A rákszűréshez nem lehetsz túl fiatal: így érheted el a vizsgálatokat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A TB-finanszírozott szűrővizsgálatok általában korhoz kötöttek. Mit tehet egy egészségtudatos fiatal a rák ellen?

Egyre több fiatal kerül olyan diagnózissal orvoshoz, amelyről korábban az a hír járta, hogy kizárólag az idősebbeket érinti. A rák sem köthető életkorhoz, sokkal inkább tekinthető korunk egyik generációkon átívelő kihívásának. A fiatalok tudatosabbak, tájékozottabbak és nyitottabbak testük jelzéseire, emellett azonban arra is szükség lenne, hogy az egészségügyi rendszer is nyitott legyen feléjük – ne küldje el őket azzal, hogy „maga még túl fiatal”. A megelőzés ma már nem kor, hanem döntés kérdése   hangsúlyozza prof. dr. Dank Magdolna, az Országos Onkológiai Intézet igazgatója a Weborvos.hu cikkében.  

Az orvostudomány az elmúlt évtizedekben sokat fejlődött: korábban felismerjük a daganatokat, pontosabbak a diagnosztikai eszközök, és a kezelések célzottabbak lettek – mondja a professzor asszony. Mégis, egyre több harmincas és negyvenes éveiben járó ember szembesül rákdiagnózissal. Ennek hátterében gyakran nem egyetlen ok áll, hanem életmódbeli és környezeti hatások együttese: stressz, alváshiány, mozgáshiány, elhízás, hormonális zavarok, anyagcsere-betegségek. De van egy nagy különbség a korábbi generációkhoz képest: a mai fiatal hozzáfér az információhoz, és képes felelősen reagálni. 

Ha érdekel, milyen jeleket nem szabad félvállról venni, és hogyan, hová fordulhat egy fiatal a mai magyar egészségügyben, ha szeretne részt venni a szűrővizsgálatokon, ajánljuk a Weborvos.hu cikkét. 

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?