5 módszer a rák kockázatának csökkentésére

Olvasási idő kb. 4 perc

Minden évben több tízezer embernél diagnosztizálnak rákot Magyarországon. De mit tehetünk a rák kockázatának csökkentése érdekében? Összeszedtük 5 módszert, amelyek révén sokat tehetünk az egészségünkért.

2022-ben 70 816 esetben állapítottak meg rákot Magyarországon, 2021-ben ez a szám 66 652 volt. A Covid előtt még ennél is magasabb, 2019-ben például 74 249 beteg kapta meg a diagnózist. A betegség kialakulásával kapcsolatban még mindig sok a megválaszolandó kérdés, azonban az esetek jelentős részében kulcsszerepe lehet az életmódbeli tényezőknek, amelyeket meg lehet változtatni, beleértve a dohányzást, az étrendet, a testmozgást és akár az ajánlott oltóanyag adagok beadását is az American Cancer Society által közzétett új kutatás szerint.

A rák kockázatának csökkentéséről szóló tanulmány

A tanulmány azt vizsgálta, hogy 30 ráktípus gyakorisága hogyan viszonyult 18 különböző módosítható kockázati tényező gyakoriságához. A rákos megbetegedések arányára a legnagyobb hatást a cigarettázás gyakorolta, amely a 2019-es rákos megbetegedések közel 20 százalékát tette ki, ami azt jelenti, hogy 206 550 eset és 103 000 haláleset megelőzhető lett volna, ha minden dohányos leszokik a dohányzásról (vagy még jobb, ha el sem kezdte volna).

A második helyen a túlsúly, vagyis az elhízás áll, amely a férfiak és nők körében a rákos megbetegedések 7,6 százalékáért együttesen felelős. Az alkoholfogyasztás a rákos megbetegedések 5,4 százalékában, az UV-sugárzás  elsősorban a napozás  pedig a diagnózisok 4,6 százalékában nevezhető meg kiváltó okként. A fizikai inaktivitás volt az ötödik legjelentősebb változtatható kockázati tényező, és a rákos megbetegedések több mint 3 százalékáért tehető felelőssé.

Bár a rákos megbetegedések kisebb hányadáért játszott szerepet külön-külön a magas vörös- és feldolgozotthús-fogyasztás, a cukor, valamint az alacsony gyümölcs-, zöldség-, kalcium- és rostbevitel, az étrenddel kapcsolatos tényezők együttesen a rákos megbetegedések kockázatának 4,2 százalékát tették ki. Az olyan fertőzések megelőzése vagy kezelése pedig, mint a HPV, a hepatitis B és C, valamint a Helicobacter pylori, évente több tízezer rákos megbetegedés kialakulását akadályozhatná meg.

Bizonyos módszerek alkalmasak a rák kockázatának csökketésére
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

Íme, 5 módszer a rák kockázatának csökkentésére

1. Étkezz egészségesebben

Az egyik ökölszabály, hogy mindig a teljes értékű élelmiszereket keressük, és kerüljük azokat a termékeket, amelyekben nincs látható nyoma az eredeti összetevőnek. Az ultrafeldolgozott élelmiszerek az ipar által összeállított termékek, amelyekben nagyon kis mértékben vagy egyáltalán nem használnak fel teljes értékű élelmiszert. Különösen fontos, hogy rostban gazdag teljes kiőrlésű gabonaféléket keressünk, és kerüljük a finomítottakat, amelyekből már kivonták a bélrendszer egészségét szolgáló tápanyagokat. Ezek a feldolgozott élelmiszerek arra késztetnek minket, hogy egyre többet és gyorsabban együnk, ami hozzájárul az elhízáshoz. Tehát az olyan ételek visszaszorítása, mint a csipsz és a csomagolt édességek, egyszerre kétféleképpen is csökkentheti a rák kockázatát.

2. Mozogj többet

Az új kutatás szerint a rákos megbetegedések körülbelül 3 százalékáért felelős a mozgáshiány. Ezzel szemben a fizikai aktivitás beépítése a napi rutinba akár 30 százalékkal is csökkentheti a rák kockázatát egy 2023-as tanulmány szerint, amely az egy-két perces „erőteljes” testmozgás hatását vizsgálta.

De nem kell drága edzőterembe járnod, vagy szigorú órákra jelentkezned ahhoz, hogy csökkentsd a rák kockázatát. Mindenki tudja, hogy tornáznia kellene, de nehéz energiát fektetni belé, és az embereket megfélemlítik az edzőtermi berendezések. De a napi dolgainkba is beiktathatjuk a mozgást, minden sétát, gyerekhordozást, illetve kerti és házimunkát számíthatunk testmozgásnak.

3. Oltass

A méhnyakrák egy új tanulmány becslése szerint 100%-ban megelőzhető lenne. Ez azért van így, mert a HPV, azaz a humán papillomavírus elleni vakcina megelőzi a rendkívül gyakori szexuális úton terjedő fertőzés által okozott rákos megbetegedések több mint 90 százalékát, amelyek közé a méhnyak-, a végbél-, a hüvely-, a szeméremtest-, valamint a fej- és nyakrák tartozik. A szakértők szerint mindenkinek, aki jogosult rá, be kellene oltatnia magát. Hasonlóképpen, a további fertőzések, köztük a hepatitis B és C elleni oltás vagy kezelés tovább csökkentheti a rákos megbetegedések kockázatát.

4. Ne dohányozz

Felnőttek tízmilliói még mindig rágyújtanak, és ez a szokás minden másnál jobban növeli a rosszindulatú daganatok, különösen a tüdőrák kialakulásának kockázatát. A leszokásban a gyógyszerek és a viselkedésterápia segíthet.

Az első lépés, hogy felismerd, miért kell leszoknod, hogy tegyél valami pozitívat az egészségedért. Ezután, mielőtt elszívnád az utolsó cigarettát, keress meg olyan forrásokat, amelyek támogatást nyújtanak. 

Naptejjel csökkenthető a bőrrák kockázata
Fotó: Johner Images / Getty Images Hungary

5. Használj naptejet

A napvédő krémeket sokan hajlamosak hanyagolni vagy csak nyáron használni, pedig egész évben szükségünk lenne rá. A napvédő krémek mindennapos használata körülbelül 40-50 százalékkal csökkentheti a bőrrák kockázatát.

A cukros italok megzavarják a nyál mikrobiomját. A szájüregi mikroorganizmusok egyensúlyának felborulása pedig súlyos betegségeket okozhat. Ismerd meg ezeket az alábbi cikkünkből.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.