Felére csökkenti a rák kockázatát a szájban lévő baktérium

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kutatások igazolják, hogy ha egyes, a szájban élő baktériumok megfertőznek bizonyos ráktípusokat, a betegség halálos kimenetele jó eséllyel csökkenthető.

Brit tudósok most azt vizsgálják, milyen biológiai kapcsolat lehet a daganatos megbetegedések és a szájban élő baktériumok között.

Ez a baktérium képes felvenni a harcot a rákkal

A kutatók az eddig elvégzett vizsgálatok alapján lényegében arra jöttek rá, hogy a fej-nyaki daganatok gyógyításában, állapotjavulásában jobb eredményeket érhetnek el, ha a szájban  fuzobaktériumok találhatók. Sőt, az orvosok azt is megfigyelték, hogy ezek a baktériumok akár el is pusztíthatják a rákot.

A szájban gyakran jelenlévő baktériumok képesek akár a rákot is elpusztítani
Fotó: Thom Leach / Science Photo Libra / Getty Images Hungary

A kutatásnak óriási jelentőséget tulajdonítanak az orvosok, hiszen a jelek azt mutatják, hogy az érintett baktériumok kapcsolata a rákkal összetettebb, mint gondoltuk. Míg a fej-nyaki rákos sejteket elpusztíthatják, addig arra vonatkozóan még nincs elegendő információ, hogy hasonló szerepet játszthatnak-e például a bélrendszeri daganatoknál.

Így zajlott a kutatás

A tudósok modellek segítségével döntötték el, hogy mely baktériumokat érdemes vizsgálniuk, rákos sejtekre gyakorolt hatásukat pedig 155 fej-nyaki rákos beteg esetében elemezték. A vizsgálattól eredetileg más eredményre számítottak, mivel a korábbi kutatások a fuzobaktériumokat a bélrák progressziójával hozták összefüggésbe. A laboratóriumi munka előtt a csapat azt gondolta, hogy a fuzobaktériumok elősegítik a rákos sejtek növekedését, vagy ellenállóbbá tehetik őket a sugárterápiával szemben.

A kutatók laboratóriumi körülmények között és betegeken is tesztelték a baktériumok viselkedését
Fotó: wera Rodsawang / Getty Images Hungary

A laboratóriumi vizsgálatok során a kutatók a baktériumokat Petri-csészékbe tették, és néhány napig ott hagyták. Amikor aztán a baktériumok rákra gyakorolt hatását ellenőrizték, azt tapasztalták, hogy az szinte eltűnt: az életképes rákos sejtek száma 70-99 százalékkal csökkent, miután fuzobaktériummal fertőződtek meg.

Óriási jelentőségű a kutatás eredménye

A betegek egészségügyi adatát elemezve az is egyértelműen látszott, hogy azoknál, akiknél fuzobaktériumok volt a rákban, jobb túlélési esélyekkel rendelkeztek, mint azok, akiknél nem voltak jelen. 

A fuzobaktériumok akár 65 százalékkal is csökkentették a fej-nyaki daganatok által okozott halálozás kockázatát.

A kutatók azt remélik, hogy a felfedezés segíthet az olyan betegek kezelésében, akik száj-, torok- és orrgaratrákban szenvednek. Erre azért is van nagy szükség, mert a szakértők szerint az elmúlt 20 évben kevés terápiás előrelépés történt a fej-nyaki rák kezelésében.

A rák többféle formában és tünettel jelentkezhet, és nem mindig jelzi csomó vagy dudor. Olvasd el cikkünket, hogy megtudd, milyen figyelmeztető jelei lehetnek.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.