Sokan érzékenyek erre az élelmiszerre, pedig megelőzheti a vastagbélrákot

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy kutatásból nemrég kiderült, hogy a gabonafélék és a belőlük készült ételek, így például a fehér kenyér és a sör rosttartalmuknak köszönhetően megelőzhetik a vastag- és a végbélrák kialakulását.

A vastagbélrák az egyik leggyakoribb rák, Magyarországon évente mintegy hatezer ember veszti életét a betegség miatt. Bár a genetika is szerepet játszik a daganat kialakulásában, az életmódbeli változtatások az étrendben és a testmozgásban jelentősen csökkenthetik a kockázatot. 

Ásványi anyagok is védelmet nyújthatnak

Nemrég tették közzé azt a tanulmányt, melyben kínai és skót egyetemi kutatók vizsgálták meg az élelmiszereket abból a szempontból, hogy melyek befolyásolják és melyek nem a vastagbélrák kialakulását. A vizsgálatba több mint 118 ezer résztvevőt vontak be, akiknek az étkezési szokásaikról kellett egy kérdőívet kitölteniük. Közülük csaknem 1500 betegnél alakult ki vastagbélrák a vizsgálat 12 éve alatt. A tanulmány feltárta, hogy az alkohol, és meglepő módon afehér kenyér fogyasztása szorosan összefügg a betegség kialakulásával.

A gabonarost nagyobb védelmet nyújt, mint a zöldségekben és a gyömölcsökben lévő rost
Fotó: Anatolie Voiculet / 500px / Getty Images Hungary

A tanulmány nem csupán élelmiszerekre, hanem olyan tápanyagokra is rávilágított, amelyek védenek a rák ellen. 

A korábban már széles körben tanulmányozott élelmi rostok mellett a vastag- és végbélrák ellen védelmet nyújt a kalcium, a magnézium, a foszfor és a mangán.

Azt is megjegyezték, hogy a védőhatások erősebben jelentkeznek a férfiaknál, ám a nőknél nem korreláltak olyan erősen az étrendi összefüggések. A fehér kenyér és az alkoholfogyasztás mellett befolyásoló tényező volt a vastagbélrák kialakulása kapcsán a genetikai hajlandóság, a magasabb testsúly, a dohányzás és a cukorbetegség.

Ezek az élelmiszerek segíthetik a megelőzést

Érdekesség továbbá, hogy a gyümölcsökből, zöldségekből és hüvelyesekből származó rostok nem nyújtanak akkora védelmet a vastagbélrák ellen, mint a gabonarostok. A kutatók szerint mindez alátámasztja azt a tényt, hogy érdemes beiktatni az étrendünkbe a teljes kiőrlésű gabonákat. Ugyanígy csökkentheti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát a kalciumot és mangánt tartalmazó termékek fokozott fogyasztása, míg a rostok és a magnézium a végbélrák alacsonyabb arányával korrelált. 

A gabona mellett a kalciumot tartalmazó élelmiszerek is csökkentik a rák kialakulását
Fotó: fcafotodigital / Getty Images Hungary

A kutatók kiemelték az egészséges táplálkozás fontosságát a vastag- és végbélrák megelőzése érdekében, különösen a férfiak körében. Emellett azt javasolják, hogy a túlzott cukorbevitel helyett a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag étrend legyen számunkra mérvadó. A kutatók becslése szerint a diéta jelentős mértékben képes megelőzni a vastag- és végbélrák kialakulását, éppen ezért a férfiaknak sem kellene figyelmen kívül hagyniuk a rostbevitel növelését, az alkohol- és a vöröshús-fogyasztás csökkentését. Mindemellett szükség van a rendszeres szűrővizsgálatokra, különösen 45 éves kor fölött.

Egy korábbi kutatás során a tudósok felfedezték, hogy az antioxidánsokban gazdag zöldségek és gyümölcsök mellett vannak egyéb más olyan élelmiszerek, amelyek fogyasztása megakadályozza a rákos megbetegedések kialakulását. A kutatás, melynek eredményét nemrég publikálták a tudósok, érdekes felfedezést hozott – olvasd el itt!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.