Elképesztő dolgot fedeztek fel az egyik legsúlyosabb ráktípussal kapcsolatban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A rák az egyik legijesztőbb betegség, melynek az egyik legsúlyosabb változata az agydaganat. A tudósok folyamatosan dolgoznak azon, hogy minél eredményesebb kezelést találjanak ki ez ellen a kór ellen, most úgy tűnik, hogy sikerült áttörést elérniük.

Egy sor kutatás után a tudósok végre rájöttek, hogyan lehet az immunrendszert az agydaganat egy könyörtelen formájának megtámadására felhasználni. Bár az eredmények még kezdetlegesek, mégis reményt adnak arra, hogy lehetséges az előrelépés a glioblastoma, a rák leghalálosabb formája ellen, amely hihetetlen gyorsan kioltotta John McCain arizonai szenátornak és Joe Biden amerikai elnök fiának, Beaunak az életét.

Életeket menthet az új terápia

A vizsgálatok nagyon reménykeltőek, bár eddig kevés betegen végezték el. Ezért most a kutatók azon dolgoznak, hogy szélesebb körben bizonyítsák az elméletüket, valamint próbálnak rájönni arra is, hogyan lehetne kiterjeszteni más ráktípusokra is a kezelést.

Amióta több mint egy évtizede megjelentek az első történetek vérrákos betegekről, akiket a CAR-T-sejtes terápiával csodával határos módon hoztak vissza a halál torkából, az orvosok arról álmodoztak, hogy ugyanezt a megközelítést tumorok esetében is alkalmazzák. A terápiák személyre szabottak: a páciens vérsejtjeit úgy alakítják át, hogy a rákos sejtek felszínén lévő bizonyos fehérjéket kiszúrják. Azonban az olyan terápiák megtervezése, amelyek képesek beszivárogni és elpusztítani a tumorokat anélkül, hogy az egészséges sejteket károsítanák, eddig szinte lehetetlennek bizonyult.

Egy új kutatás, amelyben több amerikai kórház is részt vett, most azt az eredményt hozta, hogy a különböző CAR-T-sejtes terápiák csökkenthetik a glioblastomákat bizonyos esetekben, méghozzá drámai sebességgel. A vizsgálat során az egyik páciens daganata csaknem 20%-kal kisebb volt már 48 óra elteltével, és alig több mint két hónap alatt körülbelül 60%-kal csökkent a mérete. Bár az előrehaladott állapotok esetén a kezelés nem csökkentette a tumor méretét, de megakadályozta annak növekedését.

A glioblastoma az egyik leghalálosabb ráktípus
Fotó: SimpleImages / Getty Images Hungary

Mi az a glioblastoma?

A glioblastoma az agydaganatok egyik leghalálosabb formája, ami nagyon gyorsan előrehaladottá válik. Ez a ráktípus az agyban vagy a gerincvelőben lévő sejtek növekedéséből indul ki. Képes behatolni és elpusztítani az egészséges szöveteket.

Bármely életkorban előfordulhat, de gyakoribb idősebb korban, és többször érint férfiakat. A tünetei közé tartozik a folyamatosan rosszabbodó fejfájás, hányinger és hányás, homályos vagy kettős látás, valamint rohamok. Jelenleg úgy tudni, hogy ez a betegség nem gyógyítható, a kezelések lassíthatják a rák növekedését, és csökkenthetik a tüneteket.

Az orvosok eddig műtéttel, sugárkezeléssel és kemoterápiával próbáltak javítani a beteg esélyein. Ha a rák kiújul, a lehetőségek még korlátozottabbak. A diagnosztizáltak általában csak 12-18 hónapig élnek a glioblastoma észlelése után.

Sikereket értek el a kutatók az agydaganat csökkentésében.
Fotó: Luis Alvarez / Getty Images Hungary

Mi az a CAR-T-sejtes terápia?

Az elmúlt évtizedben megjelent a rákos megbetegedések kezelésében az immunterápia – ezek olyan terápiák, amelyek a beteg immunrendszerét erősítik fel a daganatok megtámadáshoz. Bizonyított, hogy ezzel a módszerrel egyes előrehaladott rákos betegeknél képesek a daganatot zsugorítani, sőt, akár el is pusztítani. Számos ráktípus ellen alkalmazzák, többek között a melanómában, a tüdő-, a vese- és a hólyagrákban, illetve limfómában szenvedők kezelésére.

Az immunterápia egy másik formája, a CAR-T-sejtes terápia, amely hasonlóan jó eredményeket hozott a nagyon előrehaladott leukémiák és limfómák kezelésében, és hosszú éveken át képes kordában tartani a rákot. Azonban sajnos a betegek nagyjából felénél érhető csak el vele hosszú távú javulás, és maga a kezelés rettentően költségesnek számít.

Az új kezelés tényleges használatáig még hosszú az út, de van ok a reménykedésre. Bár a kezelések során egyes betegek daganatai ismét nőni kezdtek, a kutatásban résztvevők életkörülményei javultak. A kutatók úgy gondolják, hogy az új kezelés esetén kulcsfontosságú lesz a glioblastoma minél korábbi észlelése. De arra számítanak, hogy hatékony lehet a betegség kiújulása után is.

Magyar kutatók is dolgoznak a rák ellenszerén, az ELTE kutatócsapatának felfedezéséről itt olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.