek korábban örömet okoztak.

Kiderült, hogy az egyik legillatosabb fűszer számos egészségügyi előnye mellett még a rák ellen is véd.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.